Webber rajt-cél győzelmet aratott a Spanyol Nagydíjon

Mark Webber magabiztos vezetést bemutatva, rajt-cél győzelmet aratott a Spanyol Nagydíjon, ahol Hamilton az utolsó körben dobta el magától a második helyet, amit Alonso kaparintott meg, a fékhibával küzdő Vettel előtt.



Mark Webber fölényes győzelmet aratott a vasárnapi Spanyol Nagydíjon, ahol első helye csak néhány méterig volt veszélyben, mikor a rajt utáni pillanatokban mind Sebastian Vettel, mind pedig Lewis Hamilton keményen támadta.

A Red Bull ausztrálja azonban tartotta pozícióját, és sima győzelmet aratott a katalán ringen, míg a második helyet Fernando Alonso szerezte meg, aki először Vettel problémája, majd pedig Hamolton utolsó előtti körben történt balesete után került előrébb.

Michael Schumacher idei legjobb eredményét szerezte meg, Vettel mögött a negyedik helyre hozta be az új Mercedest, akit Jenson Button és Felipe Massa követett az első hatban.

Napos, meleg idő fogadta a mezőnyt az európai szezon első állomásának helyet adó Spanyol Nagydíjon, ahol a levegő hőmérséklete 20, az aszfalté pedig 35 Celsius-fok volt a kezdés pillanatában.

A pole pozícióból induló Webber remekül kapta el a rajtot, és ugyan mind Vettel, mind Hamilton szélárnyékba kerülve keményen támadta, megtartotta vezető pozícióját.

Az első hat helyen nem történt változás, ám a rajt legnagyobb vesztesei Robert Kubica és Nico Rosberg voltak, akik több pozíciót is veszítettek.

A Renault lengyel versenyzője azért csúszott hátra, egészen a tízedik pozícióba, mert összeért Pedro de la Rosával a célegyenes utáni kanyarkombinációban, amit a Sauber jobb hátsó gumija bánt, így a spanyolnak már az első körben vissza kellett térnie a boxba.

Az első kiesőkre sem kellett sokat várni, Heikki Kovalainen fel sem sorakozott a rajtrácsra a Lotusszal, és végül a boxutcából sem tudott nekivágni a futamnak, így feladta a küzdelmet. Bruno Senna sem jutott sokáig, már az első körben kicsúszott és a gumifalba csapódott a Hispaniával.

A tízedik körben Webber már három másodperccel vezetett csapattársa előtt, aki nem tudta leszakítani magáról Hamiltont, aminek az lett a vége, hogy az első kiállás után a brit versenyző elment ellenfele mellett, akit megzavart az egyik Virgin, aki éppen a célegyenes utáni első kanyar belső ívén haladt.

Schumacher is nyert egy pozíciót a kiállás alkalmával, elment Button mellett, így feljött az ötödik helyre.

A McLaren brit versenyzője azonban nagyon keményen támadta, de egyszerűen képtelen volt elmenni mellette, így Massa teljesen megérkezett mögéjük.

A Ferrari brazil pilótája viszont egy kicsit visszavett, miután Karun Chandhok nem volt elég figyelmes a hármas lekörözésnél. Massának ugyanis nem maradt elég helye, ezért nagyot kellett fékeznie, de így is nekicsúszott a Hispania hátuljának, és megsérült első vezetőszárnya baloldala, bár ez a köridőkben nem mutatkozott meg.

Miközben a hétszeres világbajnok az ötödik helyen autózott, már majd’ fél perccel lemaradva Alonso mögött, csapattársa csak szenvedett.

Rosberg kiállása nem sikerült jól, ugyanis idő előtt lőtt ki szerelői közül, mikor még bal első kereke nem volt megfelelően rögzítve, ezért vissza kellett tolni, hogy aztán biztonságosan visszaengedjék a pályára, ám ezzel visszacsúszott a 16. helyre.

Webber magabiztosan vezetett az élen, 15 körrel a vége előtt 15 másodperccel vezetett az őt követő Hamilton előtt, aki mögött két másodperces hátrányban Vettel autózott, akinek első szárnya beragadt, így már nem tudott állítani annak dőlésszögén a futam második felében.

A Red Bull német versenyzőjének azonban nem ez volt a legnagyobb baja, ugyanis tíz körrel a vége előtt valami történhetett autójával.

Vettel az egyik kanyart szélesen vette, és kicsúszott a kavicságyba, ami után azonnal visszatért a boxba új, lágyabb keverékű abroncsokért, melynek következtében visszacsúszott Alonso mögé a negyedik helyre.

Az ifjú német ezt követően szemmel láthatóan szenvedett, a féktávokat nagyon óvatosan vette, és csapata is figyelmeztette, hogy vigyázzon a fékekre, így már esélye sem volt arra, hogy előrébb kerüljön, de Hamilton megoldotta.

A McLaren brit világbajnoka magabiztosan tartotta második helyét, ám két körrel a vége előtt, bal első defektet kapott, kicsúszott a pályáról, és nekicsapta autóját a gumifalnak, így idő előtt véget ért számára a küzdelem, mellyel a Red Bull másik versenyzője is felállhatott végül a dobogóra.

Alonso a második helyen végzett, hazai közönsége legnagyobb örömére. Schumacher eddigi legjobb eredményét érte el az idei évben, a negyedik helyre hozta be az új Mercedest, akit Button, és Massa követett az első hatban.

Adrian Sutil a hetedik helyre hozta be a Force Indiát, Kubica elé, míg az első tíz sorát Rubens Barrichello és Jaime Alguersuari zárta.

Maradj még, olvasd el ezeket is!

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!