Webber sérülése ellenére optimistán várja az idei évet - F1VILÁG.HU

Webber sérülése ellenére optimistán várja az idei évet

HIRDETÉS

Mark Webber elmondta, már maga mögött hagyta lábsérülését, és csakis az előtte álló idényre koncentrál, ugyanis minden vágya, hogy megszerezze pályafutása első futamgyőzelmét a királykategóriában.

Mark Webber elmondta, már maga mögött hagyta lábsérülését, és csakis az előtte álló idényre koncentrál, ugyanis minden vágya, hogy megszerezze pályafutása első futamgyőzelmét a királykategóriában.

Az ausztrál pilóta novemberben szenvedett balesetet tasmaniai kalandtúráján, mikor hegyi-biciklizés közben frontálisan ütközött egy terepjáróval, aminek következtében eltört a jobb lába.

Webber számára nem is jöhetett volna rosszabbkor a baleset, ugyanis emiatt ki kellett hagynia az eddigi téli teszteket, melyek minden eddiginél fontosabbak az új szabályok életbe lépése, és a szezonközi tesztek betiltása miatt.

A Red Bull Racing versenyzője azonban már a spanyolországi Jerezben van, ahol csapata hétfőn bemutatta vadonatúj versenyautóját, amit szerdán már ki is próbálhat – három hónap kihagyás után.

“Mikor megtörtént a baleset, feltettem magamnak a kérdést, hogy miért éppen velem történt mindez. De már túl vagyok a nehezén, és azt gondolom, rosszabb is történhetett volna. Már alig várom, hogy ismét autóba ülhessek és bizonyíthassak magamnak” – mondta Webber, akinek múlt héten szedték ki a merevítőt a jobb lábából.

“Még mindig a gyógyulás fázisában vagyok, és csakis a szezonnyitóra fókuszálok. Éppen ezért nem fogok kockáztatni ezen a héten, mert nincs szükségünk arra, hogy valami gond legyen. Majd meglátom, miként érzem magam a pilótafülkében. Különben is még négy tesztünk lesz a szezon kezdetéig.”

Bár az idei évben bevezetésre kerülő szabálymódosítások miatt az eddiginél is nehezebb előzetes jóslatokba bocsátkozni az egyes csapatok versenyteljesítményét illetően, Webber mégis úgy gondolja, a Red Bullnak minden esélye megvan arra, hogy nagyot dobbantson.

“Mindenki számára újak a szabályok, így az összes csapat izgatottan várhatja a szezont, hogy vajon lehetősége lesz-e feljebb kerülni a mezőnyben” – magyarázta az ausztrál pilóta. “Jó esélye van annak, hogy egy, a Red Bull Racinghez hasonló csapat, előnyt kovácsoljon az új szabályokból. Aztán majd meglátjuk, miként alakulnak a dolgok. Természetesen minden évben a győzelem a célunk, ez eddig nem jött össze, de bízom abban, hogy idén sikerülhet.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!