Webber sokkal többet várt a Red Bulltól

Mark Webber elárulta, hogy sokkal jobb eredményre számított a mai időmérő edzésen, ahol végül csak a kilencedik pozícióban végzett, így az ötödik sorból vághat neki a vasárnapi versenynek. Az ausztrál azt sem érti, hogy kerülhetett Fisichella az élre.

Mark Webber elárulta, hogy sokkal jobb eredményre számított a mai időmérő edzésen, ahol végül csak a kilencedik pozícióban végzett, így az ötödik sorból vághat neki a vasárnapi versenynek. Az ausztrál azt sem érti, hogy kerülhetett Fisichella az élre.

Webber számára nem is kezdődhetett volna rosszabbul a mai nap, hiszen az első edzést teljes egészében ki kellett hagynia, miután meghibásodott motorja és a szerelőknek egy új egységet kellett az autójába építeni.

Az ausztrál azonban szépen vette mindkét etapot a délutáni időmérőn, ám az utolsó körben képtelen volt felvenni a tempót a többiekkel, és csapattársa, Sebastian Vettel mögött, csak a kilencedik helyen végzett.

“Egy igen furcsa edzés volt, arra számítottunk, hogy versenyképesebbek leszünk Fisi a pole-ban! Fantasztikus nap ez számukra, de minket ez nagyon meglepett” – mondta Webber.

“Sokan túl gyorsak voltak számunkra, ami szintén azt bizonyítja, hogy ebben a játékban soha semmiben nem lehetsz biztos. Egy érdekes verseny van kilátásban holnap. A reggeli edzésen motort kellett cserélni az autóban, de ez nem befolyásolta az eredményt, hiszen magabiztosan készültünk az időmérőre.”

Vettel szintén egy nagyon nehéz futamra számít, miután a negyedik sorba kvalifikálta magát, és ő is elmondta, hogy meglepetésként érte Fisichella fantasztikus teljesítménye.

“Egy igen érdekes időmérőn vagyunk túl, ami nem a legjobban sikerült számunkra, hiszen nem túl kecsegtető a nyolcadik és a kilencedik hely a rajtrácson” – mondta a német pilóta.

“Sajnos vétettem egy hibát az utolsó mért köröm alatt a harmadik etap végén. Elvesztettem az autóm hátulja felett az irányítást, kicsúsztam a pályáról. Ennek következtében elvesztettem a sebességem, így már nem volt értelme befejezni a kört. Az eredmény meglepett, ki gondolta volna, hogy Fisi kerül a pole-ba.”

A Red Bull versenyzőinek nagyon össze kell kapniuk magukat a holnapi versenyen, hiszen nehéz autóval vágnak neki a Belga Nagydíjnak, és mivel legnagyobb ellenfelük, Jenson Button csak a tizennegyedik helyről rajtolhat, jó esélyük van arra, hogy faragjanak lemaradásukból, de ahhoz pontot, pontokat kell szerezniük.

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Exkluzív F1-es videók!

Imádod a Forma-1-et? Megnézel mindent, ami kedvenc sportágadról szól? Akkor ne maradj le YouTube-csatornánk újdonságairól sem!