Mark Webber felugrott a világbajnokság élére, miután zsinórban második győzelmét szerezte meg az idei évben a Monte-Carlói Nagydíjon, ahol egész hétvégén kiválóan teljesített, és a pole pozícióból rajtolhatott.
A Red Bull Racing ausztrálja egy pillanatra sem engedte ki a kezéből az elsőséget, pedig négy alkalommal is pályára kellett küldeni a biztonsági autót a hercegségben. Sebastian Vettel már a rajtnál megelőzte Robert Kubicát, és a sorrend már nem is változott az első három helyen.
A bajnoki címvédő, Jenson Button egy technikai probléma miatt már az első körben kiesett, míg Fernando Alonso egy kiváló taktikai húzással szinte a teljes mezőnyön áthámozta magát, és végül a hetedik helyen végzett.
Napos, meleg idő fogadta a mezőnyt a szezon hatodik állomásának helyet adó Monacóban, ahol a levegő hőmérséklete 22, a pályáé pedig 38 Celsius-fok volt a kezdés pillanatában.
A pole pozícióból induló Webber kiválóan kapta el a rajtot, így vezető helye egy pillanatig sem volt veszélyben. A Red Bull Racing ausztrálja mögött csapattársa, Vettel vette be a célegyenes utáni kanyart, ugyanis lerajtolta a második helyről induló Kubicát.
A rajt legnagyobb nyertese Rubens Barrichello volt, aki a kilencedik helyről felugrott a két Mercedes elé, és a hatodik pozícióban folytatta a száguldást.
A rajt egyébként gond nélkül lezajlott, a mezőny szépen átjött az első kanyaron, de már az első körben pályára kellett küldeni a biztonsági autót, ugyanis Nico Hülkenberg csúnyán összetörte Williamsét az alagútban.
A tegnapi balesete után a boxból rajtoló Alonso azonnal ki is használta a helyzetet, és teljesítette egyetlen kötelező kiállását, feltetette autójára a keményebb keverékeket, és a mezőny végén tovább folytatta a körözést.
Miközben pályán volt a biztonsági autó, a világbajnoki tabellát vezető Button autója megadta magát, így idő előtt fel kellett adnia a küzdelmet.
Miután a pályamunkások megtisztították a pályát a törmelékektől, a biztonsági autó elengedte a mezőnyt, ám a sorrend semmit nem változott. Webber hatalmas tempót diktált az élen, és folyamatosan növelte előnyét az első helyen, ami a 20. körben közel 10 másodperc volt a mögötte haladó Vettellel szemben.
Alonso közben folyamatosan lépett előrébb, körről körre jobb pozícióban autózott, ugyanis szépen hámozta át magát az újonc csapatok versenyzőin, akiket rend szerint az alagút utáni sikánban előzött meg.
Miután mindenki teljesítette első, és egyben utolsó tervezett kiállását, az első öt helyen nem változott a sorrend, azonban Alonso feljött egészen Hamilton mögé a hatodik pozícióba, a két Mercedes elé.
Webber az élen már 15 másodperces előnyben vezetett csapattársával szemben, akit szinte árnyékként követett Kubica, ám a különbségek egy szempillantás alatt elillantak, ugyanis Barrichello összetörte autóját a kaszinónál és pályára küldték a biztonsági autót.
A Williams csúnyán összetört. Barrichello bal hátsó defektet kapott, elvesztette autója felett az uralmát, és nagy sebességgel a szalagkorlátnak csapódott, majd leamortizált versenygépe menetiránnyal szemben, a pálya közepére került.
Nem telt el sok idő, és ismét lelassították a mezőnyt, ezúttal egy csatornafedél mozdult el a helyéről a hármas kanyarban. Néhány kör közjáték után, ismét elrajtolt a mezőny, immáron harmadszor, ám egyik alkalommal sem változott a sorrend az élen.
A biztonsági autó az utolsó körökben is szerepet kapott, miután Jarno Trulli és Karun Chandhok összeakadtak a Rascasse kanyarban. A Lotus felmászott a HRT hátuljára, pontosan az élen autózó Webber előtt, aki szerencsére elkerülte őket.
A versenyirányítás úgy döntött, hogy az utolsó körben kihívja a biztonsági autót, így az utolsó néhány száz méteren még volt lehetőség az előzésre, amit Schumacher ki is használt, és elment Alonso mellett, aki nagyon rosszul gyorsított ki a Rascasse kanyarból.
Webber magabiztosan megnyerte zsinórban második versenyét, mellyel felugrott a bajnokság élére, holtversenyben csapattársával, a második helyen befutó Vettellel. A harmadik helyen Kubica futott be, Massa, Hamilton, Schumacher, Alonso és Rosberg előtt.
A pontszerzők sorát a Force India duója, Adrian Sutil és Vitantonio Liuzzi zárta.
