Bár mindenkinél több versenyt nyert az idei évben, és mindössze három pont a lemaradása a listavezető Lewis Hamiltonnal szemben, Mark Webber nem tartja magát bajnoki esélyesnek, még úgy sem, hogy a mezőny legjobb autója is őt szolgálja.
„Nem tekintem magam abszolút favoritnak” – mondta az ausztrál pilóta a riportereknek Monzában.
„Kiváló helyzetben vagyok, rengeteg pontot szereztem már, persze nem annyit, mint Lewis, de nagyon jó pozícióban vagyok a pontokat illetően, ami nem egyik napról a másikra jött, hanem keményen meg kellett dolgozni érte.”
„Már várom a hétvégét, hogy meglássam, miként teljesítünk ezen a pályán, de még nem a szezonzárón vagyunk Abu Dhabiban. Voltak változások az élen a szezon során, de még mindig ugyanazok a srácok vannak az élen.”
„Eddig egy remek szezont teljesítünk. Bízunk abban, hogy sikerül még kiváló versenyeket futnunk, amik segíthetnek végső célunk, a bajnoki cím elérésében.”
Bár sokan úgy gondolják, hogy óriási tapasztalata miatt előnyben van Hamiltonnal szemben, Webber szerint brit kollégája is átélt már egyet s mást, sőt olyan tapasztalatokkal is rendelkezik, amiknek ő még nincs a birtokában.
„Lesz néhány olyan helyzet, amivel Lewis még nem találta szembe magát, én viszont igen, de olyan helyzetek is lesznek majd, amik számára ismertek, számomra viszont nem” – mondta Webber.
„Mindkét oldalon van még hiányosság. Még csak nemrég érkezett a Forma-1-be, azonban már több bajnoki címért is harcban volt, egy bajnoki címet szerzett, ami nekem eddig még nem adatott meg, szóval hatalmas tapasztalatom ellenére én sem éltem még át mindent.”
Olvasóink ajánlatai:







Hozzászólások
(20 komment)@Salap:
Kedves Felhasználó!
Ide figyelj! Ha nem tetszik Webber, akkor nem kell róla olvasnod a híreket! + Ha csak oltogatni tudod a többi felhasználót, nem kell kommentált írnod (Főleg nem a Webber-ről szóló hírekhez)!
Tény, hogy Te csak szidni tudsz minden más pilótát, akit nem Vettel-nek hívnak! És a hozzászólásaidból azt lehet következtetni, hogy egy divatdrukker vagy. Ehh...
Hogy felvilágosítsalak:
Webber annyira azért nincs elszállva magától, mint a Te imádott Vetteled!
Ha a csapat Webber-t támogatná, akkor megadták volna a parancsot Vettel-nek, hogy adja át a helyét.... Ezt tették? Nem!
De anno Webber szárnyát átpakolták Vettel autójára... És az mi volt? Véletlen nem támogatás? Csak nem 1. számú pilóta volt akkor a csapatban?
És kedves barátom, Te okoskodsz itt a legtöbbet, olvass már vissza könyörgöm!
Vettel-től ez nem alázás volt... Az akkor lett volna, ha a pontokban meg is előzte volna. De idén ez már nem hiszem, hogy elő fog fordulni.
Vettel még nincs ott ahol Webber... Majd ezt akkor mondd, ha annyi éves tapasztalattal rendelkezik, mint Mark!
. . .
@Salap:
Hát Vettel most lealázta Webberkét és még Ő neki áll feljebb!
Ez egy fricska egy két okoskának itt az oldalon!
@Salap:
Én nem mondom azt,hogy köcsög,buzi,paraszt.!Webberke ez szerintem nem mocskolás,csak nem ismerem el a nyilatkozat óta.Ő kezdte!
@Salap:
Hol vagy kopcso31?Megint menekülsz!
@kopcso0321:
Én nem mocskoltam Webberkét csak azóta hívom úgy,amióta a nyilvánosság előtt azt mondta,hogy Ő olyan jól néz ki,hogy elmehetne modelnek,míg Vettel nem.
Milyen ember az ilyen?Azóta nagyon nem bírom!
Amúgy meg Vettelnek az időmérőre másik szárnyat tettek fel,amivel időt vesztett!
Plussz megkapta Seb telemetria adatait!Plussz a nyilatkozat,hogy Webbreke fél gőzzel érte el ezt a 4. helyet!
Felháborítónak talaálom és már szerintem Webberkét támogatják,pedig van még hat verseny!
Remélem Vettel elfogadja majd a részére felajánlott Ferraris szerződést ezek után!
@Salap:Most te is mocskolod Webbert !? Akkor hogy is van ez ?
Egyszerűen elvakult Vettel imádó vagy,aki nem látja a fát az erdőtől !
