Webber: Idén mi vagyunk az üldözöttek

A futamgyőzelemre törekszik az évadnyitó Ausztrál Nagydíjon, egyben hazai versenyén a Red Bull Racing versenyzője, Mark Webber.


A futamgyőzelemre törekszik az évadnyitó Ausztrál Nagydíjon, egyben hazai versenyén a Red Bull Racing versenyzője, Mark Webber.

Az ausztrál pilóta a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva kedden elárulta, alig várja már, hogy pályára guruljon Melbourne-ben, és reméli, hogy jól alakul a szezonkezdet.

„Itt az ideje, hogy végre versenyezzünk. Majdnem április van és már január eleje óta keményen dolgozunk, és még egy versenykört sem tettünk meg” – mondta Webber.

„Már csak pályára kell gurulnunk, hogy lássuk, hogy is alakulnak az erőviszonyok. Fenomenális évünk volt tavaly, szóval idén ránk vadásznak. Nyilvánvalóan a Ferrari, a McLaren, a Mercedes és a Renault – illetve az ő remek versenyzőik – garantálják, hogy idén is jó kis mezőny áll össze.”

A Red Bull számára jól alakult a tavalyi ausztrál időmérő, hiszen kibérelték az első rajtsort, a versenyen azonban nem voltak szerencsések: Sebastian Vettel az élről esett ki technikai hiba miatt, Webber pedig csak kilencedik lett, ám megrovásban részesült, amiért a verseny utolsó harmadában kiütötte mclarenes riválisát, Lewis Hamiltont.

Webber elmondta, idén javítani szeretne, célja pedig nem más, mint a futamgyőzelem.

„Remélhetőleg jobb versenyt futunk idén és egy szolid eredménnyel kezdjük az évet. Én személy szerint egy nagyon tiszta hétvégében bízom, a többi meg majd alakul.”

„Természetes, hogy az ember mindig többet akar, és nagyon jó lenne, ha Monaco és Silverstone után az Ausztrál Nagydíjat is meg tudnám nyerni.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

OSRAM

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
pp_gemius_hit('Aurgi_e7YvPTGxeFO8vlnqSc71yG41rhwqueMi4R8QT.b7');

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!