Webber jövőre csapatot vált?

A Red Bull Racing ausztrál versenyzője, Mark Webber a La Stampa című olasz lapnak nyilatkozva a napokban elárulta, nem zárja ki annak lehetőségét sem, hogy 2012-ben más csapatnál folytatja forma-1-es pályafutását.


A Red Bull Racing ausztrál versenyzője, Mark Webber a La Stampa című olasz lapnak nyilatkozva a napokban elárulta, nem zárja ki annak lehetőségét sem, hogy 2012-ben más csapatnál folytatja forma-1-es pályafutását.

Webber szerződése az idei év végén lejár, és noha a csapatot irányító Christian Horner korábban úgy nyilatkozott, amennyiben a rutinos versenyző a tavalyihoz hasonló, meggyőző teljesítménnyel rukkol elő, meg fogják hosszabbítani kontraktusát.

A 34 éves versenyző azonban nemrégiben elmondta, véleménye szerint nem az eredményeken múlik a maradása: célja továbbra is az, hogy nyerjen, amennyiben pedig a Red Bull nem tart igényt a szolgálataira, könnyen elképzelhető, hogy új csapat után néz, ahelyett, hogy végleg befejezné autóversenyzői pályafutását.

„Megvannak a magam hibái, de eltökélt vagyok. Tavaly a bajnoki címért harcoltam, és ezt ismét meg szeretném tenni. Higgadt vagyok és úgy érzem, képes vagyok rá, egészen a végéig” – mondta az ausztrál versenyző.

„A szezon végén a szerződésem lejár a Red Bull-lal. Nem hiszem, hogy a lehetséges megújítása az eredményeken múlik. Magamnak is nyerni szeretnék. Meglátjuk.”

„Ha a csapat nem akar engem a továbbiakban, akkor választ kell adnom egy jó kérdésre: szögre akasztom a sisakot, vagy pedig csapatot váltok?”

Az elmúlt hetekben egyébként olyan hírek kaptak szárnyra a sajtóban, melyek szerint Webber Fernando Alonso csapattársaként a Ferrarinál folytathatja F1-es pályafutását, miután a maranellói gárda nem kívánja meghosszabbítani Felipe Massa kontraktusát.

A spekulációk szerint az is elképzelhető, hogy a két versenyző helyet cserél egymással, így Massa jövőre az energiaital-gyárosoknál folytatja.

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!