Vettel vezetheti először az új Ferrarit

Német médiajelentések szerint a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel vezetheti majd először a Ferrari Forma-1-es csapatának idei versenyautóját.


Német médiajelentések szerint a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel vezetheti majd először a Ferrari Forma-1-es csapatának idei versenyautóját.

A patinás olasz istálló január 30-án mutatja be a nagyközönségnek új betontorpedóját, mellyel február 1-jén már meg is kezdi a munkát a dél-spanyolországi Jerezben.

A Sport Bild című német lap megbízható forrásaira hivatkozva azt írja, az idei versenyautót a gárda újonnan szerződetett versenyzője, Sebastian Vettel próbálhatja majd ki először, míg csapattársa, a szintén világbajnok Kimi Räikkönen a teszt harmadik- és negyedik napján lesz szolgálatban.

Gerhard Berger volt F1-es versenyző, a Toro Rosso korábbi résztulajdonosa Sebastian Vettel szerződtetésével kapcsolatban úgy nyilatkozott, biztos abban, hogy a német elveszíti türelmét, ha a Ferrari nem tud versenyképes autót adni alá.

„Ha jól ismerem Sebastiant, már négy futam után elkezdi csapkodni az asztalt, mert nem akar 2016-ig várni a győzelmekre” – mondta az osztrák.

Mindeközben a Sport Bild nyilvánosságra hozott egy véleményt Jean-Eric Vergne leigazolásával kapcsolatban: a francia pilóta idén a Ferrari tesztpilótájaként folytatja pályafutását, főképp a Scuderia szimulátorában dolgozik majd.

Ezzel kapcsolatban a Red Bull egy bennfentese a német lapnak azt mondta, „Vergne volt a legrosszabb szimulátoros versenyzőnk”.

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
}

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!