Vettelnek nincs nézeteltérése a Ferrari főnökével

Semmiféle nézeteltérés nincs közte, illetve a Ferrarit irányító Maurizio Arrivabene között – ezt nyilatkozta Japánban a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel.


Semmiféle nézeteltérés nincs közte, illetve a Ferrarit irányító Maurizio Arrivabene között – ezt nyilatkozta Japánban a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel.

A Ferrari csapatfőnöke csütörtökön fogalmazott úgy, Vettelnek meg kell dolgoznia azért, hogy 2017 végén lejáró szerződését meghosszabbítsák.

„Sebastiannak szerződése van, idén és jövőre is együtt dolgozunk még. Mindkettőnknek vannak céljai, és mindenkinek – legyen szó bárkiről is – meg kell dolgoznia a helyéért és a fizetéséért” – fogalmazott Arrivabene.

Az Autosport című brit szaklap megkérdezte Vettelt, tudja-e véleményezni főnöke szavait, a német pedig elárulta, nincsen semmiféle probléma közöttük.

„Nem hallottam, mit mondott, de nagyon nyílt és őszinte kapcsolatban vagyok vele. Ha van valami, ami nem tetszik, majd elmondom neki, és ugyanez igaz fordítva is” – reagált Vettel.

„Tudom, hogy nincsenek problémák köztünk, nincs semmi, amit tisztázni kellene. Mindketten ugyanazon dolog elérésére fókuszálunk, próbálunk versenyeket nyerni, megerősödni, főleg a jövőben.”

Vettel hozzátette, természetesen ő maga sincs megelégedve az idei eredményekkel.

„Ahogy a csapat, úgy én is teljesíteni akarok” – mondta a német. „Voltak versenyek, amikor ez nem sikerült, és nem voltam elégedett magammal, mert többre lehettünk volna képesek. Szóval hullámzó az idei év.”

„Az eredmények, amiket elértünk, nem mindig voltak igazságosak, ha megnézzük, milyen tempót nyújtottunk bizonyos hétvégéken, de néha így megy ez. Most arra fókuszálunk, hogy fejlődjünk az évad végére, amit ugyanis idén tanulunk, azt magunkkal visszük jövőre, még ha a szabályok változnak is.”

„Még rengeteg dolgot tanulhatunk erről az autóról, ami segíteni fog bennünket.”

Maradj még, olvasd el ezeket is!

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!