Olvasóink ajánlatai:
Monacói Nagydíj, verseny:1. Webber Red Bull-Renault 1h50:00.000 2. Vettel Red Bull-Renault + 0.448 3. Kubica Renault + 1.600 4. Massa Ferrari + 2.600 5. Hamilton McLaren-Mercedes + 4.300 6. Schumacher Mercedes + 5.700 7. Alonso Ferrari + 6.300 8. Rosberg Mercedes + 6.600 9. Sutil Force India-Mercedes + 6.900 10. Liuzzi Force India-Mercedes + 7.300 11. Buemi Toro Rosso-Ferrari + 8.100 12. Alguersuari Toro Rosso-Ferrari + 9.100 13. Petrov Renault + 4 kör Leggyorsabb kör: Vettel, 1:15.192 Kiesők: Pilóta Csapat Kör Chandhok HRT-Cosworth 71 Trulli Lotus-Cosworth 71 Kovalainen Lotus-Cosworth 59 Senna HRT-Cosworth 59 Barrichello Williams-Cosworth 28 Kobayashi Sauber-Ferrari 27 Di Grassi Virgin-Cosworth 26 Glock Virgin-Cosworth 23 De la Rosa Sauber-Ferrari 22 Button McLaren-Mercedes 3 Hulkenberg Williams-Cosworth 1 A világbajnokság állása hat futam után: Egyéni: Konstruktőri: 1. Webber 78 1. Red Bull-Renault 156 2. Vettel 78 2. Ferrari 134 3. Alonso 73 3. McLaren-Mercedes 129 4. Button 70 4. Mercedes 84 5. Massa 61 5. Renault 65 6. Hamilton 59 6. Force India-Mercedes 27 7. Kubica 59 7. Williams-Cosworth 8 8. Rosberg 54 8. Toro Rosso-Ferrari 3 9. Schumacher 30 10. Sutil 18 11. Liuzzi 9 12. Barrichello 7 13. Petrov 6 14. Alguersuari 3 15. Hulkenberg 1







Hozzászólások
(161 komment)Teljesen igaza van, amúgy meg Alonso 6. lett Schumit megbüntették...
@tifosi: Ne haragudj de akkor amikor sumi 5. lett, nem 24 autó volt előtte... inkább gondolkozz mielőtt leírsz valamit. Alonso idén haradjára hozza fel a ferrarit utolsó helyről, inkább elgondolkozhatnál rajta, hogy lehet tényleg tud vezetni. És egy másik téma: ha valaki elront valamit, az a másiknak szerencse. És teljesen mindeggy milyek oldalról nézed a dolgokat, mert ennél fogva, AKÁRMELYIK szituációt lehet úgy venni hogy ennek szerencséje volt, a másik meg hibázott. És ezek után, én nem bizonygatok senkinek semmit, hogy ki a jobb, nézzétek a TV-t. Én látom a futamokat, és a pilóták teljesítményét, nem csak bámulom a tv-t. Ha a másik nem így látja akkor rosszul látja, és leszarom.
@Baltasar prof: akár még 10-et is :)
@tifosi: MÁR NEM AZÉ de massa nem hiszem hogy ideáig eljutott volna ! szegény massa egy örök 2. ember!!! először sumi verte meg őt majd kimi most meg alonso soha nem lesz egyes számu pilóta ....
Valaki legyen szíves és Alonso pontjaihoz adjon még kettőt, mert a 73 így nem a valóságot mutatja.
Köszönöm!
@gold: ezt én sem értem. Akár pályamunkás, akár csapatvezető, azt kellene csinálni, hogy év elején mindenkinek kezébe adni a szabálykönyvet: nesze, biflázd be, vagy mehetsz, amerre látsz. Úgy látszik, itt többen sem voltak tisztában a szabályokkal.
@Rhea:
Itt igazából Alonso nem nézett be semmit, őneki azt mondták hogy nem lehet előzni, ő ehhez képest ment, és Schumacher sem volt hibás őneki meg azt mondta Brawn hogy lehet, amit viszont nem értek, hogy ezt mért mondta, amikor a szabályokban le van írva hogy nem lehet.
Viszont az adott pillanatban még zöld zászlóztak is, igazából azt lehet hibáztatni leginkább aki kiadta hogy zöld zászlót lengessék, illetve ha nem mondta senki, nem tudom hogy megy ez, akkor aki lengette önkényesen annak az állásának annyi.
@gold: már annál a cikknél is megy a cirkusz (itt az oldalon).
@Rhea:
Szívesen. :)
@gold: köszi a linket!
@Rhea:
Na ugylátszik csak ez a link volt falsch, ami már nem is jó.
http://f1-live.hu/hirek/legfrissebb_hirek?newsOrder=getItem&instanceId=3.
Itt van egy jó:
http://sportgeza.hu/forma1/2010/05/16/schumacher_20_masodperc_buntetest_...
@gold: nem tudom, majd kiderül vagy itt, vagy a Forma 1 magazinból 1 hét múlva.
@tifosi: na, most már be lehet fejezni. Majd te döntöd el, kinek szurkolok? Ne legyél gyerek. Csak kinevetteted magad. Olyan hihetetlennek hangzik, hogy valakinek több kedvence van? Amúgy amíg Kimi volt, ő és Massa volt a favorit, most, h Kimi nincs, Alonso és Massa. Ők az első számúak, és ha tudni akarod, Massa a kedvencebb. :D (Hallottam egy puffanást. Ja, te estél pofára). Amúgy és szeretem Vettelt és Webbert is. Nem írja elő szabályzat, hogy csak egy kedvence lehet valakinek. És ha most azt találnád mondani, h nem vagyok igazi fan, akkor tehetsz egy szívességet. Adios!
Mellesleg valamelyik oldalon megjegyeztem a nyitó futamot követően, hogy csak akkor lett volna jobb a futam, ha Massa nyer és nem Alonso, de én így is elégedett vagyok.
@szlavo:
Igen Massa jobb mint Rajkó szerintem is, igen ott átlag 2 tizeddel nagyobb lenne a különbség.
Főleg ha még Rajkó iszákosságát, egyenletlen teljesítményét is beleszámoljuk.
.
Most mondták a híradóban, hogy Schumi 20 mp-es büntetést kapott.
@Rhea: te annyira vagy Massás, mint én rajkós.
@KoPé28: Nagy kópé vagy, de alonzó nem vb címet bukott 2007-ben, ráadásul az újonc csapattársa is megverte?!
