Webber balesetet szenvedett, de már túl van a műtéten

Mark Webber közúti balestet szenvedett jótékonysági kalandtúráján Tasmaniában. Az ausztrál versenyző jobb lába tört el, amit már meg is operáltak, így hamarosan visszatérhet Európába, és megkezdheti rehabilitációs programját.

Mark Webber közúti balestet szenvedett jótékonysági kalandtúráján Tasmaniában. Az ausztrál versenyző jobb lába tört el, amit már meg is operáltak, így hamarosan visszatérhet Európába, és megkezdheti rehabilitációs programját.

A Red Bull Racing pilótája azon a szakaszon volt, ahol kerékpárral kellett megtenni a távot, mikor helyi idő szerint déltájban, szemből összeütközött egy terepjáróval Port Arthur közelében.

Az ausztrál pilótát helikopterrel azonnal kórházba szállították. Bár az első hírek arról szóltak, hogy több csontja is eltörött, később kiderült, “csak” a jobb lába sérült meg.

Az esemény igazgatója, Geoff Donohue elmondta, a rutinműtét sikeres volt, és meggyőződése, hogy Webber hamar felépül sérüléséből, bár a december 8-án megkezdődő jerezi F1-es teszten vélhetően nem tud részt venni.

“A műtét befejeződött, egy merevítő került behelyezésre, és a gyógyulási folyamat megkezdődhet” – mondta Donohue a BBC-nek.

“Webber jókedvű. Eltörte a lábát, de azon kívül jó formában van. Vannak kisebb zúzódások a bal alkarján, de megröntgenezték az egész testét, és minden más rendben van.”

“Legalább három napig kórházban marad. Beszéltem vele a műtét előtt és már a rehabilitációra gondolt. Meggyőződésem, hogy amint készen áll a repülésre, Mark visszatér Európába, ahol azonnal meg is kezdi a rehabilitációs programját, hogy minél előbb felépülhessen.”

Webber minden évben megrendezésre kerülő jótékonysági kalandtúráján minden résztvevőnek 280km-t kell megtennie futva, kajakkal és kerékpárral Tasmaniában.

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
}

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!