Sebastian Vettel rajt-cél győzelmet ünnepelhetett az európai szezon nyitóállomásának helyet adó Török Nagydíjon, ahol minden eddiginél több előzést láthattunk, és egy izgalmakban gazdag versenynek lehettünk szemtanúi.
Mark Webber végül csatát nyert Fernando Alonsóval szemben, így a Red Bull idei első kettős győzelmét aratta Isztambulban, ahol a Ferrari visszatért a dobogóra, spanyol versenyzője harmadik pozíciójával.
A McLaren duója és Nico Rosberg kiváló csatát vívott egymással az első hatban. Lewis Hamilton végül a negyedik pozícióban futott célba, Rosberg, és a három kiállással operáló Jenson Button előtt.
Az élről induló Sebastian Vettel kiválóan kapta el a rajtot, első pozíciója egy pillanatig sem volt veszélyben, ám csapattársa, Mark Webber egy kissé beragadt, így Nico Rosberg simán elment mellette, sőt Lewis Hamiltont is magára húzta, akivel kanyarokon keresztül komoly csatát vívott.
A McLaren brit versenyzője azonban lecsúszott az egyik ívről, a pálya piszkos oldalára került, így tempót vesztett a többiekkel szemben, így visszacsúszott Fernando Alonso és Jenson Button mögé a hatodik helyre.
Michael Schumacher ellenfelére akadt Vitaly Petrov személyében. A Renault orosz pilótája betette autóját a Mercedes mellé, a német világbajnok azonban nem hagyott elég helyet, aminek az lett a vége, hogy összeértek, amit az ezüstnyíl első szárnyeleme bánt.
Három kör után a versenyzők elkezdhették használni az állítható hátsó szárnyat (DRS), ami igen hatékonynak bizonyult. Webber azonnal elment Rosberg mellett, akit néhány körrel később Alonso is megelőzött az előzési zónában.
A McLaren versenyzői körről körre előzgették egymást. Hamilton az előzési zónában rendre Button elé került, ám a 2009-es világbajnok a célegyenesre ráfordítóból mindig jobban jött ki, így vissza tudta venni pozícióját a raj-cél egyenes végén.
A kiállások első körére a 10-12. körben került sor, a lágy gumik ugyanis elkezdtek fogyni az autókon. A kiállások vesztese Button volt, aki mellett Hamilton, Rosberg és Massa is elment, jóllehet a brit versenyző a többieknél tovább volt kint első etapján, ami már akkor sejttette, hogy eggyel kevesebb kiállásos taktikán van.
A huszadik körben Vettel már majd’ öt másodperccel vezetett csapattársa előtt, akit további két tizeddel lemaradva Alonso követett az első háromban. Az előzési zónában továbbra is rengeteg helycsere történt, Rosberg-Massa-Button hatalmas csatát vívtak egymással.
Hármójuk csatájában végül Button jött ki a legjobban, így feljött a negyedik helyre, miközben megkezdődött a kiállások második köre.
A kiállások után Alonso teljesen megérkezett Webber mögé, akit az előzési zónában gond nélkül megelőzött, így átvette a második pozíciót, hogy Vettel nyomába eredjen, aki tíz másodperces előnyben volt a többiekkel szemben.
Húsz körrel a vége előtt megkezdődött a kiállások harmadik köre. Hamilton rengeteg időt veszített, hiszen jobb első kerekét nem tudták megfelelőn felhelyezni, azonban meg tudta tartani negyedik pozícióját Vettel, Alonso és Webber mögött.
Rosberg az ötödik helyen folytatta a körözést Button és Petrov előtt, míg az első tíz sorát Nick Heidfeld, Massa és Schumacher követte, aki szinte minden körben emberére akadt valakiben, és komoly csatát vívott vele.
Tíz körrel a vége előtt a negyedik kiállásra is sor került. Button kivételével, aki folyamatosan lassult, az élmezőny kiállt egy új szett gumiért.
Vettel szépen tartotta vezető pozícióját, hat másodperccel vezetett Alonso előtt, aki mögé rohamléptekben zárkózott fel Webber, és nyolc körrel a vége előtt könnyedén visszavette második pozícióját.
A McLaren párosa is helyet cserélt egymással, Hamilton a friss gumikon simán elment a három kiállással operáló Button mellett, akire teljesen megérkezett Rosberg, és el is ment mellette, ezzel megszerezve az ötödik helyet.
Vettel majd kilenc másodperces előnyben, idei harmadik győzelmét szerezte meg, mögötte Webber futott be másodikként, akit Alonso követett a harmadik helyen, ezzel megszerezve a Ferrari első dobogós helyezését.
Hamilton a negyedik helyre hozta be a McLarent, Rosberg és Button előtt, míg az első tíz, pontszerző sorát a Renault duója, Heidfeld és Petrov, Sebastien Buemi (Toro Rosso) és Kamui Kobayashi (Sauber) zárta, jóllehet a japán pilóta az utolsó pozícióból rajtolt.
