Mark Webber kiválóan taktikázott, és egy merész húzással fölényes győzelmet aratott a mai, eső áztatta időmérőn Malajziában, ahol a többiekkel ellentétben, feltetette autójára az intermediate abroncsokat, és azokon teljesítette leggyorsabb körét.
A Red Bull ausztrál pilótája mögött több mint egy teljes másodperccel lemaradva Nico Rosberg végzett, akit Sebastian Vettel követett a harmadik pozícióban a másik Red Bullal.
A Ferrari és a McLaren versenyzői már az első etapban kiestek, ugyanis nem használták ki azt az időszakot, mikor a legjobb volt a pálya állapota, és már csak akkor kezdték meg mért köreiket, mikor jobban esett az eső.
Ami a gumiszabályt illeti, mivel az első tíz esős gumival futotta meg leggyorsabb körét, teljesen mindegy milyen lesz az idő vasárnap, mindenki szabadon megválaszthatja, hogy milyen gumin kívánja megkezdeni a futamot.
Nagy meleg, ám egyre erősödő eső fogadta a versenyzőket a Maláj Nagydíj időmérő edzésén, ahol a levegő és a pálya hőmérséklete is egyaránt 29 Celsius-fok volt a kezdés pillanatában.
Első etap
Ahogy arra számítani lehetett, a legtöbben már az első pillanatban kigördültek a pályára, félve attól, hogy még jobban elkezd esni az eső. Eközben az élcsapatok, érthetetlen módon a garázsban várakoztak, bízva abban, hogy javulni fognak a körülmények.
Nem nekik lett igazuk. Bár a pálya egyik részén szinte száraz volt a burkolat, a célegyenesben állt a víz a pályán, és egyre jobban kezdett esni az eső. Elsőként a Red Bull versenyzői hajtottak ki a pályára a nagyok közül, így ők még simán bejutottak a második körbe.
A Mercedes versenyzőinek is szerencséjük volt, Michael Schumacher, és Nico Rosberg is továbbjutott, ám a Ferrari és a McLaren duója már az első etapban búcsúzott, jóllehet Jenson Button a 13. helyen végzett, ám gyorsköre után megforgott, és a kavicságyban ragadt, ami azt is jelentette, hogy nem tud részt venni a második körben.
A kieső pozícióban lévő éllovasok az utolsó pillanatig keményen hajtottak, ám a pálya már olyannyira vizes volt, hogy extrém esős gumira kellett váltaniuk, és még azokon is csúszkáltak, így bármennyire is akartak, nem tudtak eleget javítani az időkön.
Ezt kihasználva a Virgin német pilótája, Timo Glock, és a Lotus finnje, Heikki Kovalainen is továbbjutott, ami az újoncok közül eddig még senkinek sem sikerült.
Az első etap végén a következő versenyzők búcsúztak: Jarno Trulli (Lotus), Fernando Alonso (Ferrari), Lewis Hamilton (McLaren), Felipe Massa (Ferrari), Karun Chandhok (HRT), Bruno Senna (HRT), és Lucas di Grassi (Virgin).
Második etap
A második etapban egy fokkal jobbak voltak a körülmények, így egyesek azonnal feltetették autóikra az intermediate abroncsokat. A negyedórás tréninget Vettel nyerte, akit Robert Kubica és Adrian Sutil követett az első háromban.
A Mercedes versenyzői is továbbjutottak, Rosberg az ötödik, Schumacher az utolsó, tízedik pozícióban. A Williams duója is bekerült az első tízbe, ahogy Webber és Vitantonio Liuzzi is, így a Red Bull, illetve a Force India is mindkét autójával bejutott a harmadik etapba.
A Sauber is örülhetett, hiszen Kamui Kobayashi a hatodik helyen szintén továbblépett, így a svájci csapat elsőként vehet részt az utolsó etapban az idei évben.
A második etap végén a következő versenyzők búcsúztak: Vitaly Petrov (Renault), Pedro de la Rosa (Sauber), Sebastien Buemi (Toro Rosso), Jaime Alguersuari (Toro Rosso), Heikki Kovalainen (Lotus), Timo Glock (Virgin), és az idő nélküli Jenson Button (McLaren).
