Vettelt nem változtatta meg a győzelem

Sebastian Vettel elmondta, hogy élete semmit nem változott azóta, hogy a Forma-1 történetének legfiatalabb futamgyőztesévé avanzsált a két héttel ezelőtt megrendezett Olasz Nagydíjon.

Sebastian Vettel elmondta, hogy élete semmit nem változott azóta, hogy a Forma-1 történetének legfiatalabb futamgyőztesévé avanzsált a két héttel ezelőtt megrendezett Olasz Nagydíjon.

A Scuderia Toro Rosso versenyzője fantasztikus bravúrt bemutatva, megszerezte a győzelmet az esős Monzában, és ezzel történelmet írt, ugyanis a sport legfiatalabb futamgyőztesévé lépett elő.

A német pilóta azonban elmondta, első futamgyőzelme és az azzal járó dicsőség semmin nem változtatott, továbbra is ugyanolyan az élete, mint azelőtt.

“Ugyanolyan, mint azelőtt. Semmi nem változott” – mondta Vettel a hétvégi Szingapúri Nagydíj előtt. “Természetesen ez egy fantasztikus eredmény, de sajnos még nem volt időnk az ünneplésre. Erre majd csak a szezon után fogunk sort keríteni. Most csakis a következő versenyre kell koncentrálnunk.”

“Természetesen fantasztikus érzés a győzelem. Mikor visszatekintek és visszaemlékszem a képekre, vagy fotókat nézek, nagyon jó érzés tölt el. Olyan hihetetlen volt minden. Hallani az olasz himnuszt a csapatért Monzában, nehéz azt az érzést felülmúlni. Azonban az élet megy tovább. Nem látok okot arra, hogy elszálljak magamtól és bármiben is változtassak.”

Arra a kérdésre, hogy számít-e még dobogós helyezésekre az idei szezonban, Vettel a következőket felelte: “Nehéz dolog ez. Azt mondanám, hogy egy normális versenyen, normális körülmények között ez nem lehetséges.”

“Két nagyon erős élcsapat van a mezőnyben, ami már önmagában is négy autót jelent, tehát ha egyikük sem hibázik, akkor nem marad sok esély a többiek számára. Egy újabb dobogós helyezéshez különleges körülményekre lenne szükségünk, valami kell, hogy történjen az élen, amire le tudunk csapni.”

Vettel azt követően szerezte meg pályafutása első futamgyőzelmét jelenlegi csapatával, hogy már aláírta jövő évi szerződését a Red Bull Racing istállóval. Bár elmondta, hogy egy cseppet sem bánja a csapatváltást, vegyes érzésekkel hagyja el a Toro Rossót.

“Az egyik szemem sír, a másik nevet” – mondta. “Természetesen már várom az új kalandot, az új kihívásokat, de emellett szomorkodom is egy kicsit a távozás miatt. Nem sírok, de nehéz a távozás. Azonban szerintem ez teljesen normális dolog. Egy olyan környezetből, ahol abszolút otthon érzed magad, nem szívesen távozol. Másrészről viszont már nagyon várom az új kihívásokat.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!