Megosztás:

Vettelé a pole pozíció az Ausztrál Nagydíjon

A Red Bull eddig verhetetlen Melbourne-ben.
A Red Bull eddig verhetetlen Melbourne-ben. © GEPA Pictures

Sebastian Vettel indulhat az élről a vasárnapi versenyen Melbourne-ben, miután megelőzte csapattársát, Mark Webbert az időmérőn. A harmadik Fernando Alonso lett, míg Lewis Hamilton már a második etapban kiesett.

Borult, de száraz idő fogadta a mezőnyt a szezon második állomásának helyet adó Ausztrál Nagydíj szombati időmérő edzésén, ahol a levegő hőmérséklete 21, az aszfalté pedig 23 Celsius-fok volt a kezdés pillanatában.

Első etap

Szokatlan módon hatalmas forgalom volt az első percekben, talán sokan attól tartottak, hogy elkezd esni az eső, és minél előbb meg akarták futni első gyorsköreiket, aminek az lett az eredménye, hogy a versenyzők csak kerülgették egymást.

A harmadik szabadedzés győztese, Mark Webber kiválóan kezdett, ám ahogy egyre gyorsult a pálya, úgy került egyre hátrább, de így is könnyedén bejutott a második körbe, ez egyébként egyetlen nagycsapatnál sem volt kérdés.

Az első 20 perces tréninget végül Sebastian Vettel nyerte, akit az utolsó percekben egy kiváló kört teljesítő Nico Rosberg követett a Mercedessel, a McLaren duója, Lewis Hamilton és Jenson Button előtt, akiket Fernando Alonso és Webber követett az első hatban.

Michael Schumacher a hetedik lett, hat tizeddel lemaradva csapattársa mögött. Az első tíz sorát Adrian Sutil (Force India), Felipe Massa (Ferrari), és Rubens Barrichello (Williams) zárta.

Az újoncok közül a Lotus bizonyult a leggyorsabbnak, majd jött a Virgin és a Hispania, az ő versenyzőik rendre kiestek, de ez senkit nem lepett meg, nem úgy, mint Vitaly Petrov búcsúja, aki ugyan feltetette a lágyabb gumikat a végén, ám hibázott, így nem tudott érdemben javítani a Renault-val.

Az első etap végén a következő versenyzők búcsúztak: Vitaly Petrov (Renault), Heikki Kovalainen (Lotus), Jarno Trulli (Lotus), Timo Glock (Virgin), Lucas di Grassi (Virgin), Bruno Senna (HRT), és Karun Chandhok (HRT).

Második etap

A második negyedórás tréninget a Red Bull versenyzői uralták. Már-már úgy tűnt, hogy nem lehet megverni Webbert, ám csapattársa egy hihetetlenül erős kört tett össze, és 1:24.096-os idejével felugrott az élre.

Vettel és Webber mögött Alonso és Button végzett, akiket a Mercedes duója követett Rosberg, Schumacher sorrendben. Adrian Sutil behozta a Force Indiát a nyolcadik helyre, ezzel zsinórban másodszor jutott be az utolsó etapba, ami csapattársának nem sikerült.

Az első tíz sorát Barrichello és Kubica zárta, így az élcsapatok versenyzői közül hiányzott valaki, aki nem más volt, mint a 2008-as világbajnok, Hamilton, aki bármennyire is hajtott, képtelen volt egy elfogadható kört összerakni, így a 11. helyről kell nekivágnia a vasárnapi versenynek.

A második etap végén a következő versenyzők búcsúztak: Lewis Hamilton (McLaren), Sebastien Buemi (Toro Rosso), Vitantonio Liuzzi (Force India), Pedro de la Rosa (Sauber), Nico Hülkenberg (Williams), Kamui Kobayashi (Sauber), és Jaime Alguersuari (Toro Rosso).

Harmadik etap

Lógott az eső lába, a páratartalom kúszott felfelé, így a csapatok azonnal kihajtottak a pályára, ám végül az időjárás végig kegyes volt a résztvevőkhöz, és száraz pályán fejeződött be a szombati kvalfikációs tréning Melbourne-ben.