Jah és nem emlékszem pontosan hány vb címe van Massának?:O :);) mert ugye Alónak 2x is összejött malacból mi?:D
Beküldő: tifosi. Beküldés időpontja: 2010. május 16. 18:10.
te fosi az az "öreg" azért egy 7xes világbajnok :):) de am nemtré :D nem mondok neked semmit mert úgyis az a helyes amit te gondolsz de annyit megjegyeznék hogy ha jól látom a tabellát azért Alo 12 pont-al veri a Massát:D és ez csak nőni fog év végére szerintem de majd az év végén meglátjuk hogy ki lesz a jobb a csapatból...
A másik ha egy csapat egy versenyzőre kezd építeni annak nyomós okai vannak pl.: akire építenek jobb, gyorsabb,dominánsabb és hát tuti elkezdtek ám építeni Nandóra gondolom te tudod mert akkora rálátásod van a Ferrári ügyeire nem?! ;) Egyszerűen valamivel csak meg kell magyaráznod hogy miért lassabb a Massád am meg az első versenyen ha jól emlékszem Aló nyert és kétlem hogy első verseny ELŐTT valakire elkezdenének építeni de te tuti vágod ezt mert egy zseni vagy! Húú nem is emlékszem volt egyáltalán idén Massának dobogója? mert győzelme tuti nem ;)
@tifosi: agyilag egy óvodás szintjén vagy. Gratulálok! Csak ezt tudod hajtogatni, már nagyon uncsi vagy. Massáról is lehetne mondani néhány példát, hogy miért amatőr. De nem mondok ilyet egy pilótára sem, mert hibázni emberi dolog. Ennyi. További jó legózást!
@szlavo: monacoban nincs is...amúgy biztos hogy nem nyomta mert a verseny felénél MS is néha gyorsabb volt Alonsonál...tuti fix hogy tartalékolt....másik pedig hogy Massa előtt lett volna ebben biztos vagyok.
Még Alonso 1 helyet bukott az utolsó kanyarban, Massa meg egy VB címet....
@gold: Látom neked minden fekete vagy fehér.Ez nem így működik itt az F1-ben.Akkor ha Alonso ennyivel jobb mint Massa,akkor a Massa által vert Kiminél mennyivel jobb szerinted?Nem fogok itt magyarázni neked,de ezernyi tényező bejátszik egy pilótánál hogy épp hogy megy.Várd ki a következő versenyt,.
@Effegy: Rossz duma, akárcsak a rajkót mosdató hozzászólásaid.
@tifosi: igen, és, ezt erre játsszák nem gólra.
@gold: Alonzód egy tanonc, aki rajtolni és védekezni tanult, de megbukott, és a mestere megmutatta, hogyan kell ezt csinálni.
@Baltasar prof: Schumi egy nyugdjías sofőr, és lenyomta Alonzót, gyönyörűen, mint mester a tanítványát.
@Effegy: A verseny közepén sem nyomta?Nem hinném.Stabilan kapta végig most a tizedeket.Massa most az edzéseken sem volt éppen elmaradva.Megmondta hogy a gumik miatt szenvedett,de most a Bahreinben használtak működnek neki.Alonso megnyerte a két szabad edzést ugyan,de a határon autozott szokása szerint akkor is,pedig nem kellett volna mint utólag kiderült.De még úgy is csak 2 tiozeddel verte Massát.Várható volt hogy itt felveszi vele a versenyt Massa.Aki elhitte hogy van köztük valóban fél sec/kör az hülye.
@szlavo: Alonso rég nem nyomta úgy a gázt....spórolt....mellesleg 20 körrel több volt az ő gumijában....bőven meg volt elégedve a helyével..és én is.
Na ebből elég mára, nem fogom itt eltölteni az időm az ilyen hülyékkel.
Csak sajnálni tudom azokat akik abban a hitben élnek hogy Massa jobb mint Alonso.
Itt a legvilágosabb a helyzet, de aki még a ferrinál sem sem látja a csapaton belüli különbséget, az semmit se lát.
@gold: Massa a keményen is adta nekik a közel fél seceket Hamiltonnal együtt.A verseny közepén is mikor Alonso gumijai optimálisan kellett még hogy működjenek.15 kör alatt több mint 10 secre leszakította magáról őket Hamiltonnal együtt.
@tifosi: mondd csak, nem unod még ezt a nyugdíjas dumát,, hogy majd' minden hsz-edben használod? Nekem, s szerintem másoknak is már a könyökén jön ki. Beakadt a lemez, vagy mi?
@tifosi: öreg versenyzős téma még nincs le játszva, neked fog rosszul ki jönni, ha mindig csak ez a kifogás. :)
@tifosi: gondoltam hogy ezt dobod be, mert mással már nem igazán lehet megmagyarázni már a különbséget, aki nem képes belátni mi is a helyzet.
@gold: Látom nem jut el az agyadig, hogy ezt a spanyol a saját amatőr hibáinak köszönhette.
@gold: Okoska hallottál már olyanról hogy ugyanolyan kocsival az egyik szárnyal a másik szenved?Az eddig óriási hyp-al rendelkező Vettelnek Webber bármelyik körben versenyen adott most 0.5 seceket.Az eddig elmaradó Massa most jobb tempót autózott végig Alonsónál.Ahogy Bahreinben is,ahol elkezdett rámenni és körönként adta neki a 0.5-1 seceket,míg rá nem szóltak hogy álljon le mert melegszik a motorja.Amelyik keverékeket ott használták gumiból,azokat hozták ide is és Massa újra verseny képes lett vele.
@Baltasar prof: Aki vonatozott, az Alonzo, és ugye nem Kubica és a két Red Bullos mögött, hanem a vert mezőnyben, majd egy öreg versenyző megelőzte. ciki.
@szlavo:
Láttom nem hallottál még arról hogy az 200 akárhány liter amit beletankolnak az autókban, az a verseny végére folyamatosan elfogy és gyorsulnak az autok, de egy +20 körös gumival nem lehet olyat menni mint egy 50 körössel.
