Vettelt nem nagyon zavarja Ecclestone véleménye - F1VILÁG.HU

Vettelt nem nagyon zavarja Ecclestone véleménye

HIRDETÉS

A Ferrari német versenyzője, Sebastian Vettel elárulta, egy cseppet sem foglalkozik azzal, hogy Bernie Ecclestone nemrég azt nyilatkozta, semmit sem tesz önmaga és a Forma-1 népszerűsítéséért.


A Ferrari német versenyzője, Sebastian Vettel elárulta, egy cseppet sem foglalkozik azzal, hogy Bernie Ecclestone nemrég azt nyilatkozta, semmit sem tesz önmaga és a Forma-1 népszerűsítéséért.

A Forma-1 teljhatalmú ura nemrég egy Nico Rosberggel közösen készült interjú során beszélt arról, a Mercedes pilótája, valamint honfitársa, a négyszeres bajnok Vettel valójában nem tesz jót az üzletnek, míg például Lewis Hamilton igenis sokat tesz azért, hogy ismert legyen hazájában, Nagy-Britanniában.

„Elég idős már ahhoz, hogy azt mondjon, amit akar. Ettől még jól kijövök vele” – mondta Vettel Ecclestone-ról.

„Vannak bizonyos véleményei néhány dologról, ez rendben van, de engem nem igazán foglalkoztatnak.”

Amikor a Ferrari versenyzőjét arról kérdezték, valóban tehetne-e többet a sportág népszerűsítéséért, így válaszolt: „Én magammal foglalkozom, próbálom a lehető legjobb munkát végezni magamnak és a csapatomnak. Ez a legfontosabb. Ezért vagyok itt.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!