Megosztás:

Webberé a pole pozíció a Török Nagydíjon

A Red Bull idei mérlege eddig hibátlan az időmérőn.
A Red Bull idei mérlege eddig hibátlan az időmérőn. © Bridgestone

Mark Webber zsinórban harmadszor indulhat az élről, miután visszaverte Lewis Hamilton támadását, és megnyerte a mai időmérőt a Török Nagydíjon.

Sebastian Vettel utolsó mért körén elfékezte magát az első kanyarban, ezért már nem tudott javítani az idején, így be kellett érnie a harmadik hellyel.

A Ferrarinak nem lesz könnyű dolga jubileumi 800. versenyén, hiszen Fernando Alonso már a második etapban kiesett, így csak a 12. helyről vághat neki a holnapi megmérettetésnek, míg csapattársa, Felipe Massa sem brillírozott, és bár továbbjutott, csak a nyolcadik helyen zárta a mai napot.

Többen nem tudták egyébként befejezni utolsó gyorskörüket, mert Michael Schumacher a nyolcas kanyarban megpördült az utolsó etap végén, és a kavicságyban ragadt, ami miatt előkerültek a sárga zászlók. A Mercedes GP hétszeres világbajnoka azonban így is csapattársa, Nico Rosberg elé került.

Meleg, napos idő fogadta a mezőnyt a szezon hetedik állomásának helyet adó Török Nagydíj szombati időmérő edzésén, ahol a levegő hőmérséklete 26, a pályáé 39 Celsius-fok volt a kezdés pillanatában.

Első etap

Az első húszperces etap nem hozott különösebb meglepetést. A Red Bull duója nem talált legyőzőre, Vettel majd’ fél másodperccel előzte meg csapattársát, Webbert, akit Jenson Button követett a harmadik helyen a McLarennel.

A negyedik pozíciót a Renault orosz pilótája, Vitaly Petrov szerezte meg, míg a Mercedes GP párosa, Rosberg és Schumacher Hamiltont fogta közre, aki a hatodik helyen simán továbbjutott a második körbe.

A kiélezett küzdelmet az is bizonyítja, hogy a második és a tízedik versenyzőt alig öt tized választotta csak el egymástól.

Ahogy arra számítani is lehetett, az újonc csapatok versenyzői kivétel nélkül kiestek, míg az első etap legnagyobb vesztese kétségkívül Vitantonio Liuzzi volt, akinek szintén búcsúznia kellett. A Force India pilótája az autó rossz tapadására és kezelhetőségére panaszkodott.

Az első etap végén a következő versenyzők búcsúztak: Vitantonio Liuzzi (Force India), Jarno Trulli (Lotus), Heikki Kovalainen (Lotus), Timo Glock (Virgin), Bruno Senna (HRT), Lucas di Grassi (Virgin), és Karun Chandhok (HRT).

Második etap

A Red Bullnak a második etapban sem volt ellenfele. Vettel és Webber egyedüliként ment be 1:27 alá, így első helyük egy pillanatig sem volt veszélyben.

Az energiaital-gyárosok duóját Hamilton, Rosberg, Massa, és Button követette az első hatban, míg Petrov ismét megelőzte csapattársát, Robert Kubicát, aki egy tizeddel volt lassabb az orosznál. Az első tíz sorát pedig Kamui Kobayashi (Sauber), és Schumacher zárta.

A második negyedórás tréning abszolút meglepetése az volt, hogy Alonso csak a tizenkettedik helyig jutott. A Ferrari talán túl sokáig váratta a boxban, ráadásul elvétette az egyik féktávot tervezett utolsó mért körén, így egy extra kört kint kellett maradnia, amin már nem tudott javítani a lágyabb gumikon.

A második etap végén a következő versenyzők búcsúztak: Adrian Sutil (Force India), Fernando Alonso (Ferrari), Pedro de la Rosa (Sauber), Sebastian Buemi (Toro Rosso), Rubens Barrichello (Williams), Jaime Alguersuari (Toro Rosso), és Nico Hülkenberg (Williams).

Harmadik etap

Ahogy az lenni szokott, ezúttal is az utolsó pillanatokban dőlt el a pole pozíció sorsa. Bár Hamilton nagyon keményen hajtott, Webber visszaverte támadását, és megszerezte a rajtelsőséget, zsinórban harmadszor az idei évben.

