Webber: A Red Bullt agyonverték Kínában - F1VILÁG.HU

Webber: A Red Bullt agyonverték Kínában

HIRDETÉS

Mark Webber szerint csapata csúfos vereséget szenvedett a Kínai Nagydíjon, jóllehet az első sorból várhatta a vasárnapi verseny rajtját.


Mark Webber szerint csapata csúfos vereséget szenvedett a Kínai Nagydíjon, jóllehet az első sorból várhatta a vasárnapi verseny rajtját.

Az ausztrál pilóta a nyolcadik pozícióban végzett, két hellyel csapattársa, Sebastian Vettel mögött, miután a Red Bull Racing képtelen volt felvenni a harcot ellenfeleivel a váltakozó időjárási körülmények között.

„Szétvertek minket, így egy nagyon nehéz verseny volt számunkra a mai” – mondta Webber a futam után BBC Sport helyszíni tudósítójának.

„Nem voltunk elég gyorsak, ennyire egyszerű. Az időjárás folyamatosan változott, de ez mindenki számára azonos volt, és ilyenkor az autó nagyon érzékeny.”

“Tisztában vagyunk azzal, hogy nem vagyunk elég jók ilyen körülmények között, amin javítanunk kell.”

Vettel, aki a pole pozícióból vágott neki a mai megmérettetésnek, szintén nagyon csalódott volt az eredmény miatt, azonban annak örül, hogy legalább pontokat sikerült szerezniük, hiszen azok még jól jöhetnek számukra a végelszámolásban.

„Az, hogy a hatodik helyen végeztem, a végén még fontos lehet, de legfőbb ellenfeleink előttünk érkeztek célba, ami már nem olyan jó dolog” – mondta a német pilóta.

„Egy nagyon nehéz futam volt számunkra a mai, mindketten szenvedtünk ilyen körülmények között. Amint tiszta volt az út előttünk, jó volt a sebességünk, de ilyen viszonyok mellett nagyon nehéz tartani a pozíciódat.”

„Most meg kell vizsgálnunk, hogy erre miért nem voltunk képesek, különösen a második új rajtnál, és miért nem tudtuk tartani a pozícióinkat. Nem tudtuk elég jól felmelegíteni az abroncsokat ilyen időjárási körülmények között.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!