Vettellel 2020-ig hosszabbíthat a Ferrari - F1VILÁG.HU

Vettellel 2020-ig hosszabbíthat a Ferrari

HIRDETÉS
GP MONACO F1/2017

Német lapértesülések szerint nem kizárt, hogy már jóval az Olasz Nagydíj előtt meghosszabbítja Sebastian Vettel szerződését a Ferrari Forma-1-es csapata.

A négyszeres világbajnok jelenlegi kontraktusa 2017 végén jár le, a Ferrari pedig általában hazai versenyén, Monzában jelenti be a versenyzőkkel kötött vadonatúj kontraktusokat.

A Speed Week értesülései szerint viszont jó esély van rá, hogy idén erre már korábban sor kerül, a Ferrari ugyanis mihamarabb szeretné magához láncolni Vettelt, hogy a riválisok – például a Mercedes – meg se próbálják elcsábítani őt.

A hírek szerint a Ferrari egy hároméves szerződést kínál Vettelnek, így 2020 végéig maradhat a Scuderiánál.

„Ami Sebastian Vettelt illeti, a dolog úgy áll, ahogy már tavaly is mondtam önöknek” – mondta Sergo Marchionne, a Ferrari elnöke.

„Nem éreztem magam kényelmes helyzetben, mert nem sikerült olyan autót adnunk alá, mellyel nyerni tudott. Mindig is azt mondtam, hogy rajtunk múlik, hogy megadjuk-e neki a megfelelő eszközöket. Ha ezt sikerül megtenni, ő is képes lesz elvégezni a feladatát.”

„Most Vettel elégedett, ha pedig a Ferrari továbbra is elégedettséggel tölti el, addig marad, ameddig csak akar.”

„Minden egyes versenyre javítani fogunk az autón, hogy győztes helyzetben maradjunk. Nem is kívánhattunk volna jobb szezonkezdést. A versenyzőink csúcsformában vannak, az autó pedig príma, szóval…”

Vettel remek formában kezdte a Monacói Nagydíjat, hiszen a leggyorsabb volt a csütörtöki edzésnapon. Ennek természetesen a Ferrari elnöke is nagyon örül.

Hirdetés

„Természetesen figyelemmel kísérem a monacói eseményeket, és nagyon elégedett vagyok azzal, ahogy mennek a dolgok” – mondta az elnök.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!