A második sorban Vettel és Button foglalhat helyet. A Red Bull német pilótája elfékezte magát az első kanyarban, ezért nem tudott javítani, míg a McLaren britje nem is fejezte be utolsó mért körét, mert közben előkerült a sárga zászló Schumacher kicsúszása miatt.

A hétszeres világbajnok azonban így is megelőzte csapattársát, míg a Mercedes duója mögött Kubica sorakozott fel a Renault-val. Az első tíz sorát Massa, Petrov, és Kobayashi zárta.

Olvasóink ajánlatai:

Török Nagydíj, időmérő edzés:  
1. Webber Red Bull-Renault 1:27.500 1:26.818 1:26.295 2. Hamilton McLaren-Mercedes 1:27.667 1:27.013 1:26.433 3. Vettel Red Bull-Renault 1:27.067 1:26.729 1:26.760 4. Button McLaren-Mercedes 1:27.555 1:27.277 1:26.781 5. Schumacher Mercedes 1:27.756 1:27.438 1:26.857 6. Rosberg Mercedes 1:27.649 1:27.141 1:26.952 7. Kubica Renault 1:27.766 1:27.426 1:27.039 8. Massa Ferrari 1:27.993 1:27.200 1:27.082 9. Petrov Renault 1:27.620 1:27.387 1:27.430 10. Kobayashi Sauber-Ferrari 1:28.158 1:27.434 1:28.122 11. Sutil Force India-Mercedes 1:27.951 1:27.525 12. Alonso Ferrari 1:27.857 1:27.612 13. de la Rosa Sauber-Ferrari 1:28.147 1:27.879 14. Buemi Toro Rosso-Ferrari 1:28.534 1:28.273 15. Barrichello Williams-Cosworth 1:28.336 1:28.392 16. Alguersuari Toro Rosso-Ferrari 1:28.460 1:28.540 17. Hulkenberg Williams-Cosworth 1:28.227 1:28.841 18. Liuzzi Force India-Mercedes 1:28.958 19. Trulli Lotus-Cosworth 1:30.237 20. Kovalainen Lotus-Cosworth 1:30.519 21. Glock Virgin-Cosworth 1:30.744 22. Senna HRT-Cosworth 1:31.266 23. di Grassi Virgin-Cosworth 1:31.989 24. Chandhok HRT-Cosworth 1:32.060
MEGOSZTÁS:

Hozzászólások

(129 komment)
snack képe

@tomconnor: Köszi, szép töled :-) Ez igy van, én 6éves koromtol nézem a forma1et. Nö létemre :-)Voltam mansell és hill drukker is, még alonso be nem lépett a nagyokhoz

tomconnor képe

@Sthill: Nem szidtam én senkit, csak megjegyeztem, hogy vannak itt olyanok akik anyáznak, szitkozódnak,aztán tavaly mondjuk Button, vagy Raikkönen drukkerek voltak.
@snack: Tisztelet az oly kevés kivételnek :D

tifosi képe

@Thibczy: Az újságok szerint Montezemolo már az eddigi alonso hibákra is ráncolta a homlokát, akkor most mit csinálhatott?

tifosi képe

@Thibczy: Tol a fenét, nem tudta a pályán megelőzni. A bokszbejáratnál, pofátlanul, aljasul ment csak.

Jaeroke képe

16900Ft ha valakit érdekel Webber 2010-es 1:18 Minichamps modell

Sthill képe

@tomconnor: szerintem pont te vagy divatdrukker...

snack képe

@tomconnor: Igen, igazad van, De én már azota neki szurkolok miota beült a minardiba''' vagyis 2001-töl. És valljuk be akkor nem volt divat neki szurkolni''''

tomconnor képe

Azért érdekelne, hogy itt a nagy Alonsosok között ki szorított neki tavaly, ahol a végére már egy sereghajtó autóban ült.. a divatdrukkerség itt kezdődik....

Sthill képe

És akkor mi van ... ha többször elveri időmérőn? Ki nem szarja le? Az a baj, hogy nem azt fogják nézni, hogy időmérőn ki - kit vert el és mennyivel ... majd akkor pofázzatok mondom ha Massa a nyomorék 14 pontot le dolgozza addig pszt ....