A második etaphoz hasonlóan, most is Webber állt először az élre, és bár az utolsó mért körén az első és a harmadik szektor is az övé volt, sokat vesztett a középső szakaszon, így Vettel kaparintotta meg a pole pozíciót, aki egyedüliként tudott bemenni 1:24 alá.

A szezonnyitó győztese, Alonso a harmadik lett a Ferrarival, akit Button és Massa követett a Mercedes párosa, Rosberg és Schumacher előtt. Az első tíz sorát Barrichello, Kubica, és Sutil zárta.

Olvasóink ajánlatai:

Ausztrál Nagydíj, időmérő edzés:  
1. Vettel Red Bull-Renault 1:24.774 1:24.096 1:23.919 2. Webber Red Bull-Renault 1:25.286 1:24.276 1:24.035 3. Alonso Ferrari 1:25.082 1:24.335 1:24.111 4. Button McLaren-Mercedes 1:24.897 1:24.531 1:24.675 5. Massa Ferrari 1:25.548 1:25.010 1:24.837 6. Rosberg Mercedes 1:24.788 1:24.788 1:24.884 7. Schumacher Mercedes 1:25.351 1:24.871 1:24.927 8. Barrichello Williams-Cosworth 1:25.702 1:25.085 1:25.217 9. Kubica Renault 1:25.588 1:25.122 1:25.372 10. Sutil Force India-Mercedes 1:25.504 1:25.046 1:26.036 11. Hamilton McLaren-Mercedes 1:25.046 1:25.184 12. Buemi Toro Rosso-Ferrari 1:26.061 1:25.638 13. Liuzzi Force India-Mercedes 1:26.170 1:25.743 14. de la Rosa Sauber-Ferrari 1:26.089 1:25.747 15. Hulkenberg Williams-Cosworth 1:25.866 1:25.748 16. Kobayashi Sauber-Ferrari 1:26.251 1:25.777 17. Alguersuari Toro Rosso-Ferrari 1:26.095 1:26.089 18. Petrov Renault 1:26.471 19. Kovalainen Lotus-Cosworth 1:28.797 20. Trulli Lotus-Cosworth 1:29.111 21. Glock Virgin-Cosworth 1:29.592 22. di Grassi Virgin-Cosworth 1:30.185 23. Senna HRT-Cosworth 1:30.526 24. Chandhok HRT-Cosworth 1:30.613
MEGOSZTÁS:

Hozzászólások

(7 komment)
palfi16 képe

@Effegy: ki beszélt itt időről? azt mondtam "előtt fog végezni". időt nem mondtam. amúgy lehet egy ezreddel is előtte. akkor is rosberg van előrébb.

F1Papa képe

43 ezred.. 4.3 század másodperc.. egy pillantás 1 tized, szal, nem sok..
De előtte lenni= előtte lenni.

Effegy képe

NEm kapott sokkal ki Rosbergtől..1 tizeden belül van ez semmi..ehhez képest hol van Massa Alonsohoz képest?? 3-4 tized...na tessék. Red bull behúzza ezt holnap sztem, de örök optimista vagyok, hát ha Alonso megint nyer vhogy...eső is lehet ugye, bár az Vettelnek is jó.

Effegy képe

NEm kapott sokkal ki Rosbergtől..1 tizeden belül van ez semmi..ehhez képest hol van Massa Alonsohoz képest?? 3-4 tized...na tessék. Red bull behúzza ezt holnap sztem, de örök optimista vagyok, hát ha Alonso megint nyer vhogy...eső is lehet ugye, bár az Vettelnek is jó.

palfi16 képe

amúgy meg az edzések után azt hittem hogy majd schumi rosberg előtt fog végezni.

palfi16 képe

martin brundle (bocs, nemtom hogy kell írni) szerint, ha lenne f1 egyetem akkor az tanulmány lenne amit vettel az uccsó szektorban csinált. garatula az első 3nak. massa nem tudta rendesen felmelegíteni a gumikat. sanálom. de a 2 redbull nagyon jól ment. és mégegyszer gratula vettelnek az utolsó szektoráért.

rfer képe

Szép volt! Gratula!