Megosztás:

Webber sima győzelmet aratott a Brit Nagydíjon

Webber magabiztos győzelmet aratott Silverstone-ban.
Webber magabiztos győzelmet aratott Silverstone-ban. © GEPA Pictures

Mark Webber nem is válaszolhatott volna ütősebben a tegnap kirobbant szárnyügyre, mint mai győzelmével, mellyel megelőzte csapattársát a világbajnoki pontversenyben, és feljött a McLaren duója mögé a harmadik helyre.

A Red Bull másik pilótája, Sebastian Vettel versenye már a rajtot követően elúszott, miután egy jobb hátsó defektet kapott, azonban a biztonsági autós periódus a kezére játszott, aminek köszönhetően, fel tudott jönni a hetedik helyre.

A második helyen Lewis Hamilton végzett a McLaren legnagyobb örömére, hiszen a csapat egy borzalmasan nehéz hétvégén van túl, ugyanis nem működtek legújabb fejlesztéseik a pénteki edzéseken, így vissza kellett térniük a régi autóhoz.

A McLaren világbajnoka mögött Nico Rosberg végzett a Mercedesszel, akit a wokingaik másik pilótája, Jenson Button követett a negyedik pozícióban, jóllehet csak a tizennegyedik helyről vághatott neki a mai megmérettetésnek.

A Ferrari egyetlen pontot sem szerzett. Felipe Massa szintén defektet kapott az első körben, így már akkor elment a versenye, míg Fernando Alonsót egy kétes ügy miatt megbüntették a sportfelügyelők, amiről még biztosan sokat fogunk beszélni.

A pole pozícióból induló Vettel egy kissé beragadt a rajtnál, amit csapattársa, Webber azonnal ki is használt, beszúrt csapattársa mellé, aki nem engedett, aminek az lett az eredménye, hogy kisodródott a bukótérbe, és átdobva autóját a kerékvetőn, egy jobb hátsó defektet kapott.

A Red Bull német pilótájának szinte az egész első kört defektes autóval kellett teljesítenie, és a kerékcsere után az utolsó pozícióba tért vissza, több mint fél perces lemaradásban az előtte haladó Massával szemben, aki szintén egy jobb hátsó defektet kapott, miután hozzáért csapattársához, Alonsóhoz a rajtot követően.

Hamilton ezzel felugrott Webber mögé a második pozícióba, akit a rajt egyik nagy nyertese, Robert Kubica követett, aki a hatodikról feljött a második helyre, Nico Rosberg, és Alonso elé.

Hamilton az első körben még megpróbálta támadni az első helyért Webbert, ám az ausztrál el tudott húzni riválisa elől, és előnye befagyott 3-4 másodperc között, mikor megkezdődtek a kerékcserék.

Az első két helyen nem történt változás, azonban a harmadik helyre feljött Rosberg, miután a boxban megelőzte Kubicát, aki azt követően, hogy egy igen kemény csatában alulmaradt Alonsóval szemben, kiállásra kényszerült autója meghibásodása miatt.

A Ferrari spanyol pilótája azonban úgy ment el ellenfele mellett, hogy levágta a sikánt, hiszen nem is tehetett volna mást, ugyanis a lengyel nem hagyott neki helyet, ami miatt – érdekes módon – a stewardok egy áthajtásos büntetéssel sújtották.

Időközben viszont beküldték a pályára a biztonsági autót, ugyanis Pedro de la Rosa autójáról leszakadt a hátsó szárny egy nagyobb eleme, ami a pole pozíciós rajtkockában, veszélyes helyen volt a pályán.

Ez pedig azt is jelentette, hogy Alonso csak a biztonsági autós periódus után teljesíthette büntetését, így a feltorlódott mezőny után, utolsóként tudott visszatérni a pályára, így immáron második versenye ment el – részben – a biztonsági autó miatt.

Az új rajt nem hozott változást az első helyeken. Webber tartotta vezető pozícióját a McLaren egykori világbajnokával szemben, akit Rosberg, és Button követett a harmadik illetve a negyedik helyen.

