Megosztás:

Webber cáfolja a visszavonulásáról szóló híreket

Mark Webber cáfolta azon a híreszteléseket, melyek szerint a visszavonuláson gondolkodna, és amennyiben úgy sikerül számára az idei év, ahogy azt elképzelte, akkor készen áll szögre akasztani versenyzői overallját, és a csúcson elhagyni az F1-et.

Lewis Hamilton a napokban azt nyilatkozta az ausztrál médiának, hogy véleménye szerint Webber már a visszavonulását fontolgatja, és ha jól sikerül számára az idei szezon, akkor jövőre már nem lesz a mezőnyben.

„Minden esélye megvan arra, hogy megnyerje a bajnokságot” – mondta a McLaren brit pilótája. „Nem vagyok biztos abban, hogy meddig tervez maradni a Forma-1-ben, de véleményem szerint ez az év lehet karrierje csúcsa, és talán annak vége is.”

„Nem is tudom, mennyi idős, de már régóta a Forma-1-ben van, és mindenki álma az, hogy a csúcson fejezze be versenyzői karrierjét."

"Idén pedig minden esélye megvan erre, ezért nem lennék meglepődve, ha megfontolná a visszavonulást – megnyerné a világbajnokságot, és visszavonulna.”

Webber azonban cáfolta mindezt, és kijelentette, hogy egyelőre esze ágában sincs elhagyni a Forma-1-et, most minden erejével azon van, hogy a lehető legjobban teljesítsen.

„Motivált vagyok, élvezem a munkám, és minél jobb eredményeket szeretnék elérni az idei bajnokságban, azonban minden évet így kezdek meg” – mondta az ausztrál pilóta.

„Eszem ágában sincs visszavonulni.”

Olvasóink ajánlatai:

MEGOSZTÁS:

Hozzászólások

(5 komment)
daci képe

látom az értelmi szint megvan. mértnem mentek inkábbn a saját érteli szinteteknek megfelelő motorsportal v f1 live szennylapra? ott telivannak hozzátok hasonlón kretén emberekkel. tisztelet a kivételnek:D

rfer képe

Raikkönen elég csúnyán béna a WRC-ben, így várható a visszatérése a Forma 1-be, ezen belül a Red Bull lenne neki a legmegfelelőbb. Ha Webber nem lesz világbajnok idén, akkor biztos hogy ő fog repülni és nem az ügyes, gyors és megbízható Vettel.

Heppencs képe

Miért csináljátok ezt??? Ha nem szeretitek ne írjatok ide! Ennyi, és meg van oldva! !!
Szerintem meg itt a helye és inkább Hamilton menne el!!!!!!!!!!!!

Bronson képe

Pedig hosszú évek után ez lett volna az első jó lépése. Kár, hogy nem igaz.

Bizsu képe

Ó de kár... igazán várhatott volna pár napot ezzel a cáfolattal.