Vettelék tudják, hogy a Mercedes elévágással próbálkozhat - F1VILÁG.HU

Vettelék tudják, hogy a Mercedes elévágással próbálkozhat

HIRDETÉS
Fotó: Scuderia Ferrari

Remek összhangba került versenyautójával az Azeri Nagydíj időmérő edzésén Sebastian Vettel, habár a pénteki edzésnap még meglehetősen nyögvenyelősen indult számára.

A német versenyző sorozatban harmadszor szerezte meg a pole pozíciót az idei szezonban, elmondása szerint ugyanis az időmérőre sikerült úgy változtatniuk az autó beállításain, hogy egyre magabiztosabban érezte magát versenygépében.

„Az önbizalomhiány az autóban itt ahhoz vezet, hogy nem vagy kellően magabiztos a pályán. Márpedig ezen a helyszínen fontos, hogy meglegyen a bizalom, máskülönben nem tudsz olyan gyorsan menni, mint amennyire egyébként tudnál” – mondta a német.

„Az időmérő végére viszont már nagyon magabiztos voltam, az autóm pedig lenyűgöző volt. Egyre jobb és jobb lett. A pálya is gyorsult a kvalifikáció során, a Q3-ban pedig már az első körömmel nagyon elégedett voltam.”

Vettel hozzátette, lehetett volna kicsit gyorsabb, ám hibázott a Q3-ban futott első mért körében, mint ahogy második nekifutásra is.

„A középső szektorban talán benne maradt egy kicsi – a 6-os és 11-es kanyarokban. Túl szélesen fordultam itt, de a kör többi része rendben volt. Az utolsó kanyarból is jól sikerült a kigyorsítás, pedig ez elképesztően nehéz volt, a szél ugyanis mindenki dolgát megnehezítette.”

„A második körömre pedig már tudtam, hogy ezeken a helyeken benne maradt egy kicsit, de a 3-as kanyart túlizgultam, későn fékeztem. És rámehettem egy bukkanóra is, így blokkoltak a kerekeim. Onnantól kezdve a bal első kockás volt. Kicsit dühös voltam, mert elszalasztottam a lehetőséget a javításra, és nem tudtam, mi zajlik körülöttem.”

Vettel mellől Lewis Hamilton startol majd a második helyről, a Ferrari versenyzőjét pedig megkérdezték arról, nem fél-e attól, hogy a Mercedes – akárcsak Kínában – megpróbálkozik majd egy elévágással a kerékcserék során.

„Nos, ami Kínában történt, azt nem igazán szerettük, de szerintem remek csapatunk van, és oda fognak figyelni erre” – mondta a német.

Hirdetés

„Meglátjuk, hogy alakul a rajt és az első etap, de nyilván tisztában vagyunk azzal, hogy itt nagyon hosszú egy kör, szóval komoly esély van az elévágásra.”

„Nehéz lesz rögtön működésre bírni a gumikat, és szerintem amit meg kellett tanulnunk Kína után, azt megtanultunk, szóval rendben leszünk vasárnap.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!