Webber: Rajtam múlik, hogy a Red Bullnál maradok-e

A Red Bull Racing ausztrál versenyzője, Mark Webber elárulta, jobbára csak rajta múlik, hogy 2014-ben is a Milton Keynes-i alakulatnál folytatja-e Forma-1-es pályafutását.


A Red Bull Racing ausztrál versenyzője, Mark Webber elárulta, jobbára csak rajta múlik, hogy 2014-ben is a Milton Keynes-i alakulatnál folytatja-e Forma-1-es pályafutását.

A rutinos pilóta szerződése az idei szezont követően lejár az osztrák csapatnál, és egyre erősödnek azok a pletykák, melyek szerint Sebastian Vettel csapattársa jövőre a Lotustól érkező Kimi Räikkönen lesz majd.

Webber azonban elmondta, valójában rajta áll, hogy meghosszabbítják-e szerződését a Red Bullnál.

„A labda az én térfelemen pattog, ami jó” – mondta a 36 esztendős versenyző a Sky Sports Radiónak nyilatkozva.

„Természetesen továbbra is jól kell vezetnem, hiszen máskülönben átkerül a labda a másik térfélre, és mások is rárepülhetnek erre az ülésre, akik talán vonzóbbak lehetnek egy olyan csapat számára, mint a Red Bull.”

Webber elárulta, közvetlenül a Red Bull tulajdonosával, Dietrich Mateschitz-cel szeretné tárgyalni a jövőjéről.

„Nagyon jó a kapcsolatom Dietrich Mateschitz-cel. És továbbra is kapcsolatban leszek vele. Egyáltalán nem veszem félvállról a dolgot, nagyon koncentrált vagyok és nem bagatellizálom el, mennyire fontos az, hogy jól teljesítsek.”

A rutinos versenyző hozzátette, nem kívánja elkapkodni a döntést.

„Meg kell hoznom néhány komoly döntést, de nem azonnal, azt hiszem. Még van egy kis időm, és véleményem szerint késlekedhetünk vele egy kicsit.”

Webber 2007 óta versenyez a Red Bull Racing csapatánál.

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
pp_gemius_hit('Aurgi_e7YvPTGxeFO8vlnqSc71yG41rhwqueMi4R8QT.b7');

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!