Olvasóink ajánlatai:
Török Nagydíj, verseny:1. Vettel Red Bull-Renault 1h30:17.558 2. Webber Red Bull-Renault + 8.807 3. Alonso Ferrari + 10.075 4. Hamilton McLaren-Mercedes + 40.232 5. Rosberg Mercedes + 47.539 6. Button McLaren-Mercedes + 59.431 7. Heidfeld Renault + 1:00.857 8. Petrov Renault + 1:08.168 9. Buemi Toro Rosso-Ferrari + 1:09.300 10. Kobayashi Sauber-Ferrari + 1:18.000 11. Massa Ferrari + 1:19.800 12. Schumacher Mercedes + 1:25.400 13. Sutil Force India-Mercedes + 1 kör 14. Perez Sauber-Ferrari + 1 kör 15. Barrichello Williams-Cosworth + 1 kör 16. Alguersuari Toro Rosso-Ferrari + 1 kör 17. Maldonado Williams-Cosworth + 1 kör 18. Trulli Lotus-Renault + 1 kör 19. Kovalainen Lotus-Renault + 2 kör 20. D'Ambrosio Virgin-Cosworth + 2 kör 21. Karthikeyan HRT-Cosworth + 3 kör 22. Liuzzi HRT-Cosworth + 5 kör Leggyorsabb kör: Webber, 1:29.703 Kiesők: Di Resta Force India-Mercedes 45 Glock Virgin-Cosworth 1 A világbajnokság állása négy verseny után: Egyéni: Konstruktőri: 1. Vettel 93 1. Red Bull-Renault 148 2. Hamilton 59 2. McLaren-Mercedes 105 3. Webber 55 3. Ferrari 65 4. Button 46 4. Renault 42 5. Alonso 41 5. Mercedes 26 6. Massa 24 6. Sauber-Ferrari 8 7. Petrov 21 7. Toro Rosso-Ferrari 6 8. Heidfeld 21 8. Force India-Mercedes 4 9. Rosberg 20 10. Kobayashi 8 11. Buemi 6 12. Schumacher 6 13. Sutil 2 14. Di Resta 2







Hozzászólások
(28 komment)@F1Racingteam: HAHAHA
Ezt pont te mondod mi?
Bezzeg ha Hamilton nyerné a kvalifikációt és a futamot(rajt-cél)akkor ő király lenne mi?
Tudom hogy nem mondtál ilyet :) .....de azér van valami abban amit én mondok ;)
@odb: pontosan így van..
@odb: Teljes mértékben egyetértek!
@odb: Igaz
@DN-es: Bocsi
@F1Racingteam: én úgy vélem, hogy Vettel ilyen, ha nem zavarja senki akkor marha gyors (időmérő vagy versenyben vezető hely). Ő egy ilyen típusú versenyző. Láttuk jól pont egy éve, hogy tud küzdeni is, de akkor jó eséllyel elborul az agya és nem lesz jó vége. De még nagyon fiatal, nyilván benő majd a feje lágya (egyébként már idén is sokkal kiegyensúlyozottabb, mint tavaly).
Webber tapasztalt pilóta és kétségtelenül jó, de én úgy vélem, hogy ez ma már a fiatalok forma 1-e. Hamilton, Alonso, Vettel, Rosberg - ma ők nagyjából ugyanazt tudják, csak az autó dönt köztük. Igazából ez nem csak tehetség kérdése. Schumi is tehetséges, ezt mindenki tudja, de ez a mostani F1 már más mint amikor ő élte fénykorát. Itt minden másodperc előre meg van tervezve, a pilóta dolga, hogy kövesse az utasításokat amilyen jól csak tudja. Kicsit szintetikus az egész, ez pedig a fiatal, ezen a vonalon felnőtt pilótáknak kedvez.
@F1Racingteam: ja értem.. amúgy a szezon közbeni teszteléses kérdésem gúnyos felhanggal értendő :D
@DN-es: Szabálytalan volt mivel uj elemekt is tartalmazott a kocsi de mivel állítolag csak egyenes vonalu teszten használták igy szabáylos volt.De ezt nem fogjuk megtudni hogy csak egyenesen használták vagy ténylegesen teszteltek.Amugy csak jövö évtöl lehet majd tesztelni pár napot szezon közben.
Ja és a szabályok egyértelmüen kimondják hogy csak olyan kocsival lehet normális tesztet végezni aminek minden eleme vett már részt futamon.
Emberek!
komolyan mondom, ha ezt olvassa bárki, írjon vissza, mi a véleménye a következő kérdésről: A Ferrari illegális tesztelési ügyével mi lett? Nem azért mondom, mert McLarenes vagyok, csak szóljatok, ha újra bevezették a szezon közbeni tesztelést, mert akkor lemaradtam.. :) Így persze, hogy jobbak lettek..