A világbajnoki címvédő ugyan a tizennegyedik helyről indult, ám egy kiváló rajt után már az első körben feljött a nyolcadik helyre, majd egy hosszú első etap után, Kubica kiesését, és Alonso büntetését követően a negyedik pozícióban találta magát.

A biztonsági autós periódus az első körben az utolsó pozícióba visszacsúszó Vettelnek jött jól a legjobban, aki ezzel majd’ egy teljes körös hátrányát tíz másodpercre tudta csökkenteni, és amint elengedték a mezőnyt, körről-körre hámozta át magát az előtte haladókon.

Webber közben az élen már közel tíz másodpercre növelte előnyét az élen, és első pozíciója egy pillanatig sem volt veszélyben. Hamilton behozta autóját a második helyre, míg a harmadik helyen Rosberg végzett a Mercedesszel.

A McLaren elégedett lehet, mert bár nagyon nem kezdődött jól számukra a hétvége, és a régi autóval állították rajthoz versenyzőiket, Hamilton a második, Button pedig a negyedik pozícióban végzett, mellyel megmentették a csapat becsületét hazai közönsége előtt.

Rubens Barrichello az elmúlt futamon mutatott kiváló teljesítménye után egy újabb remek eredményt ért el, és az ötödik helyre hozta be a Williamst, Kamui Kobayashi előtt.

Vettel az utolsó körben elment Adrian Sutil mellett, mellyel elhappolta honfitársa elől a hetedik helyet. A Red Bull németje mögött Michael Schumacher végzett, míg az utolsó pontszerző helyet Nico Hülkenberg kaparintotta meg a másik Williamsszel.

A Ferrari ezúttal egyetlen pontot sem szerzett, Massa versenye már az első körben elment a defekt miatt, míg Alonso a büntetést követően csúszott vissza, majd egy igen agresszív vezetést bemutatva, egy késői defekt után csak a tizennegyedik helyen végzett.

Olvasóink ajánlatai:

Brit Nagydíj, verseny:  
1. Webber Red Bull-Renault 1h24:38.200 2. Hamilton McLaren-Mercedes + 1.360 3. Rosberg Mercedes + 21.307 4. Button McLaren-Mercedes + 21.986 5. Barrichello Williams-Cosworth + 31.456 6. Kobayashi Sauber-Ferrari + 32.171 7. Vettel Red Bull-Renault + 36.734 8. Sutil Force India-Mercedes + 40.932 9. Schumacher Mercedes + 41.599 10. Hulkenberg Williams-Cosworth + 42.012 11. Liuzzi Force India-Mercedes + 42.459 12. Buemi Toro Rosso-Ferrari + 47.627 13. Petrov Renault + 59.374 14. Alonso Ferrari + 1:02.385 15. Massa Ferrari + 1:07.489 16. Trulli Lotus-Cosworth + 1 kör 17. Kovalainen Lotus-Cosworth + 1 kör 18. Glock Virgin-Cosworth + 1 kör 19. Chandhok HRT-Cosworth + 2 kör 20. Yamamoto HRT-Cosworth + 2 kör Leggyorsabb kör: Alonso, 1:30.874 Kiesők: Pilóta Csapat Kör Alguersuari Toro Rosso-Ferrari 45 De la Rosa Sauber-Ferrari 30 Kubica Renault 20 Di Grassi Virgin-Cosworth 10 A világbajnokság állása tíz futam után: Egyéni: Konstruktőri: 1. Hamilton 145 1. McLaren-Mercedes 278 2. Button 133 2. Red Bull-Renault 249 3. Webber 128 3. Ferrari 165 4. Vettel 121 4. Mercedes 126 5. Alonso 98 5. Renault 89 6. Rosberg 90 6. Force India-Mercedes 47 7. Kubica 83 7. Williams-Cosworth 31 8. Massa 67 8. Sauber-Ferrari 15 9. Schumacher 36 9. Toro Rosso-Ferrari 10 10. Sutil 35 11. Barrichello 29 12. Kobayashi 15 13. Liuzzi 12 14. Buemi 7 15. Petrov 6 16. Alguersuari 3 17. Hulkenberg 2
MEGOSZTÁS: