Webber: A Red Bull azt kapta, amit megérdemelt

Mark Webber szerint csapata pontosan azt kapta az első négy tengerentúli versenyen, amit megérdemelt, ugyanis nem tudta megfelelően kihasználni helyzeteit, és nem tudta megfelelően lereagálni a szokatlan körülményeket.


Mark Webber szerint csapata pontosan azt kapta az első négy tengerentúli versenyen, amit megérdemelt, ugyanis nem tudta megfelelően kihasználni helyzeteit, és nem tudta megfelelően lereagálni a szokatlan körülményeket.

Annak ellenére, hogy a Red Bull Racing eddig kivétel nélkül az élről vághatott neki az idei versenyeknek, még csak egyetlen győzelmet szerzett, ami Webber szerint nem túlzottan meglepő.

„Lehet azt mondani, hogy mi lett volna, ha… azonban te vagy a saját szerencséd kovácsa, és az eredmények, illetve a ponttáblázat soha nem hazudik, így el kell fogadnunk, hogy azt kaptuk, amit megérdemeltünk” – mondta az ausztrál versenyző.

„A teljesítményünk megvan, de a körülmények nem a mi kezünkre játszottak a tengerentúli versenyeken. Sajnos hibákat követtünk el, nem jól mértük fel a helyzeteket, és arra nincs lehetőség, hogy visszatekerjük az idő kerekét.”

„Mindössze egy verseny volt, ami jól ment számunkra, azt meg is nyertük. Jenson volt eddig a legjobb, két versenyt is nyert, mert mindent össze tudott rakni, de számos olyan versenyző van, akinek nem úgy sikerültek a hétvégéi, ahogy azt szerette volna.”

Bár az elmúlt három verseny felettébb izgalmas és szórakoztató volt, különösen az unalomba fulladt szezonnyitó után, Webber szerint jöhetnek még eseménytelen versenyek, így még az sem kizárt, hogy változtatni fognak a szabályokon a szezon későbbi részében.

„Igen, mikor változnak az időjárási körülmények a hétvége folyamán, elkerülhetetlen, hogy összekeveredjen a mezőny” – mondta az ausztrál.

„Lewis előretörése is nagyon élvezetes volt Sepangban, ami jót tett a versenynek, mert ha mindannyian elölről indultunk volna, feltehetően nem lett volna ennyire érdekes.”

„A végsebesség növelését szolgáló F-csatorna is segítségére van néhány versenyzőnek, hiszen ez segítheti az előzéseket, és bízom abban, hogy ez folytatódni fog, bár nem kizárt, hogy a nézők érdekében meg kell majd hoznunk néhány szabálymódosítást, mert senki nem akarhatja, hogy megismétlődjön az, ami Bahreinben. Az nem lenne jó.”

„Bízzunk abban, hogy ez nem így lesz, és mind a versenyzők, mind a nézők élvezni fogják a versenyeket.”

Maradj még, olvasd el ezeket is!

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!