Webber nem gondolta, hogy nyerhet - F1VILÁG.HU

Webber nem gondolta, hogy nyerhet

HIRDETÉS

Mark Webber, a Brit Nagydíj győztese a futam során nem gondolta volna, hogy esélye lehet a győzelemre, éppen ezért már kezdett belenyugodni, hogy a második hely lehet a maximum, amit elérhet.


Mark Webber, a Brit Nagydíj győztese a futam során nem gondolta volna, hogy esélye lehet a győzelemre, éppen ezért már kezdett belenyugodni, hogy a második hely lehet a maximum, amit elérhet.

Webber elmondta, látva Fernando Alonso és a Ferrari tempóját, nem hitte volna, hogy megnyerheti a Brit Nagydíjat, ám a verseny utolsó szakaszában jól jött ki a lépés számára, így sikerült megelőznie a spanyolt.

„Nem úgy tűnt, hogy ez egy látványos verseny lesz, de végül a taktikán és a gumikon múlott minden.”

„Tudtam, hogy különböző stratégián van, és az első kiállása után, amikor nagyon gyors volt, kizártam annak lehetőségét, hogy nyerni tudjak itt. De az utolsó etapban nekünk kedveztek a dolgok, szóval most abszolút a föld felett járok.”

Az ausztrál jelenleg 20-ról 13 pontra csökkentette hátrányát a világbajnokságot vezető Alonsóhoz képest, ám Webber szerint ez most nem fontos, hiszen nagyon hosszú még a szezon.

„Sok verseny van az idei évben, mindegyik nagyon fontos – Melbourne is az volt, Brazília is az lesz. Nyertem néhányszor, most is következetes eredményekre van szükségem. Tudjuk, hogy nagyon szoros a mezőny, most például Kimi [Räikkönen] 10 másodperccel maradt csak le mögöttem.”

„Örülünk a mai eredménynek, de gondolnunk kell arra, hogy holnap folytatnunk kell a kemény munkát. A szezon hosszú, szóval nem dob fel minket, hogy most hol állunk a bajnokságban.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!