Webber szerződést hosszabbítana a Red Bullal

Mark Webber elmondta, a jövő évben is a Red Bull színeiben szeretne versenyezni, miután csapata szemmel láthatóan előrébb került a mezőnyben a 2008-as bajnokságban.

Mark Webber elmondta, a jövő évben is a Red Bull színeiben szeretne versenyezni, miután csapata szemmel láthatóan előrébb került a mezőnyben a 2008-as bajnokságban.

Az ausztrál versenyző a tavalyi év elején érkezett az osztrák tulajdonban lévő alakulathoz, és jelenleg is érvényben lévő szerződése a 2008-as szezon végéig szól.

Azonban Webber elmondta, hogy csapata egyre javuló teljesítménye arra ösztönözte, hogy tárgyalásokat kezdeményezzen a vezetőséggel, és mindent megtegyen azért, hogy meghosszabbítsa szerződését az energiaital-gyárosokkal.

“Jelenleg is folynak a tárgyalások” – mondta Webber. “Szabad préda vagyok a jövő évre, de maradni szeretnék. Bízom benne, hogy maradhatok.

“Azt szeretem ebben a csapatban, hogy azért alkalmaznak, hogy vezessek, és ha egy PR rendezvény jön szóba, akkor azt simán lemondhatom. Ez nagyszerű, mert feleslegesnek tartom a jelenlétem olyan eseményeken, ahol nem fogadnak szívesen, vagy nekem nincs hozzá kedvem.”

Webber tíz pontot szerzett a tavalyi évben, mikor rengeteg megbízhatósági problémája volt csapatának. A Red Bull azonban idénre feltámadt, és az ausztrál pilóta az eddig megrendezett négy versenyen már nyolc pontot szerzett, és mindig az első tízbe kvalifikálta magát, ami hatalmas motivációt adott számára.

“Mindig is azt hangoztattam, hogy nem akarok örökké a 12., 13, és a 14. helyekért harcolni” – mondta. “Mások a céljaim. Nem akarok a mezőny hátsó régiójában autózni. Hatalmas motivációt jelent számomra, hogy mostanában a pontszerző helyek környékén vagyok, és olyan versenyzőkkel harcolhatok, mint Fernando Alonso.”

“Ez jó dolog. Ez hatalmas motivációt jelent, és minden egyes hétvégét izgatottan vársz. Borzalmas, ha a mezőny végén kullogsz, akkor inkább a kutyámmal biciklizek” – tette hozzá Webber.

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!