@gold: Lol vagy öreg, bahrainben Massa is hibázott az időmérőn, csak ő még a hibával együtt is verte alonzót. Utána meg a csapat a spanyolra kezdett építeni, aminek Massa itta meg a levét. Fair rendszerben nem lenne ekkora különbség sőt nem is verné így Massát. Ebben csak a csalonzósok hisznek. Most láttuk a jómadarat, mire képes az időmérőn és a versenyen utolsó kanyar előtt elbukni a helyezést.
@szlavo: Tehát meg volt a lehetősége, és csak vonatozott.
@szlavo:
Talán mert az egész versenyen 20 körrel kevesebbet ment vele Masssa, nagyokos.
Most vagy matekból sem vagy erős, vagy ha az első 20 körre gondoltál, amikor Massa lággyal ment és Alonso keménnyel, és közbe még átkellet hámozni magát a mezőnyön, nem azzal kéne összehasonlítani, nem gondolod...
@Baltasar prof: A másik meg hogy Alonso a 73-ik körben futotta meg a leggyorsabb körét,5 körrel a vége előtt.Ha a gumijai olyan szarok lettek volna talán előbb sikerült volna ez neki nem?
Úgy látszik, hogy minden versenyhétvégén ki van valaki pécézve. Most Alonso van terítéken.
Ez egy technikai sport, ahol közrejátszik nagyon sok minden: időjárás, gumik, fékek, stb, stb, stb. Egy pilóta lehet jó, meg gyors, de ha ilyen-olyan körülmények nem játszanak közre, akkor a jó pilóta is végezhet rossz helyen, illetve rossz pilóta előkelő helyen.
Amatőrnek senkit nem mondanék a mezőnyből, mivel mindenki ért a versenyzéshez. Csak nem mindig jön ki. Massa se tökéletes, ő is hibázik. Nekem speciel ő az egyik kedvencem, neki szurkolok, de fanatikus azért nem vagyok. És sajnáltam, mikor éppen lecsúszott a VB címről.
A lényeg, hogy ők is emberek, hibázhatnak, és ezt nem lehet a számlájukra írni.
Ezek szerint te sosem hibázik, mindig mindent tökéletesen csinálsz. Amatőr maximum te vagy, de csak gondolkodásban.
Rengeteg jó pilóta van a mezőnyben (pl. Vettel, Webber, Alonso, Massa, Hamilton, Schumi, Kubica, és a jelenleg nem versenyző Kimi is - mindegyik tud), de ha rossz az autó beállítása, akkor hiába jó, a két szép szemükkel nem nyernek futamot. Mivel technikai sport, vannak hátulütői, és igen, néha a szerencse is közre játszik abban, hogy 1-1 pilóta előrébb-hátrébb végez, mint várták.
@tifosi:
Jajj ne csinálj már úgy mintha nem tudnád, az van hogy a Massád az összes időmérőn( kivéve Bahrein, ahol alonso rontott, nem kicsit) 2-7 tized között kap Alonsótól. A legutobbi spanyol nagydíjon 0,648mp-t, na arról beszélj okosságot.
@Baltasar prof: A friss gumikon is gyorsabb volt nála Massa.Az egész versenyen kapta Alonso a 3-4 tizedeket,akkor is mikor még friss volt a gumija.Massa az egész versenyen a leggyorsabb volt az első szektorban,aztán a másik kettöben is csak Webber és Kubica volt gyorsabb nála.Ésa végén Vettel amikor arcoskodott 5 körrel a vége előtt,de addig ő is mögötte volt.
@tifosi: ezt már írtad,
@gold: Milyen időmérőről beszélsz öreg? Alfonzó részt sem vett, mert megpuszilta a palánkot. Malacokkal együtt is csak a 7. helyen végzett, míg schumi 2006-ban ugyancsak a bokszutcából rajtolva 5.
@gold: Miről beszélsz?Monacóban a + 20 körös gumi semmit nem jelent szinte ha kemény keverékű!Vettel is a 71-ik körben futotta meg a verseny leggyorsabb körét az 50+-os gumijával.0-8-1 sec LOL maradjál már.
@Baltasar prof: Halkan jegyzem meg, hogy Alonzo kiket előzött meg? Mert ugye a Lotusok és Virginek nem téma. Jah, hogy őt megelőzte egy nyugdíjas sofőr?!
@szlavo: Bakker 76 kört ment egy szett gumival, hova kellet volna még ugrálnia????
Aki meg 25 körrel kevesebbet ment az sem csinált semmit, akkor mivan!?
@tifosi: Neked fáj, hogy ennyivel lassabb a Massácskád. Nem erre a futamra értettem, hanem az időmerőkre, ott lehet felmérni a különbségeket. A múltkori +0,648mp-ről nem beszéltél, nagyon hallgattál, pedig vártam volna a magyarázkodásodat.
Az az igazság hogy -20körös gumival nem 4 tizeddel kellett volna gyorsabbnak lennie,hanem ahogy az előbb írtam 0,8-1 mp-vel.
@szlavo: Igen, Massa adta a fél secet, szerintem gold is így goldota, csak a neveket tévesztette el.
@amerika: Egyértelműen Massa volt a jobb, aki hibátlanul versenyett és nem törte ripityára a Ferrarit és nem etette meg egy nyugdíjas. Ezek után pofa kell ahhoz, hogy Alonzó dícsérjük.
@tifosi: De volt fél sec,csak éppen Massa javára.
@Effegy: Persze, ez egy rajkósnál így működik, rajkó is akkor volt a legjobb, amikor palánkozott.
