Megosztás:

Webber: Jövőre nem lesznek gondjaim a gumikkal

Az ausztrál már a szezon elején versenyképes lenne 2012-ben.
Az ausztrál már a szezon elején versenyképes lenne 2012-ben. © GEPA Pictures

Mark Webber, a Red Bull Racing versenyzője biztos benne, jövőre nem ismétlődnek meg a gumikkal kapcsolatos problémák, melyek miatt idén képtelen volt felvenni a versenyt világbajnok csapattársával.

Az ausztrál versenyző különösen a szezon első felében szenvedett a Pirelli abroncsainak túlzott degradációjával, ám úgy érzi, a jövő évi keverékek sokkal jobban fekszenek majd neki, miután Abu Dhabiban és Brazíliában kipróbálhatta azokat.

„Amikor Abu Dhabiban és Brazíliában feltettük az autómra, egyből kényelmesen éreztem magam velük” – fogalmazott Webber az Autosport című brit szaklapnak nyilatkozva. „A Pirelli jó munkát végzett azzal, hogy számos keveréket szemügyre vett a 2012-es évre vonatkozóan. Biztató volt számomra és a csapat számára is.”

Webber hozzátette, nagyon bízik abban, hogy jövőre már a szezon elején versenyképes lehet, így a bajnokság második feléhez remek lendülettel érkezhet meg.

„Voltak simább hétvégéink idén, a legtöbb szabadedzésen a legversenyképesebbek voltunk, és a KERS is elkezdett működni. És kevesebb bokszkiállást is kellett eszközölnöm. Korábban sokkal többet kellett versenyeznem a több kerékcsere miatt, amit kockázat nélkül nem lehet megtenni. De a szezon előrehaladtával ugyanolyan stratégián voltam, mint bárki más.”

„Remek tanulási folyamat volt számomra és a csapat számára is abból a szempontból, hogy miképp tudjuk összerakni a kirakó apró darabkáit, melyek főként a szombati időmérőn jelentettek különbséget.”

Olvasóink ajánlatai:

MEGOSZTÁS:

Hozzászólások

( komment)