Vettelt a nyári szünetig nem érdekli a pontverseny - F1VILÁG.HU

Vettelt a nyári szünetig nem érdekli a pontverseny

HIRDETÉS
Sebastian Vettelt egyelőre nem érdekli a világbajnoki pontverseny állása, és elmondta, a nyári szünet kezdetéig nem is kíváncsi arra, hogy ki, hol áll a tabellán.

Míg Monacóban Lewis Hamilton csak küszködött, addig Sebastian Vettel magabiztos győzelmet aratott, amiért bezsebelte az ezért járó maximális pontszámot. A német ezzel 25 pontra növelte előnyét a világbajnoki pontversenyben.

A Mercedesnél már most számolni kezdtek, Niki Lauda nemrégiben úgy nyilatkozott, Vettel kiesése szükséges ahhoz, hogy fel tudjanak zárkózni a Ferrarira.

„Megpróbálok a nyári szünetig rá sem nézni a ponttáblázatra” – nyilatkozott Vettel, majd hozzátette, mindenki nyilván a maximális teljesítményre törekszik. „Aztán nem kell zseninek lenni ahhoz, hogy ha valaki minden versenyt megnyer, azé lesz a bajnoki cím.”

„De természetesen ezt nehéz lesz elérni” – folytatta.

„Ha egy dobogós helyezésre van esélyünk, akkor arra fókuszálunk. Ha nyerni tudunk, akkor a győzelem a cél. Ez az, amit akarok, amit a csapat akar, és ami számít. Kár lenne, ha ezt a témát a pontok befolyásolnák.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!