Thibczy képe

@GentlManus: Csak ismételni tudom. Alonsonak á rnem kell bizonyítania, ő már többször is bizonyított.
Massa pedig az újságok szerint az állásáért küzd.

Effegy képe

@tifosi: a tiéd lassú, most sem értetted a lényeget.

GentlManus képe

@Thibczy: ja és ha nem szivattja meg hamiltont és webbert akk massa mx 5. lesz de ikább 6.mert alo is meg tudta volna előzni na dehát a csapat miatt nem tette.

GentlManus képe

@tifosi: ja most és az előzőben ahol alo 78 kört ment egy szett gumival és most előszőr nagy a csávó!!! na jó meg auszráliában de ott is alo volt a hős mert uccsóról hozta be 4.-re úghyogy mehecc a francba mass ilyet mikor csinált nem tud semmit egy szégyen az a csávó!

GentlManus képe

@tifosi: ne feledd hogy ez a luzer egy 7-szeres világbajnokot vert meg 2-szer te faszkalap!! massa kit vert meg??? senkit ja igen chandokot

Thibczy képe

@tifosi: Érdekes, te még akkor is szidod Alonsót, amikor betolta a Massádat a célba, dobogós helyre. Azt is csak csapatérdekből. Azon a futamon csak az nem tudott elmenni Massa mellett, aki nem akart.

Szidonia képe

Hát úgy látom, hogy a Ferrari drukkerek csak szidni tudják egymást :)) És egyetértek azzal, hogy a McLaren drukkerek összetartanak :D Go McLaren!!!!! Go Hamilton!!!!!

tifosi képe

@Effegy: Lassú azészjárásod. Massa Az utóbbi két versenyen gyorsabb volt.

Effegy képe

@szekely46: Eddig egy nulla, hiba nélkül, hisz lassú. Saját pályán is akkor mit várjunk tőle?

szekely46 képe

@Effegy: Én nem szurkolok egyiknek sem, viszont az tényleg látható hogy Alonso általában gyorsabban képes haladni, igaz ilyenkor becsúszhat egy-egy hiba. Massa pedig, hát nem is tudom, jó-jó de valahogy nem villant...

Effegy képe

@tifosi: Megnéztem Massa best of Silverstonet. Tetszett. :D

Effegy képe

@tifosi: NEm divat....Ferraris voltam mindig is....és ha választani kellett pilótát, akkor mindig a jobbnak szorítottam csapaton belül...
Palánkkirály? Csak esélyt ad MAssának, hogy ne legyen akkora szakadék kettejük között. Versenyen mindig felszívja magát Nandó, bízok egy jó futaban...

snack képe

Ugyan, ez már nevetséges amit müveltek. Mi lenne itt ha találkoznátok élöben????'''':-))))

tifosi képe

@hetye: Ne hazudj, kutya! Massa Ausztráliában, Malajziában és Monacoban is elverte a versenyen. Időmérőn Bahrain, Monaco és Istanbul.

tifosi képe

@Effegy: Nem rajkóról van szó, vagy az utódjáról, az ugyancsak autótörő palánkkiály és hibát-hibára halmozó alfonzóról. Most kezdem csak érteni, miért lettél él rajkósból divat alfonzós, mert sok közös van bennük! Ugyanúgy törik az autót a palánkon, és ugyanannyi hibát vétenek egészen rövid időn belül.

tifosi képe

@hetye: annyira buta vagy, hogy még az eredményekkel sem vagy tisztában. Alonzo az idei két legjobb eredményét is mákkal érte el, mindannyiszor kiestek előle.

A legtöbb saját hibát ő vétett a 7 futam alatt, ami ferraris rekord.

„Felipe mindent kihozott az autóból és a gumikból a mai napon. Fernando számára nem volt tökéletes a Q2, és végül nem sikerült bejutnia a második körbe az időmérőn."

Domenicali

Asszem ez mindent elmond.

hetye képe

*elnézést pontosítok az általad felhozottak alapján:

Időmérőn is verte Fernando 4-3ra akk bocs... csak Monacoban nem verte... más versenyeken igen... az időmérőn és a szabad edzésenken elkövettet hibái ellenére sem...

