Webber a Pirellit okolja rossz rajtjaiért

Mark Webber, a Red Bull Racing versenyzője állítja, a Pirelli abroncsai a felelősek az idei évben látott rossz rajtjaiért.


Mark Webber, a Red Bull Racing versenyzője állítja, a Pirelli abroncsai a felelősek az idei évben látott rossz rajtjaiért.

Az ausztrál pilóta számára idén már többször nehezen indult egy-egy verseny, a piros lámpák kialvását követően ugyanis többször is alulmaradt legfőbb riválisaival szemben, nem egyszer az anti-stall berendezés mentette meg a lefulladástól.

Webber úgy véli, a rossz rajtok a Pirelli abroncsai miatt következtek be idén.

„Az idei évben hosszú idő óta a legnagyobb ingadozást láttuk rajtok tekintetében, ami egyértelműen a Pirelli abroncsain múlik, és azon, hogy miképp működnek az ideális íven kívül” – magyarázta Webber.

„A szabályok komoly kihívás elé állítják a mérnököket, akik mindent megtesznek azért, hogy jól sikerüljenek a rajtok, hiszen a rajtautomatika és egyéb elektronikai segédeszközök – melyek meggátolják a hátsó kerekek kipörgését – nem engedélyezettek.”

„A versenyzőkre is rengeteg feladat hárul, rengeteg procedúrán keresztül kell menni a rajtig. Amikor pedig a lámpák kialszanak, gyorsan felengedünk egy kuplungot a kormányon, míg egy másikat fokozatosan. Ez utóbbit a versenyző arra használja, hogy megfelelő tapadást biztosítson a hátsó tengelyen.”

A Red Bull Racing csapatfőnöke, Christian Horner egyébként korábban úgy nyilatkozott, nem csak Webber, hanem a Renault is hibázott már az idei évben, hiszen Spában például a francia gyártó számolt el valamit a nyomatékkal.

„A rajtra már a felvezető körben megkezdődik a felkészülés. A rajtrácsra vezető út során a versenymérnök pontosan elmondja a pilótának, hogy hány rajtpróbára van szükség ahhoz, hogy a kuplung ideális állapotba kerüljön” – magyarázta a szakember.

Maradj még, olvasd el ezeket is!

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!