@szlavo:
Ezzel most mit csináljak? Azt akarod mutatni hogy Massa 4 tizeddel jobb kört ment a -20 körös gumival? Szánalmas, egy +20 körös gumi 0,8-1 mp-vel lassabb, itt is ott van a fél mp körüli különbség
@gold: Hazudsz, mint alonzód. Massa rendre a leggyorsabb volt az első szektorban, sehol nem volt fél sec, csak a képzeletledben. Ennyire ne fájjon, hogy a helyére tették alonzót.
@Rhea: Jó, akkor a ő a szabadaedzések királya és az időmérő bohóca. A verseny amatőre. Így jó?
Hagyjátok..ma is ALONSO VOLTA MEZŐNY LEGJOBBJA! Kész.
@Baltasar prof: Alonsónak volt miután átgázolt az 5 seccel lassabb kocsikon?És a boxtaktikának meg a 4 scarnak,meg annak köszönhetően hogy a fél mezőny kiesett feljött a 6-ik helyre?köze nem volt Massa tempójához.Minden s.car után lerázta Hamiltonnal együtt őket 10 másodpercen kívülre Massa.+Hamilton még lerázta Alonsót 4-5-re.
@Baltasar prof:
Nekem sincs semmi bajom vele, ha lassú hát lassú, nem lehet mindenki Alonso.
Tifosival van a baj aki még mindig megpróbálja mindenkinek bemesélni hogy Massa jobb Alonsonál :D
@gold: Miről beszélsz láma?Itt a stat lesd meg:
1 5 Sebastian Vettel RBR-Renault 71 15:41:59 159.910 1:15.192
2 6 Mark Webber RBR-Renault 63 15:31:47 159.643 1:15.318
3 11 Robert Kubica Renault 72 15:43:16 159.568 1:15.353
4 7 Felipe Massa Ferrari 68 15:38:16 159.251 1:15.503
5 3 Michael Schumacher Mercedes GP 71 15:42:19 159.089 1:15.580
6 8 Fernando Alonso Ferrari 73 15:44:50 158.408 1:15.905
Nekem Alonso szurkoló ként Massával semmi bajom, de halkan meg kérdezem, hogy volt e a versenyen legalább egy kísérlete az előrébb jutáshoz?
@amerika:
Van annyira elfogult hogy Massát mondja, ne reménykedj.
Épp ez az hogy Massa tartotta magát mint egy kis olcso játék a polcon Alonso pedig ugy végzett két vagy lehet hogy három hellyel hátrébb hogy abbol a bizonyos BOXUTCÁBOL RAJTOLT.
Futam eleje Massa és Alonso között 20 kocsi ,a futam végén Massa ugyanott Alonso pedig mögötte egy nagyon lightos 6. hellyel.Várom tőled hogy szerinted ki a jobb ezek után (is)????
@tifosi:
Tudod aki fél mp-vel lassabb köröket megy, ott jó hogy nem hibázik. Még ha néha hibázik is amit, gyakorlatilag a pályafutása alatt a 2 kezemen összetudok számolni, akkor is örülök neki, nem olyan tetű lassú mint Massa.
@tifosi: komolyan mondom, az ötéves húgom értelmesebb nálad.
Már kicsit unjuk ezt a lemezt, hogy Alonso így pancser meg úgy vesztes. Azt ugye nem vetted figyelembe, hogy az első két szabadedzésen ő nyert? Ja, persze, hogy nem, mert a játékmackódat dajkáltad. :)
@tifosi:
nem ismered a szabályokat, a fehér vonalara rámenni is szabad, és átmenni is rajta, különben kb némely futamokon az egész mezőnyt megbüntethetnék.
@Baltasar prof: Semmi, mert szabály szerinti előzés volt. Alonzó mocskos húzásaival foglalakozzanak, ne tussolják el.
Ugy ment ott a 4. helyen mint ha a Ferrari egyik ujfjelesztésű a boxbol irányítható versenyautoja lenne.
@amerika: Vele nem kell foglalkozni, ő hibátlanul versenyezve 4. lett, míg Alonzó malacokkal is csak 7. úgy, hogy a hévétégén totálkárosra törete a Ferrarit, majd egy nyugdíjas sofőr bohócot csinált belőle.
A szabályzat 40.13 pontja kimondja: "Ha a verseny aközben ér véget, hogy a Safety Car a pályán van, akkor az utolsó kör végén be fog hajtani a boxutcába, és az autók normál módon, előzés nélkül mennek el a kockás zászlóig."
Várom mi lesz?
@Rhea: Az lett volna a pofátlanság teteje, ha az amtőr rajtolás miatt sem büntetik meg!
Tifosika te meg inkább Massaval foglalkozzálmert harmatcseppje a mezőnynek.Sajnállak hát igen a baleset fogd erre.
@tifosi: neked aztán beszélhet az ember...fújod a hülyeségeidet sorra és sorra és sorra....
@gold: A ha, annyit jelent, hogy ha-ha-ha. Pancser volt, mert ripityára törte az autót, míg Massa hibátlanul ment. De ez még a kisebb dolog volt, az öreg róka megetette, ami már nem egy egyszerű eset.
Gyermekek vagytok, mert nem figyeltek, Alonso nem maradt le a pontversenyben észrevettéttek kis ellen drukkerek erre varjatok gombot és ha viszakapja a hatodok helyét akkor olyan mintha nem is történt volna semmi,azaz az ő szemszögéből nézve ez olyan volt mintha a tévé előtt felepolcolt lábakkal nézte volna a futmot.Alonso olyat csinált amit nem nagyon csinált itt még senki.Feljött kis fososok és ezen nem tudtok változtatni ,és ha szóltok akkor minnél hamarabb küldök egy 1000db-os zsebkendőt hogy ne sírjátik össze az ágynemüt.Kis szerencsétlenek.(Alonso ellendrukkerei).Puszilom a muterotokat.Hahahaha
@Baltasar prof: ezt a mondatot, épp ittam a teám, miközben olvastam, majdnem a monitorom bánta. :D
@gold: Fenét vol szabályos. A fehér vonal nem dísznek van ott, azt nem lehet átvágni.