Nem is értem. Miről beszélünk?:D

Effegy képe

@tifosi: Lássunk mögé....szétgyilkolta az autót? Faszt, úgy indult hogy rossz volt a kuplung...udom hgoy ez nehéz....szabadedzés hibáját magának köszönheti, rajtját is, de ott is bejött MAssa elé..na erre varrjál gombot.

Effegy képe

@tifosi: MAssának az egész éve egy nagy égés.

hetye képe

Mit vitázol tifosi?? azért bizonygatod ennyire Massa tehetségét mer érzed ,hogy Alo jobb?:)(a mosatni sok hibája ellenére) nem mellesleg nem égeti magát hibázni emberi dolog és ha jól tudok olvasni azért Massa előtt van a pontversenyben jah persze tudom mákból...időmérőn eddig verte Massa lehet (de sztem ottse)de versenyen egy utolsó helyről pl hányszor jött volna fel a brazil klasszis azt mondd meg nekem:):)És amikor még az évadnyitón nem építettek Alora nem kivételeztek vele ahogy ti gondoljátok ott is tiszta küzdelemben ki is nyert csak nem Fernando??:) aztán írhatod a hülyeségeidet majd év végén meglátjuk ki nevet a végén bár kb m1 úgyis valahogy majd megmagyarázod -.-

tifosi képe

@Sthill: Milyen egyszer okoska? Időmérőn 4-3 Alonzonak, azaz háromszor Massa verte el. Versenyen meg 3-3

tifosi képe

@Thibczy: Viszotn alfonzó hibázásai nem pünkösdinek bizonyultak, ugyanis zsinórban másodszor égeti le magát.

tifosi képe

@Effegy: Az amatőr rajtolás nem hiba? Az autó szétgyilkolása nem hiba? Emelett két futamon is óriási mákja volt, az egyik győzelmet, a másik második helyet ért.

Sthill képe

Áááh most miről beszéltek gyerekek, hogy Massa megverte Alonsot egyszer? Gratulálok tényleg ... csak szerintem az a lényeg, hogy Massának inkább le kéne dolgoznia 14 pontot Alonsoval szemben, és oda érni az élmezőnybe a pontokban ... Mondom majd akkor játszátok az agyatokat Massával ha a közelébe ér a pontokba és nem mindig 5. és a 10. hely között tanyázik.

Effegy képe

@szlavo: te mondtad h ne anyázzunk! De am néha muszáj látod.... :D

Thibczy képe

@tifosi: Várj még egy kicsit. Ez az időmérő úgyis csak utópünkösdi királyság volt Massának csapaton belül.

szlavo képe

@Skory: Hülyegyerekezd anyukádat faszláma.Nálatok itt kint ez a divat?Alonso nem ma ment először szerintem olyan pályán ahol csúszik a felfestés okoska.Talán tudja a pálya melyik része miképp viselkedik alatta ennyi év versenyzés után.

Skory képe

@szlavo: Csak szólok te tudatlan "lol" gyerek, hogy a modernebb pályákon már átfestették a vonalakat olyan festékkel, ami még vizes pályán sem csúszik jobban, mint maga a pálya... De te csal lolozzál és élj boldogan. Hülyegyerek.

Effegy képe

@tifosi: Futam? Időmérőkön hibázott nem? MEg szabadokon, és? MAssa előtte vana vb-ben? NEm...akkor miről beszélsz? A futama lényeg....

McLaren fan képe

@whoisnormen: Igazad van tisztelet a kivételnek! Ami most nem sok van:D

tifosi képe

@Thibczy: Egyelőre ott tartunk, hogy alonzó hozza azt, amit rajkó, vagyis a legtöbb hiba 7 futam alatt.

Thibczy képe

@szlavo: Akkor te is reméld, hogy Webbo móresre tanítsa.

Thibczy képe

@Effegy: Figyelj, ne foglalkozz velük. Alonsonak már nem kell mit bizonyítani, ő már 2x-szer is világbajnok lett.

Tifosi azért van, hogy bizonygassa Massa tehetségét. Massának soha többet nem lesz esélye a vb-címre, egyszer volt Budán kutyavásár, neki is csak 2008 volt az egyetlen esélye. Elcseszte.
Inkább annak örüljön, ha nem fogják kitenni a Ferraritól.

