Webber: A mugellói teszt nagyon fontos a csapatnak

A Red Bull alakulata számára kiemelt jelentőséggel bír az eheti, mugellói tesztsorozat – állítja a gárda versenyzője, Mark Webber, aki bízik abban, sikerül gyorsabbá tenniük az RB8-as versenygépet.


A Red Bull alakulata számára kiemelt jelentőséggel bír az eheti, mugellói tesztsorozat – állítja a gárda versenyzője, Mark Webber, aki bízik abban, sikerül gyorsabbá tenniük az RB8-as versenygépet.

Sebastian Vettel ugyan nyerni tudott a legutóbbi versenyen, Bahreinben, Webber szerint azonban nehéz dolguk lesz idén, és mindent meg kell tenniük azért, hogy formába lendüljenek.

Ahogy a legtöbb csapat, úgy a címvédő gárda is egy komolyabb fejlesztési csomaggal érkezik meg Spanyolországba jövő hétvégén, az újításokat pedig a tervek szerint már ezen a héten, Mugellóban beveti a Red Bull.

„A következő néhány nap fontos lesz. Sok információt kell gyűjtenünk, és még ha a nyitónapon nem is mentek jól a dolgok, optimistán várjuk a folytatást” – mondta Webber a mugellói tesztsorozat esőáztatta nyitónapját követően, majd hozzátette, rendkívül szoros a versengés az élen, és egyetlen csapat sem tud dominálni.

„Egyértelműen szorosabb a helyzet, ez nem kérdés. Számunkra a szombati tempó jelenti a legnagyobb kihívást. Bahreinben Sebastian tiszta hétvégét rakott össze, de így sem dominált. Nyilvánvalóan a pole-ból rajtolva irányítani tudta a versenyt, de eddig még senki sem volt domináns hétvégéje.”

„Nagyszerű autónk van, de még jobbá kell tennünk.”

Webber négy negyedik hellyel jelenleg a bajnoki ponttáblázat harmadik pozíciójában tanyázik, ám tudja, lassan el kellene kezdenie ennél jobb eredményeket is elérni.

„Örülök, hogy megszereztem ezeket a pontokat, ez kétségtelen, és jó, hogy így érkezhetünk meg Európába. De azt is elmondhatnánk, hogy két balesettel és két győzelemmel ugyanennyi pontunk lenne, szóval nem túl látványos módon sikerült begyűjteni őket. Ennél nagyobb pontokra van szükségünk, ha a végén is harcban akarunk lenni, és tisztában is vagyok ezzel.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

OSRAM

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
}

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!