Vettelék a csapatutasításról: A Ferrarinak mindegy a sorrend - F1VILÁG.HU

Vettelék a csapatutasításról: A Ferrarinak mindegy a sorrend

HIRDETÉS
Sebastian Vettel és Charles Leclerc, a Ferrari versenyzői egyetértenek abban, hogy a Bahreini Nagydíjon az a legfontosabb, hogy csapatszinten a legjobb eredményt érjék el.
Fotó: Scuderia Ferrari

A Ferrari a verseny előtti megbeszélésen tisztázza az esetleges forgatókönyveket azokra a szituációkra vonatkozóan, amikor a két pilóta csatázna egymással. 

Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke fontosnak tartja, hogy a két versenyző ne kockáztassa egymás eredményét, és ne küzdjenek feleslegesen egymással. A kérdésre, ebben a kontextusban hogyan alakul majd a rajt kettejük között, Leclerc így felelt: 

„Hogy őszinte legyek, még nem volt meg a verseny előtti eligazítás, szóval jelen pillanatban nem tudom.” 

„Ha engem kérdeztek, mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy megőrizzem az első helyet, de nyilvánvalóan csapatként is együtt kell működnünk, együtt kell dolgoznunk, és biztos vagyok benne, hogy ez működni fog” – folytatta a francia. 

Vettel hozzátette, ő is nyilvánvalóan a csapat érdekeit fogja szem előtt tartani, vagyis nagyon fontos lenne, hogy biztonságban, az első két helyen érjenek célba, és ne veszélyeztessék egymás futamát. 

„Azt hiszem, világos, hogy a csapat szempontjából az első sor a miénk, és nagyon-nagyon kemény verseny áll előttünk, szóval úgy gondolom, hogy csapatként kell dolgozunk, és biztosra kell mennünk abban, hogy az első két helyen érünk célba.”

„A sorrend a csapatnak mindegy, szóval azt hiszem, ez elég világos. Nyilván Charles indul elölről, nála van a pole előnye, aztán meglátjuk, hogy hogy mennek a dolgok.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!