Megosztás:

Webber: Rajtunk múlik, hogy elkapjuk-e Vettelt

Az ausztrál ezúttal is alulmaradt a címvédővel szemben.
Az ausztrál ezúttal is alulmaradt a címvédővel szemben. © GEPA Pictures

A Red Bull Racing versenyzője, Mark Webber nemrégiben elmondta, gyakorlatilag lehetetlen volt megverni a vasárnapi versenyen csapattársát, Sebastian Vettelt.

Az ausztrál a második helyen futott be Isztambulban, és elmondása szerint mindvégig a maximumot nyújtotta.

„Ami tudtam, azt kihoztam a mai versenyből” – nyilatkozta Webber.

„Nehéz lett volna megverni Sebet [Vettel]. Könnyebb dolgom lett volna, ha Rosberg előtt vagyok. Végül is az eredmény számít, és azt hiszem, teljesen megérdemelte.”

Webber hozzátette, Vettel számára kiválóan indult a szezon, és kizárólag rajtuk múlik, hogy sikerül-e befogni a német versenyzőt az idei évben.

„Nagyszerű szezonrajtot vett, szinte a maximumot kihozta belőle. A többieknek ez nem túl ideális, de rajtunk múlik, hogy változtatunk-e ezen előbb vagy utóbb.”

„Mindenkinek vannak gyengéi, és rajtad múlik, hogy ezeket kihasználod-e, amennyire csak lehet. Seb remek rajtot vett, a csapat pedig kiváló munkát végzett, ennyi az egész.”

Olvasóink ajánlatai:

MEGOSZTÁS:

Hozzászólások

(1 komment)
Barneasus képe

ez így igaz. teljességgel át látja a helyzetet.