@tifosi: "A hétvége pancsere és ..." Mivan nem tudsz kitalálni több kifogást?
Az én apukám az erősebb, bi bi bi!!! LOL
@gold: nálad a pont! :))))))))))))))))
Jaj, tifosi, bezzeg ha a te kedvencedet, kritizálják, akkor egyik zsepit sírod tele a másik után. Cccccc.
Na mindegy, ötévesekkel nem vitatkozom, úgy is csak nekik lehet igazuk.
További szép napot!
Mindenesetre izgalmas futam volt, és ez a lényeg. Aki ezután hibázik, legyen az Massa, Button, Bruno Senna vagy akár az egyik szerelő vagy pályamunkás, kapjon büntit. Én nem vagyok elfogult. Alo is megkapta a büntijét a kiugrásnál, és nem sírtam miatta tele a párnám. Igazságos volt.
Ennyi.
Ó,Ó,Ó Ó csak enyit tudok mondani annak aki kritizálja a kétszeres világbajnok FernandoAlonsot,mert nem tudom ti hogy vagytok vele feljött ez a lényeg és az mindegy hogy safety carral hát én pont ezt pofáztam hogy csak ez segíthet (meg az eső)és segített is gyerekek Alonso 7. lett vagy 6. lesz nem tudom de ez mind1 mert feljötta a reménytelenségből verje a fejét a falba aki azt kivánta hogy Alonso ne szerezzen pontot és ezt annak üzenem aki itálja és ezt akarta.
@tifosi:
Tudod mit én meg akkor azt mondom hogy a hétvége pancsere Massa,ha már ennyire erőlteted a dolgot, ha Alonso nem töri össze az autót vagy nem 2 óra van a megjavítására, második lett volna, Massát jól elverve.
@boldogbobby: Nézd meg az új szabályokat,utána írogass.Zöld jelzés volt,és a kanyar után előzött.
@tifosi:
Szabályos volt. Box bejáratánál még verseny van, egyedül a boxban nincs.
A hétévge pancsere és amatőre egyértelműen alonzó. Először totálkárra töri az autót mert nem tud bevenni egy kanyart, majd egy őreg sofőr bohócot csinál belőle. Nem lenne késő megtanulni rajtolni és védekezni.
@tifosi: mondtam, hogy korábban nem néztem, így nem is tudom, mik történtek, így felőlem mondhatsz akármit. 2005 óta nézem csak.
@tifosi: illegális???
@Rhea: Ez nem Massa, hanem a Ferrari PR nyilatkozata, amit Massa mondott, azt később kozmetikázták. Keresd vissza, mirt mondott Massa. Egyértelmű lesz.
Sok illegális megmozdulást nem büntettek, sajnos.
@tifosi:
Kiderül.
@gold: Idén lehet. Az SC-s elhagyta a pályát, lekapcsoalt a villogokat és zöld jelzés volt érvényben, ez az előzést jelenti.
@tifosi: egyáltalán nem nézem gyerekes naivitással, mivel ha a stewardok úgy látják, ill. úgy döntenek, hogy szabályos, avagy szabálytalan, akkor ha bűnös, kapjon büntetést. Ilyen esetben nem gondolom azt, hogy: jaj, xy a kedvencem, ő ne kapjon. Nem.! HA vki hibázik, kapjon büntetést, és ne csak egy ejnye-bejnyét.
A boxutcás estre: „Nem sikerült jól bevennem a visszafordítót, így teljesen megérkezhetett mellém” – mondta Massa. „Nem tudtam, hogy ő is a boxba tart, és mikor megláttam a belső íven magam mellett, nem akartam balesetet okozni, így inkább félreálltam és visszavettem.”
„Azonban minden a hajtű kijáratánál kezdődött. Kipörögtek a kerekeim a vizes burkolaton, így nem tudtam megfelelően kigyorsítani, ezért tudott teljesen megérkezni mellém, tehát azt kell mondanom, hogy az én hibámat kihasználva került elém, egy okos manőverrel a boxutca bejáratánál.”
@Rhea: Tehtát akkor a komplett mezőnyt nézve Schumi 3 évben fölényesen verte Alonzót.
@tifosi:
Tavaly a célvonalig nem lehetett előzni, ha ki is jött a sc.
Anti-Alonso fanoknak üzenem, hogy megint Briatore figyelmeztette Hülkenberget, ha nem csinál balesetet az első körben vége a karrierjének.... lehet összeesküvés-elméleteket gyártani, NE VÁRJUNK VELE MÁSFÉL ÉVET..:)
@tifosi:
Igazán örülhetnél ha így lenne. Csak az a poén Hogy Massa és Alosó közt van a legnagyobb különbség csapaton belül, ilyen röpke fél mp-ket ver rá.
Látom nehéz elviselni hogy Massa hibázott, és ez kihasználta Alonso, és nem tötymörgöt a futam hátralévő részében mögötte, és nem valahol 9-10 hleyen fejezte be, ahol Massa, hanem feljött 4. helyre.
Szabályosan előzte (etette meg) Schumi alonzót, hiszen az SC lekapcsolta a villogokóat és zöld jelzés volt érvényben, azaz előzésre jogosultak.
@tifosi: azt nem tudom, mi volt korábban, mert az volt az első évad, amit néztem, amikor Alonso először lett VB. Azt is csak a második felétől láttam.
Mondjuk annyira nem is érdekel, mi volt korábban, Schumit így se kedveltem. :)
Mellesleg nem arra értettem, hogy ők ketten versenyeztek a VB címért, hanem a komplett mezőnyre.
@gold: Hány csalásban vett részt alonzó? Hányat úszott meg? nincs több kérdésem!
