Vizes pályán tesztel a mezőny, kigurult az új McLaren - F1VILÁG.HU

Vizes pályán tesztel a mezőny, kigurult az új McLaren

HIRDETÉS

Az éjszakai eső miatt változott az eheti jerezi teszt programja – az eredeti tervekkel ellentétben nem pénteken, hanem ma tartják a vizes pályás tesztet a dél-spanyolországi versenypályán.


Az éjszakai eső miatt változott az eheti jerezi teszt programja – az eredeti tervekkel ellentétben nem pénteken, hanem ma tartják a vizes pályás tesztet a dél-spanyolországi versenypályán.

A sportszabályzat értelmében a 12 előszezoni tesztnapból egyet kizárólag az esőgumik tesztelésének szentelnek a csapatok. A korábbi tervek szerint ezt a gumitesztet pénteken tartották volna Jerezben, miután azonban éjszaka eső áztatta a spanyol versenypályát, a Pirelli a csapatokkal együttműködve úgy döntött, mára hozza előre a vizes pályás gyakorlást.

Ma egyébként a tervek szerint pályára gurul Spanyolországban a Red Bull világbajnoka, Sebastian Vettel is, aki tegnap mindössze 3 kört tudott megtenni a csapat új, RB10-es versenygépével egy technikai malőr miatt.

A Mercedesnél Nico Rosberg van szolgálatban, míg a McLaren új versenygépét először vihette pályára Jenson Button.

A Ferrarinál Kimi Räikkönen folytatja a tegnap megkezdett munkát, míg a Force India változtatott eredeti tervein, és nem Nico Hülkenberg, hanem Sergio Pérez foglalhat helyet ma is a VJM07-es versenyautóban, miután kedden csak 11 kört tudott megtenni.

A Saubernél Esteban Gutiérrez, a Williamsnél Valtteri Bottas, a Toro Rossónál az újonc Daniil Kvyat, míg a Caterhamnél a szintén első F1-es idényére készülő Marcus Ericsson munkálkodik ma.

Bő egy órával a tesztnap kezdete után Sergio Pérez áll az élen 1 perc 41,444 másodperces idővel, 3 másodperccel megelőzve Gutiérrezt. Rajtuk kívül csak Button, Bottas és Räikkönen merészkedett ki a pályára, ám egyiküknek sincs még mért köre.

A mai nap az esőgumik tesztelése mellett továbbra is a kiforratlan technikák – köztük a V6-os turbómotorok – kiismerésével zajlik majd.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!