Verstappen vs. Ocon

Webber még egyszer odavágna Vettelnek

Mark Webber bízik abban, hogy legalább még egyszer megverheti csapattársát, Sebastian Vettelt az idei évben, miután jövőre már nem lesz részese a Forma-1-nek.


Mark Webber bízik abban, hogy legalább még egyszer megverheti csapattársát, Sebastian Vettelt az idei évben, miután jövőre már nem lesz részese a Forma-1-nek.

A Red Bull ausztrál versenyzője ugyan már 11. alkalommal állhatott rajthoz Monzában, eddig még soha nem sikerült felállnia a dobogóra, így nagyon boldog annak, hogy Vettel és Fernando Alonso mögött a harmadik helyen végzett.

Bár Vettel ismét előtte végzett, így 11:1 az állás közöttük – az egyetlen alkalom, mikor Webbernek sikerült felülmúlnia csapattársát versenyen, a Német Nagydíjon volt, ahol Vettel egy technikai probléma miatt kiesett.

„Remek hely, és nagyon boldog vagyok, hogy a dobogón ünnepelhettem” – mondta. „Korábban soha nem volt szerencsém ezen a pályán. Komoly csatát vívtam Fernandóval, aztán mindent megtettem annak érdekében, hogy Felipe Massa elé kerüljek, ami relatíve egyszerűen sikerült az első kiállás alkalmával.”

„Ezt követően pedig ismét lehetőségem nyílt arra, hogy harcba szálljak Alonsóval. Végeredményben egy remek hétvégét teljesítettünk.”

„Természetesen Sebastian fantasztikus munkát végzett, de bízom abban, hogy még a szezon vége előtt legalább egyszer megverhetem.”

 

Kapcsolódó cikkek

Mercedes: A Ferrari kinyilatkoztatott azzal, hogy Vettelt favorizálja

A Mercedes motorsport-igazgatója, Toto Wolff azt mondja, a Ferrari újdonsült csapatfőnöke, Mattia Binotto egyfajta „kinyilatkoztatást” tett azzal, amikor nemrég azt mondta, a 2019-es szezon első felében még inkább négyszeres világbajnokuk felé hajlanak majd.

Vettel a leggyorsabb az első barcelonai tesztnapon

A Ferrari német versenyzője, Sebastian Vettel volt a leggyorsabb a Forma-1-es csapatok barcelonai tesztjének nyitónapján. Kimi Räikkönen számára nem indult könnyen a nap, ám végül produktív napot zárt a katalán fővárosban.

F1-es teszt: Vettel a leggyorsabb délelőtt

Hétfőn megkezdték a tesztelést a Forma-1 csapatai Barcelonában – a Ferrari számára jól indult a nap, Kimi Räikkönen azonban az Alfa Romeóval már pár perc után a sóderágyba csúszott.

Friss hírek