@Rhea: gyerekes naivitással nézed az allonzós dologkat, gondolom a csalásait is szép emlékként őrzöd a szívedben. A bokszbejáratnál leszorította Massát, nem véletlenül, egyszerűen a pályán enm tduta megelőzni.
@tifosi:
Persze, úgy bírom az ilyen elméleteket....
Egyszerűen nem vesznek idén semmit túl komolyan, ha jól tudom a steawardok közt mindig ül egy veterán versenyző, és azért, az ő idejükben, ennél nagyobb dolgok is szabályosak voltak.
@tifosi: Egy kissé gyerekesen viselkedsz, sajnos ezt szűröm le a kommentjeidből.
Mellesleg anno Massa megcsúszott, és mivel nem az volt Alo szándéka, hogy belerobogjon csapattársába, kikerülte. Ezt Massa is elmondta a futam után. És senkinek nem volt ezzel gondja. Akkor te miért lovagolsz ezen? Elmúlt, kész vége van. :)
@Rhea: Schumival egyszer küzdött a vb címért, 2005-ben rajkó volt az ellenfele, így merő ostobaság mind a kété évet vereségként elkönyvelni, mert így meg Schumi is hülyére verte a spanyolt 2001-ben, 2003-ban és 2004-ben.
@gold: Annyira volt szabályos, amennyire rajkó spá-i bukóteres előzése, semennyire. Kivételeznek velük.
@Rhea: Mondom Sc nélkül :D
@boldogbobby: Aki csalt, az Alonzó a bokszbejáratos előzésénél, meg rajkó 2009-ben, amikor a spa-i bukótéren előzött és szerzett jogtalan előnyt. Ők csalók.
@tomconnor: Nem értek egyet, én felettébb élveztem, legalább történtek dolgok, nem úgy, mint amikor csak egymás mögött autókáznak, és nincs semmi előzés. Na, az a dög unalom.
@tifosi: Alonsot nem nevezném amatőrnek, ha az lenne, nem lenne a 7. helyen. Az oké, hogy ha Hülkenberg nem megy neki a falnak az alagútban, akkor nehezebb dolga lett volna, de nem a fekete piacon vette a 2 VB címét, szerintem anélkül is pontszerző helyen lett volna.
Aki fikázni akarja, tegye csak, akkor is jó pilóta, nem hiába verte meg kétszer is Schumit a VB-n.
@tifosi: "Pofátlanság lesz..." Be láthatod a kettő nem ugyan az!
@tifosi:
Pofátlan az lehet, de szabályos volt, Hamilton se kapott érte büntit, ugyanaz.
@tifosi: Lehet cikizni, de figyeljük meg, hogy 76 kört ment a kemény gumikon, az utolsó kigyorsítása már nem lehetett olyan, mint aki 20 körrel kevesebbet közlekedett használt gumival!
Alonso most tanul vezetni :D de tényleg Massa aki meg 0 VB meg a a csúcs mi??? szánalom.
@tifosi:
Ne traktálj mindenkit a hülyeségeddel, amúgy nem tudom mit láttál az előző futamon a rajtjánál, (még majdnem javított is a pozícióján) , de nem is érdekel,
@tifosi: ha ezt massáddal csinálták volna itt sírnál bazdmeg...
de rég nem írtam erre..... ti fos i te régen is egy elvakult fanatikus voltál aki a józan ésszel még csak köszönőviszonyban sem volt, és örömmel látom nem változtál semmit, hisz tudatlanságod megnevettet. Sajnos MSC csalt, hiszen az utolsó körben NEM lehet előzni ilyen szituációban. Értem én, hogy támadod Alonsot aki agyba-főbe veri a kedvencedet, aki idén sem lesz bajnok a Ferrarival, és Kubica barátunk jóvoltából soha a büdös életben nem is lesz az.... no mindegy, de ez sajnos szabálytalan volt. MSC büntit kell hogy kapjon.
Amúgy grt Alonsonak, szépen feljött .
Sajnos
@gold: Pofátlanság lesz, ha megbütetik, hiszen csalonzót nem büntették a teljesen illegális bokszbejáratnál mutatott előzése miatt.
Érdemes lenne megnézni melyikük lépte át először azt a bizonyos vonalat.... mert ha a cipész volt akkor lesz "nemulas".
Sajnos Alonso túl vigyázott, ez lett a vége.
Szerintem akkor oktatott volna a cipész ha lenyomja verseny közben Fernandot, így csak szimplán ügyes volt,ami kétségtelen.
Érdekes a fórum... Már jó pár éve olvasgatom, de eddig nem akartam hozzászólni, most rájöttem,hogy miért.... Nehéz "veszekedni" olyan emberekkel akiknek csőlátásuk van:)
Nem akartam ezzel senkit megbántani.
Ne bántsuk Alonzót, most tanul vezetni. Az előző futamon a rajtot gyakorolta, most a védekezést, mindkettőn megbukott.
@tifosi:
Sorozatos...
Csak az első volt szükségszerű, de az bőven benne is volt, a fogadóirodák biztos nagyobb szorzot adtak volna arra hogy az első kör után nem lesz sc.
Érdekes módon most azt a csöpnyi esélyt hogy sajnálod , ami benne volt a boxból rajtolásban
@tifosi: Szerintem ha valaki a mezőny végéről fel tud jönni Sc nélkül az éppen Hamilton, és Alonso... szóval neki ilyen téren már nem kell bizonyítania...
@tifosi: Az első SC alatti gumicserével jött fel, ha nem figyeltél, az a bizonyos gumicsere volt a nagy húzás, mindenki mögé jött vissza!!!
http://f1vilag.hu/hirek/buntetest-kaphat-schumacher
Parancsoljatok! Én öszintén szólva csodálkoztam hogy mért is lehet előzni a célegyenes előtt, na de majd kiderül, itt lehet nem is Alonso hibázott.