Szerintem neked csak azért jön be vettel mert te is ugyan olyan temperamentumú ember lehetsz ! Azt hiszi a kis nyikhaj, hogy ő már a forma 1-ben valaki pedig még elképesztően tapasztalatlan, bárki bármit mond, ezlátható is a versenyeken !
Ezt nem lehet arra fogni,hogy megált alatta az autó ! megáll az más alatt is. ( elsősorban Webberre gondoltam mivel ugyan az van alatta.) Mégsincs ott ahol Ő !
És mielött még lefikáznád a hozzászólásomat, amit persze tudok, hogy lefogsz, az mondanám,hogy ne légy ennyire biztos abban,hogy mindig igazad van !
+
Abban teljesen igazad van,hogy vettel töbre viheti majd mint webber !
DE egyenlőre még nem egy szinten vannak !
@W.E.B.B.O.:
Nem bántasz meg majd az idő eldönti,hogy ki lesz töbször világbajnok a pályafutása során!
A kérdésedre,hogy hol volt Vettel 2002-ben azt hiszem a Formula BMW sorozatban szerepelt,ahol a lehetséges 20 futamból 18-at megnyert a másik kettőn is dobogós volt!
3.éve van a Forma-1-ben,míg Webberke a 13.ban.Itt talán a tapasztalat fog dönteni!
Amúgy gratulálok Webberkének,hogy 4. lett,míg Vettel a 6.!Nem sok ilyen alkalom volt idén
hogy az edzésen legyőzte!
Hamilton és Vettel nagyon visszaesett a szabadedzésekhez képest,itt valami nem stimmel!
Bár Alonsónak áll a zászló!
@Salap:
Hidd el, hogy Webber agresszív, és harcolni fog jövőre is és most sem adja fel olyan könnyen! Én nem lennék olyan biztos hogy Vettel lehiggad, mert ő sem olyan típus...
Bocsi, ha megbántottalak, de én így látom a dolgokat...
@Salap:
Köszönöm, hogy megtiszteltél a válaszoddal!
Szerintem Webber igenis jól teljesített tavaly, hogy végre olyan autót kapot maga alá, amellyel versenyben tudott lenni... Én is visszakérdezhetném, hogy hol volt VettelKE 2002-ben, amikor Webber a Minardival 5. helyen ért a célba?! De ezt inkább ne tekintsd, én nem akarok veszekedni, csupán a véleményemet mondom el.
Az hogy Vettel eddig mennyi pontot szórt el, azt nem csak a műszaki hibáinak köszönheti, hanem a saját hibáinak is! Webber is hibázott, tudom, de mégis ott van 2. helyen összesen 3 ponttal lemaradva.
Az lehetetlen, hogy Németországban már világbajnok lett volna... Az ilyen feltételes mondatokat inkább hagyjuk, mert annyi erővel Webber is lehetett volna már ott világbajnok, ugyanúgy mint a többi pilóta, Hamilton, Button, vagy akár Alonso, de még Schumacher is ha jobban kezdődött volna neki az év.
A szabadedzés az egy dolog, nézd azt is hogy ki mennyi kört tett meg. Tény, hogy állítólag nem fekszik a pálya a Red Bull-nak, de ez majd fél óra múlva kiderül! Én ígyis esélyesnek tartom őket, de ez megint csak az én véleményem...
@W.E.B.B.O.:
Ne hidd már el,hogy a Mark Webber csak úgy átadja a helyét!Hidd el jővőre nem tudja felvenni a versenyt Vettellel,mert Vettel addigra lehigadd és a csapattársának sokkal nehezebb
dolga lesz!
@W.E.B.B.O.:
Én még mindig azt mondom,hogy Vettel többre fogja vinni a pályfutása során,mint a csapttársa!
Figyelj ez az autó nagyon jó,de hol volt Webberke tavaly,amikor Vettel egy kevésbbé jó autóval ezüstérmes lett!Egy tehetséges pilóta valamelyest rosszabb autóval is győzni tud!
Én értem,hogy az eredmények nem ezt tükrözik,de nézz a dolgok mögé és lásd azt,hogy mennyi pontot szórt el,mert forrófejű!
Meg is köszönhetjük neki,hogy így történt,mert már a megszerezhető pontjait összeadjuk és nem hibázott volna,akkor már Németországban világbajnok lehetett volna!
Most is zseniális teljesítményt nyújt Monzában,bár a Mclarennek előnyősebb ez a pálya!
Vettel 30le,Fcsatorna nélkül is ott van Hamilton nyomában!
Ezért akarja megszerzni a Ferrari!
A következő pályákon simán verni fogják a Mclarent!
Ti is próbáljátok reálisabban nézni és nem az egy-két vezetői hibát észrevenni!
