Vettel vezetésével Red Bull kettős győzelem Isztambulban - F1VILÁG.HU

Vettel vezetésével Red Bull kettős győzelem Isztambulban

HIRDETÉS

Sebastian Vettel kiváló vezetést bemutatva, idei harmadik győzelmét aratta az előzésekben gazdag Török Nagydíjon. A Red Bull német versenyzője mellé Mark Webber és Fernando Alonso állhatott fel a dobogóra.



Sebastian Vettel rajt-cél győzelmet ünnepelhetett az európai szezon nyitóállomásának helyet adó Török Nagydíjon, ahol minden eddiginél több előzést láthattunk, és egy izgalmakban gazdag versenynek lehettünk szemtanúi.

Mark Webber végül csatát nyert Fernando Alonsóval szemben, így a Red Bull idei első kettős győzelmét aratta Isztambulban, ahol a Ferrari visszatért a dobogóra, spanyol versenyzője harmadik pozíciójával.

A McLaren duója és Nico Rosberg kiváló csatát vívott egymással az első hatban. Lewis Hamilton végül a negyedik pozícióban futott célba, Rosberg, és a három kiállással operáló Jenson Button előtt.

—————-

Az élről induló Sebastian Vettel kiválóan kapta el a rajtot, első pozíciója egy pillanatig sem volt veszélyben, ám csapattársa, Mark Webber egy kissé beragadt, így Nico Rosberg simán elment mellette, sőt Lewis Hamiltont is magára húzta, akivel kanyarokon keresztül komoly csatát vívott.

A McLaren brit versenyzője azonban lecsúszott az egyik ívről, a pálya piszkos oldalára került, így tempót vesztett a többiekkel szemben, így visszacsúszott Fernando Alonso és Jenson Button mögé a hatodik helyre.

Michael Schumacher ellenfelére akadt Vitaly Petrov személyében. A Renault orosz pilótája betette autóját a Mercedes mellé, a német világbajnok azonban nem hagyott elég helyet, aminek az lett a vége, hogy összeértek, amit az ezüstnyíl első szárnyeleme bánt.

Három kör után a versenyzők elkezdhették használni az állítható hátsó szárnyat (DRS), ami igen hatékonynak bizonyult. Webber azonnal elment Rosberg mellett, akit néhány körrel később Alonso is megelőzött az előzési zónában.

Hirdetés

A McLaren versenyzői körről körre előzgették egymást. Hamilton az előzési zónában rendre Button elé került, ám a 2009-es világbajnok a célegyenesre ráfordítóból mindig jobban jött ki, így vissza tudta venni pozícióját a raj-cél egyenes végén.

A kiállások első körére a 10-12. körben került sor, a lágy gumik ugyanis elkezdtek fogyni az autókon. A kiállások vesztese Button volt, aki mellett Hamilton, Rosberg és Massa is elment, jóllehet a brit versenyző a többieknél tovább volt kint első etapján, ami már akkor sejttette, hogy eggyel kevesebb kiállásos taktikán van.

A huszadik körben Vettel már majd’ öt másodperccel vezetett csapattársa előtt, akit további két tizeddel lemaradva Alonso követett az első háromban. Az előzési zónában továbbra is rengeteg helycsere történt, Rosberg-Massa-Button hatalmas csatát vívtak egymással.

Hármójuk csatájában végül Button jött ki a legjobban, így feljött a negyedik helyre, miközben megkezdődött a kiállások második köre.

A kiállások után Alonso teljesen megérkezett Webber mögé, akit az előzési zónában gond nélkül megelőzött, így átvette a második pozíciót, hogy Vettel nyomába eredjen, aki tíz másodperces előnyben volt a többiekkel szemben.

Húsz körrel a vége előtt megkezdődött a kiállások harmadik köre. Hamilton rengeteg időt veszített, hiszen jobb első kerekét nem tudták megfelelőn felhelyezni, azonban meg tudta tartani negyedik pozícióját Vettel, Alonso és Webber mögött.

Rosberg az ötödik helyen folytatta a körözést Button és Petrov előtt, míg az első tíz sorát Nick Heidfeld, Massa és Schumacher követte, aki szinte minden körben emberére akadt valakiben, és komoly csatát vívott vele.

Tíz körrel a vége előtt a negyedik kiállásra is sor került. Button kivételével, aki folyamatosan lassult, az élmezőny kiállt egy új szett gumiért.

Vettel szépen tartotta vezető pozícióját, hat másodperccel vezetett Alonso előtt, aki mögé rohamléptekben zárkózott fel Webber, és nyolc körrel a vége előtt könnyedén visszavette második pozícióját.

A McLaren párosa is helyet cserélt egymással, Hamilton a friss gumikon simán elment a három kiállással operáló Button mellett, akire teljesen megérkezett Rosberg, és el is ment mellette, ezzel megszerezve az ötödik helyet.

Vettel majd kilenc másodperces előnyben, idei harmadik győzelmét szerezte meg, mögötte Webber futott be másodikként, akit Alonso követett a harmadik helyen, ezzel megszerezve a Ferrari első dobogós helyezését.

Hamilton a negyedik helyre hozta be a McLarent, Rosberg és Button előtt, míg az első tíz, pontszerző sorát a Renault duója, Heidfeld és Petrov, Sebastien Buemi (Toro Rosso) és Kamui Kobayashi (Sauber) zárta, jóllehet a japán pilóta az utolsó pozícióból rajtolt.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!