Harmadik etap
A harmadik etap előtti szünetben ismét rázendített az eső. A versenyzők ugyan kivétel nélkül kihajtottak a pályára, a sportfelügyelők már nem várták meg, hogy bárki is teljesítse mért körét, hanem leintették az edzést, mondván túl veszélyes a körözés az álló vízben.
Egy tízperces közjáték után ismét megnyitotta kapuit a boxutca. A versenyzők azonnal pályára gördültek, extrém esőgumikon, kivéve Webbert, aki intermediate abroncsokon próbálkozott, sikeresen, hiszen fölényesen megnyerte a tréninget.
A Red Bull Racing eddig hibátlan az időmérőn, hiszen az első két futamon Vettel indulhatott az élről, ám a folyamatos technikai problémák miatt eddig nem tudták győzelemre váltani pole pozícióikat.
Rosberg a második helyre jött fel a Mercedesszel, akit Vettel követett a harmadik helyen.
Sutil a negyedik pozícióba, a második sorba hozta be a Force Indiát, Nico Hülkenberg elé, akit Kubica, és Rubens Barriahcello követett az első hétben.
Schumacher a nyolcadik lett, míg az első tíz sorát Kobayashi és Liuzzi zárta.
Olvasóink ajánlatai:
Maláj Nagydíj, időmérő edzés:1. Webber Red Bull-Renault 1:51.886 1:48.210 1:49.327 2. Rosberg Mercedes 1:52.560 1:47.417 1:50.673 3. Vettel Red Bull-Renault 1:47.632 1:46.828 1:50.789 4. Sutil Force India-Mercedes 1:49.479 1:47.085 1:50.914 5. Hulkenberg Williams-Cosworth 1:49.664 1:47.346 1:51.001 6. Kubica Renault 1:46.283 1:46.951 1:51.051 7. Barrichello Williams-Cosworth 1:50.301 1:48.371 1:51.511 8. Schumacher Mercedes 1:52.239 1:48.400 1:51.717 9. Kobayashi Sauber-Ferrari 1:48.467 1:47.792 1:51.767 10. Liuzzi Force India-Mercedes 1:49.922 1:48.238 1:52.254 11. Petrov Renault 1:47.952 1:48.760 12. de la Rosa Sauber-Ferrari 1:47.153 1:48.771 13. Buemi Toro Rosso-Ferrari 1:48.945 1:49.207 14. Alguersuari Toro Rosso-Ferrari 1:48.655 1:49.464 15. Kovalainen Lotus-Cosworth 1:52.875 1:52.270 16. Glock Virgin-Cosworth 1:52.398 1:52.520 17. Button McLaren-Mercedes 1:52.211 18. Trulli Lotus-Cosworth 1:52.884 19. Alonso Ferrari 1:53.044 20. Hamilton McLaren-Mercedes 1:53.050 21. Massa Ferrari 1:53.283 22. Chandhok HRT-Cosworth 1:56.299 23. Senna HRT-Cosworth 1:57.269 24. di Grassi Virgin-Cosworth 1:59.977







Hozzászólások
(5 komment)Igen, remélem.:)
Alonsoban és Hamiltonban ott van az az átütő erő amitől egy világbajnok világbajnok. Massában és Butttonban nincs meg ez, de majd legalább meglátjuk most ki mire viszi hátulról. :).
majd alo megint hátulrol....:)
hamilton ugyanugy béna mint a többiek. a ferrari baklövése megbocsáthatatlan. hajrá massa
csak essen az eső !
@bogcy: Így van :) Szívemből szóltál...
sajnálom szegény hamilton-t:(de ezt a mclaren szúrta el:@ők talán nem nézték az időjárás előrejelzéseket???:@
de mind1 most már csak azért kell drukkolni hogy holnap is essen az eső vagy legallábbis hamilton átmennyen a mezőnyön:D