Webber szerint már a rajtnál eldőlt minden - F1VILÁG.HU

Webber szerint már a rajtnál eldőlt minden

HIRDETÉS

A Red Bull Racing ausztrál versenyzője, Mark Webber nagyon csalódott, állítása szerint ugyanis a rossz rajt miatt képtelen volt megmutatni ma, Belgiumban, milyen tempóra is lett volna képes.


A Red Bull Racing ausztrál versenyzője, Mark Webber nagyon csalódott, állítása szerint ugyanis a rossz rajt miatt képtelen volt megmutatni ma, Belgiumban, milyen tempóra is lett volna képes.

Webber csapattársa mögül, a harmadik helyről vághatott neki a 44 körös futamnak, ám miközben Sebastian Vettel domináns győzelmet aratott, ő be kellett, hogy érje az ötödik hellyel.

A rutinos pilóta elmondta, valójában a rajt volt az, mely megpecsételte a sorsát.

„A felvezető körben elvégzett két rajtgyakorlat, illetve az rajtrácsra vezető út egyáltalán nem volt jó, szóval egyeztettünk arról, hogy hogyan is javítsunk a kuplungon a rajt előtt” – mondta Webber.

„Emiatt nagyon nehéz volt látni, mi fog történni. És amikor az ember megpróbál távol maradni a riválisoktól, jobban használja az abroncsokat.”

„És aztán ott vannak a váltóáttételek. Tiszta pályán könnyű dolga van az embernek, de a DRS miatt nehéz megfelelően eltalálni az áttételezést.”

A verseny utolsó fázisában Webber utolérte Nico Rosberget, állítása szerint azonban előzni lehetetlen volt.

„Egész nap elüldögélhettem volna Nico mögött. Nagyon erős volt az első szektorban, és nem volt meg a végsebességünk, hogy megelőzzük őt.”

A Red Bull egy alternatív stratégiával próbálta segíteni Webbert, így a középső etapban a kemény keverékű abroncsokat kapta.

Hirdetés

„Kipróbáltunk valamit. Kockázatos volt kétszer kiállni kemény keverékért, hogy elkapjuk a Mercedest. Ha az ember hátrányban van, valami mással kell próbálkoznia. Igazából a pályán elfoglalt pozíció jelentette a problémát, a tempóval nem volt baj. Egyszerűen nem tudtuk megmutatni, mire vagyunk képesek.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!