@gold: Hozz á nem értésed megnevettet. Alonzó nem tud a pályán előzni, max a bokszbejáratnál, viszont belőle simán bohócot csinált egy nyugdíjas sofőr.
@Effegy: Hogy jött fel okoska? Sorozatos SC-k hátán akkora malaccal,, mint ide Ausztrália. Amatőr volt, akit megetettek.Az illegális előzést ő mutatta be a bokszbejárat előtt.
@KoPé28: Még szép, hogy igazad van, de 2005-öt ne vegyük ide, mert akkor Schumi autója sokkal gyengébb volt.
@shumi2:
"értelmesen nézni" Na ez nagyon értelmes volt :D:D
@tomconnor:
Pontosan, főleg ez 2 emberke itt meg, ha jól emlékszem még egy rendszeres tag szokott lenni :). De arról bezzeg nem beszélnek amikor 6-7 tizedre veri a saját csapattársát, olyankor a nagy a kussolás.
@UNICUMM: Falnak falnak falnak falnak falnak, mi vagy te papagáj, állandóan csak ezt szajkózod, nem unod????
@gold: Talán tanulj meg fogalmazni,és értelmesen nézni futamokat!
@UNICUMM: Igy alakult a helyzet és kihasználták... Bejött:) Szerzett 6 pontot. Izgalmas a VB:)
@KoPé28:
Kétség kivül ez nem Alonso hétvégéje volt.
De Ausztráliában és Kínában előre, bőven kárpótolt érte minket, és azért ez sem volt olyan rossz.
@KoPé28: 2006 ban onnan rajtolt,ne hasonlítsd össze még az idei Mercit a Ferrarival.
@shumi2:
nem is arra értettem, szövegértésből nem vagy erős.
Mikor meg futamokat nyer mindenki az ő seggét nyalogatja... ilyenkor meg ugye megy a fikázás.
@KoPé28:
Nehogy már ezt is alonso érdemének kiátsd ki hogy a hetedik helyen végzett :))))
Csókolja meg kezét lábát Hulkenbergnek vagy Briattorenak, hogy neki küldte a falnak! :DDDDd
@tifosi: még a 10. helyetsem biztos hogy elcsípték volna, rögtön a virginnel, vagy a lutosnál megakadtak volna 4-5 körre, és Schumi és Rosberg elment volna nekik, ha ugyanebben a helyzetben egy Massa vagy egy Button ül abban az autóban, az biztos.
@gold: Mi volt ezen szép? Nézd meg még egyszer főleg a végét! Amatőr!
@tifosi: Massa meg az első 4 futamé...
@tifosi: nem lehet előzni..benézte Miska is..te meg már sokadjára....nem hogy azt mondanád hgoy jött fel itt monacoban bazsod. :DD
@gold: Még előrébb jutottak volna még kevesebb mákkal is. Alfonzónak annyi malaca volt, mégsem tudott élni vele. Egy biztos, a futam amatőre, ő.
@zsoficsajszi:
Jól látod az eredménykiírást.
Ez az amatőr Alonso nyugdíjazta Schumit:):) Most belegndolva, az amatőr lenyomott egy 7x világbajnokot.... 2005-ben, 2006-ban....Lehet,hogy én látom rosszul. Utolsó kanyarban megelőzte... Szép volt, de Schumi nem is a boxutcából rajtolt.... Szerintem ennyi:)
Kubica van előrébb, nem Hamilton!!! :)
Az anti-fan Schumahereseknek azt üzenem,hogy 2006-ban Schumi az utolsó helyről előzgetve 5-dik lett,míg most Alonsó egy ajándék 6.helyet is átenged szerintetek egy öregnek,csak az a gond ha nem veszitek észre Michael újra a régi.Hajrá Schumi!
@tifosi:
Mondjuk egy Buton vagy Massa eddig se jutott volna az is fix.
Igen csak a gyors kerék cserének köszönhetően szerzet 20 másodperc előnyt mindenkivel szenben . Mert utána ugyan úgy oda ért az ucso helyre az új gumikkal .
@tifosi:
Most hogy igy mondod, szeritem is benne lehetett Briattore keze abban hogy az elején bejött a SC csak hogy előre kerüljön a kiskedvence! :)))
Egyébkéént Alfonzó manővere annyira amatőr dolog volt, mint amiért anno 2004-ben Biratore kirúgta Trullit.
@Robi88:
Mondjuk annak az eséye úgy jó 80% meg is volt.
@hetye: Rosszul láttad, mert SC-s mák volt. Kb ugyanaz, amint 2008 szingapur, csak most nem csalással. Bár Briatore pont ott volt Moancoban...
@hetye: Rosszul láttad:) , Ha az elején nincs biztonsági autó akkor nem megy kereket cserélni az első körbe ..
@UNICUMM:
Tudtam hogy ez nagyon fog tetszeni nektek kettőtöknek.
Kár érte. Ti csak örüljetek amíg lehet.
Amúgy grat Alonso, ezt leszámítva szép volt.
Inkább azzal foglalkozzatok hogy jött előre 17 helyet :):)ugye nem szerencse volt vagy rosszul láttam ?:O
Énis kezdem már unni hogy a Red Bull mindent megnyer azt se bánom ha Hamilton nyer már komolyan mondom csak ne a Bullok...
@tifosi:
naon teccet az oktatás:)))
érdekes, fordulatos futam volt, a kimenetele nem volt kétséges, de a nap fénypontja az volt hogy a "nyugdijas" megelőzte Alfonsot! :DDDDDDd
Schumi oktatta az amatőr alonzót!
Egy Újabb dögunalom futamot láthattunk.
Már megint Red Bull... kezdem unni, de legalább nem Button vezet.