Van még esély a Ferrarinál, pont mint tavaly, gyenge első félév, uccsó verseny elött meg első hely a tabellán... Jó lenne. :)
@odb: Miért rakták volna ki ha így pont a konstruktöri és az enyéni is megvan?Webber meg talán azért nem nyomja annyira mert vagy nem megy jobban a vas vagy egyszerüen ez a taktika hiszen az elsö sorbol rajtolt mind a kettö.Vettel körül ott loholnak az emberek míg Webber autojánál alig vannak.Ez azért kicsit feltünö mit ne mondjak.Vettel gyors mert Newey jo kocsit tervezett, de ha futamon megelözik Vettelt akkor érdekes modon nem tud visszatámadni.ez miért van?Kínában mind a két Meki otthagyta ott nem volt 7 tized elöny.A kocsi gyors de csak a kvalin, a futamon semmit nem használ a kvalis tempojuk.Webber amugy jobb a futamokon hiába nem ö nyereget.
@Martus: ezt a második alternatívát már annyiszor hallottam. Valaki elmondhatá mi értelme lenne ennek. A Red Bullnak nem csak az egyéni világbajnoki cím számít, hanem a csapatvilágbajnoki is. Mi értelme lenne az egyik autót szándékosan lassítani? Nyilván van pénzük mindkettőt fejleszteni, tehát tényleg nincs semmi okuk rá. Ha Webberrel lenne bajuk, akkor már kirakták volna a csapatból.
tomobaba: 1. Alternatíva: Webber egész egyszerűen nincs a Hamilton-Vettel-Alonso duó szintjén
2. Alternatíva: Webber nem kapja meg ugyanazt a technikát mint Vettel
Nomeg úgy néz ki a Mercedes is kezd magára találni. Már csak egy életerős fiatal pilóta kéne Schumi helyére aki tud menni Rosberggel.
végre a Ferrari úgy néz ki visszatért
@Bargain: :D
Newey nélkül nehezebb dolga lenne Vettelnek. Akik unalmasnak tartják az F-1-et most az azért van, mert a legjobb taktika, a legjobb driver, a legjobb autó, a legjobb tervező minden összeadódik és talán emiatt nem annyira látványos. De ez a török nagydíj erre is rácáfolt!
Nem a Red Bull a gyorsabb ennyivel a többi csapatnál hanem Vettel a többi versenyzőnél.
Ha az autón múlna csak akkor mivel magyarázod , hogy Vettel fél másodperceket ad Webbernek az időmérőn?
Bargain, Hamilton azért nem indul pole-ból mert a RedBull jelenleg átlagban 1 másodperccel gyorsabb mindenkinél az időmérőn, mégis hogy az sz*rba verjék meg őket így...?! Nem Vettel az Isten, hanem a Newey...!
ki kell érdemelni azt is, hogy valaki a pole-ból induljon. Ha onnan ennyire egyszerű nyerni kis kedvenc favorit Hamilton miért nem indul onnan? Most sehol sem volt....
Sokak azt hiszik, hogy poleból indulni és nyerni a világon a legegyszerűbb dolog, semmi tudást nem igényel. Teljes mértékben megértem azt, hogy ez nem látványos, nem élvezhető, de szerintem lebecsülni semmi esetben sem szabad.
Számomra meglepetést nem hozott a futam, nagyjából mindenkit oda vártam a végére, ahol van, ennek ellenére mozgalmas volt. Kobayashi teljesítménye szenzációs!
Én bevezetném azt hogy akik a kvalin jok azok kapjanak egy kis hátrányt egy pár olom sullyal.Grat Vettelnek de ez nem verseny és nem attol király valaki hogy megnyert három futamot a négyböl.Hanem attol hogy a teljesítménye bármikor meglepetés szerüen nö, mindig a legjobb pillanatban.Senna ilyen tekintetben volt a király.Schumacher akkor volt király amikor nem zsinorba volt elsö hanem mindig a legjobb pillanatokban.Vettel ameddig nem elöz egyszer sem addig nem mondom hogy jo.De ha a rajtnál valaki megveri akkor az látszik hogy 100%-ig kuka.Lásd kínai nagydíj.Az elsö körökben még biztosan nem volt annyira kopott a gumi hogy ne tudta volna felvenni a harcot a Mekikkel.Csak elözni nem tud.
@vettelchamp: Khm... a Red Bull a király. Amíg Vettel nem előz, addig maradjunk a pilótánál.
Vettel a kiraly!:D legyozhetetlen!:D es milyen szerencsejuk volt a taknyos mclareneseknek h nem mentek ossze egyszerse pedig nagyon elveztem volna!:)))))) Na de elozesek szempontjabol szuper volt!:D
kezdem unni a bikákat,rajszöget kéne ki szórni eléjük-bassza meg a red búl
Na még egy vettel pole, kezdem non unni, a verseny jó volt, de ez már tényleg kezd unalmas lenni, az lenne a jó ha non szoros lenne, és nem ilyen hogy lazán nyeri sorra a futamokat :(((
hát ez pompás.. már nagyon unalmas ez a Vettel-show..
a verseny király volt ettől függetlenül.. jó sok előzés :)
Na végre! Előzés hegyek..:D
Éljen a változatosság! -.-"