Webber: Jól tettük, hogy nem kockáztattunk

Mark Webber, a Red Bull ausztrál versenyzője úgy véli, jól döntöttek akkor, amikor inkább a tavalyi autó továbbfejlesztése mellett tették le a voksukat, és nem építettek egy merőben más autót az idei évadra.


Mark Webber, a Red Bull ausztrál versenyzője úgy véli, jól döntöttek akkor, amikor inkább a tavalyi autó továbbfejlesztése mellett tették le a voksukat, és nem építettek egy merőben más autót az idei évadra.

A McLaren versenyzője, Jenson Button a minap úgy fogalmazott, csapata az év első felében megszenvedheti azokat az újításokat, melyeket a tél során eszközölt – az MP4-28-as ugyanis jelentős változásokon ment keresztül elődjéhez képest.

Webber elmondta, véleménye szerint a Red Bull jól döntött, hogy nem ezt az utat választotta.

„Az a legfontosabb, hogy tudd, hol kezdtél. Mi tudjuk, mivel dolgoztunk, a sötétben tapogatózás pedig nem olyan dolog, amit szeretnénk kipróbálni” – mondta az ausztrál.

„Nem jellemző kockázatok nélkül is elég nehéz megérteni technikailag mindent, ráadásul nem is lett volna szükségszerű rizikót vállalni az autóval.”

Webber elmondta, némi kockázata persze van annak, hogy a Red Bull stratégiája hosszú távon nem lesz annyira kifizetődő.

„Adrian [Newey], illetve mindenki más ezt tartotta helyes döntésnek. Meglátjuk, hogyan bontakozik ki az idei szezon.”

Maradj még, olvasd el ezeket is!

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!