Salap
Már ne haragudj, de ha úgy gondolod, hogy Vettel hibái miatt van ott Webber, ahol van, akkor nagyon is tévedsz! Gondolkozz egy kicsit! Ki is a jobb pilóta perpillanat? Ki áll most jobb helyen a Világbajnokságban? Ki hibázott annyit, hogy a csapattársa 28 pont előnyt szerezzen vele szemben? Ha Vettel annyival jobb, akkor miért nem ő állt idén többet a dobogó legtetején?
Ne azokkal gyere már, hogy mi lett volna, HA... Mert nem úgy lett! ... Annyi erővel én is mondhatnám, HA Webber alatt már 2002-ben jobb autó lett volna, akkor megnyerhette volna a Világbajnokságot... HA Hamilton 2008-ban utolsó futamon kiesett volna, akkor Massa lett volna a Világbajnok! Így 1000 példát fel tudnék hozni én is!
És megnyugtatlak, hogy Webber-nek még 2 év múlva is lenne helye a Forma-1-ben, de Ő gondolta úgy, hogy elmegy, és hagyja érvényesülni fiatalabb társait, NEM pedig Horner küldi őt el, hogy már nincs rá szüksége!
Reálisan nézd már ezt az egészet!
Az a köcsög,aki mocskolja a másikat!
Amerika21!
Megpróbálok normális hangnemre váltani,mert látom Te is visszavettél!
Az a helyzet,hogy Vettelt a sok műszaki hiba és az ebből adódó pontkiesések,tapasztalatlanság hiánya frusztráljaés ez vezetett a vezetői hibához!
Ha nem lettek volna műszaki hibái,mert az év elején kétszer esett ki vezető helyről az ugye 50pont!Most sokkal higgadtabban kezelte volna az egész idényt és nem követett volna el ennyi hibát!
Említetted,hogy most Webberkének műszaki hibája volt és szerinted kibaszott vele a csapat!
Ez abszurd és felháborító,mert amikor Vettelnek voltak műszaki hibái,akkor hol voltatok Vettel ellenesek?
Belátod ugye,hogy ez egy kicsit gyerekes feltevés?
Vettel most is megmutatta,hogy pokoli gyors!Nagy jővő vár rá!
@Salap: Komolyan aggaszt az ami veled történik és ezt lehet hogy orvosilag tudják csak kezelni.
Az a helyzet hogy Vettel hibázik,és aki hibázik barátom az nem nyer ,ez ilyen egyszerű ki köcsög!!!!
Webber ellőtte van egy jó győzelemnyivel te meg ezt nem látod csak azt hogy Vettel mutogatja az ujját az időmérők után ,és futamok után meg lehejtott fejjel dühösen örli magát a kis szürke sisak alatt.
Elnyomta Vettelt a csapaton belül.
Ez a helyzet.
Most meg, megnéztem a 2.szabadedzést és azt véltem felfedezni hogy Webberrel ki akarnak baszni, nem hiába állt meg az a RedBull egy egyenes szakaszon.Az nem igaz ott má valamit ügyködtek.
Gané egy csapat ez a RedBull.De komolyan.
Amerika21!
Te nem vagy tisztában a dolgokkal,mert Webberke "csak" ennyi pontot tudott összeszedni.Míg Vettel elszórt vagy 150 pontot,mert fiatal és forrófejű!Fiatalabb,mint Webberke és mégis több győzelme van.mint neki!RedBullnak Vettel szerezte az első győzelmét és a kiscsapatnak a Torronak is!
Hangsúlyozom,hogy Vettel már világbajnok lehetne,ha egy kicsit is tapasztaltabb lett volna idén
Kiváncsi leszek,hogy melyikük fog nagyobb sikert elérni a pályafutásuk alatt?Vettelnek még van vagy 12 éve legalább!Webberkénel mennyi van?1 aztán nyugdíjazzák,mert ha Vettel lehiggad,sehol sem lesz az eredményekben Webberke!
Máskor készülj fel Te tudatlan!Na szevaaassz!
@Amerika21: Vettel gyorsabb tud lenni, már nem egyszer megmutatta. Tapasztalatlan, főleg Webberhez képest, de gyorsabb is! ;)
Túl szerény a nyilatkozat, persze tényleg szó nincs "abszolút favoritról".
Tud valamit ez a srác, de tényleg nem esélyes.
Ami azt illeti Ez a Webber fiu sokkal jobb pilota mint a kis csecsfejű német.
Az a Vettel nem is tudom miért van itt,csak zavarja a légkört,olyan gyermeteg hibái vannak hogy az már már feltünő.
Ő sehol nincs Webberhez csak szólok ,és ezt tükrözi az eredmény is .
Na szevasz:!!!!
Jól gondolod Webberke!!Csak Vettel hibái miatt vagy ott, ahol vagy!Vettel jobb Nálad!