Webber: Nem valószínű, hogy csapatot váltok

Mark Webber szerint igen valószínűtlen, hogy máshol folytatja pályafutását a következő idényben, jóllehet az elmúlt hetekben egyre többen beszélnek arról, hogy vagy befejezi karrierjét, vagy egy másik csapatnál próbál szerencsét.


Mark Webber szerint igen valószínűtlen, hogy máshol folytatja pályafutását a következő idényben, jóllehet az elmúlt hetekben egyre többen beszélnek arról, hogy vagy befejezi karrierjét, vagy egy másik csapatnál próbál szerencsét.

Webber jelenleg is érvényben lévő szerződése az idei évad végén lejár a Red Bull Racinggel, így nem meglepő, hogy egyre többen érdeklődnek arról, hogy az ausztrál pilóta miként képzeli el a jövőjét.

Maga az érintett azonban elmondta, hogy egyelőre még nem gondol a 2012-es bajnokságra, egyébként sem akar előzetes jóslatokba bocsátkozni, hiszen a Williamsnél eltöltött éveit követően komolyan elgondolkodott azon, hogy hátat fordít a Forma-1-nek.

„Néhányan megkérdezték tőlem az elmúlt héten, hogy miként tovább jövőre – és én azt mondtam, hogy három dolog jöhet számításba: maradok ott, ahol vagyok; befejezem a pályafutásomat; vagy átigazolok máshová, ami elég valószínűtlen” – mondta.

„Bármelyik megtörténhet. Természetesen jó a kapcsolatom a csapattal, és eddig minden a legnagyobb rendben van. Sok múlik majd azon, hogy miként érzem magam most, és azt is megnézzük majd, hogy az év későbbi részében ez miként alakul.”

Webber azt is elmondta, hogy az idény végén minden bizonnyal sokkal nehezebb helyzetben lesz, mint korábban, mikor döntést kellett hoznia jövőjéről, azonban hozzátette, hogy nagyon sokat tanult abból, mikor a 2006-os idény végén, kis híján visszavonult – ami így utólag egy komoly baklövés lett volna részéről.

„Úgy gondolom, hogy egy kicsit nehezebb lesz. Megállhattam volna két/három évvel ezelőtt, de nem tettem, folytattam. Ez pedig jó döntésnek bizonyult. Ez is azt bizonyítja, hogy sok mindent jól csinálsz, szóval emiatt is mondom azt, hogy még minden nyitott” – folytatta.

„Egyelőre még nem beszéltünk sokat erről, de a következő pár hónapban bizonyára tisztább lesz a kép. Egyelőre nem ez a legfontosabb, de egy idő után nem lehet elkerülni…”

Webber elmondta, hogy jelen állás szerint úgy tűnik, hogy a Red Bull Racingnél folytatja, mert véleménye szerint még rengeteg sikert elérhetnének együtt.

Az ausztrál pilóta csapattársa, Sebastian Vettel egy több évre szóló szerződést írt alá az energiaital-gyárosokkal, azonban az utóbbi időben olyan hírek kaptak szárnyra, melyek szerint Nico Rosberg, és Felipe Massa is esélyes lehet Webber esetlegesen megüresedő helyére.

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!