Nem mellesleg jobb lett volna, ha megtartják Räikkönent. Lehet többre mentek volna, mint Massával.

szlavo képe

@Thibczy: Igazad van.Én sem bírom a kis kalácsképűt ahogy viseli a vereséget.Kis buci fejét rángatja ott Webber mellett.

whoisnormen képe

@McLaren fan: ne általánosítsunk :)

Thibczy képe

Ne foglalkozzatok ezzel a két ízetlennel!!
Ha senki sem vevő a hülyeségeikre, akkor úgyse fogják sokáig látogatni az oldalt.

Szerintem részben a gumikkal baltázták el. Bekoptatott kemény szettel kellett volna kiküldeni., Kár érte, de majd holnap bemutatja, hogy kell felkapaszkodni.

A másik pedig remélem, hogy nem Vettel nyer. Tanuiljon meg először veszíteni, mielőtt nyerni akar. Most is milyen grimaszt levágott, hogy már megint Webberé lett a pole. Azért a harmadik helyért időmérőn a mezőny 90%-a földhözverné a seggét, ő pedig ott duzzog. A másik csak megsúgom neki, hogy ő a tiszta oldalról rajtol, míg Hamilton a porosról.

McLaren fan képe

Tiszta szégyen a Ferrari drukkerek szídják egymást!:D:D:D:D Még jó hogy a McLarenesek összetartanak!:D Go McLaren!

Effegy képe

@UNICUMM: És akkor button micsoda te nagyon idióta barom állat fasz?

UNICUMM képe

@tifosi:
Szerintem is Alonso csak egy közepes tehetségü pilóta, aki jó helyen volt jó időben / a renaultnál/, a legjobb szándékom mellett is csak a középmezőny élére lehet sorolni.

Effegy képe

@tifosi: Mindkettő faszság úgy ahogy van főleg az első.....

Effegy képe

@tomconnor: Eriggy már...

tifosi képe

@gold: Hamilton a mezőny legjobbja, na de alonzó? Viccelsz? Hóapok óta nem képes egy tiszta időmérőre és versenyre! LOL!

tifosi képe

@gold: A sok hülyeség az, hogy azt mondom, alfonzó nem lett volna 5., ez a te agyrémed, amit reálisnak titulálsz. Éna tényket közöltem, ami több, mint 4 tized.

szlavo képe

@Skory:" Tudtommal a pálya hibája, ha nem tapad az a kicseszett festék, nem a sofőré."
LOLhegyek..:XD

tifosi képe

@Skory: Alonzód most is a középpontban volt, bent a bokszban a monitor előtt... nézte, ahogy a többiek versenyeznek a Q3-ban.

gold képe

@Skory:
Igen aki nem elfogult, egy olyan aki nem drukkol senkinek ( semleges). Az látja hogy Alonso és Hamilton a mezőny legjobbjai.

tomconnor képe

@UNICUMM: Nálam ott kezdett ellenszenves lenni az egész mikor Barrichello anno átadta a helyét Schumachernek...Na meg, hogy nem tudnak összerakni egy rendes autót, és emiatt rejtélyes okból kirúgják a pilótákat..a 2008-as évet külön nem részletezem annyit csaltak az ő javukra.. gondoljunk csak Spa-ra.

Skory képe

@UNICUMM: Nem védem, mert nincs rá szüksége. A mezőnyben 3 legjobb pilóta közt van és ez tény.

UNICUMM képe

@Skory:
Ismered azt a mondást, hogy: Vagy a leves görbe, vagy a tányér nem egyenes, de az asztal az jó!
Lehet mentegetni Alonsot, de minek???

UNICUMM képe

@tomconnor:
Hát már nem a régi az tuti, de nézd meg ki hagyta ott az elmult években. R. Brown, J.Todt, Schumi, Kimi .... az ész, a tudás mind ott volt velük .... és mi maradt????
Csak a gyenge utánzatok!

Skory képe

@UNICUMM: Tudtommal a pálya hibája, ha nem tapad az a kicseszett festék, nem a sofőré.

hetye képe

Gyerekek hagyjátok már Massa dicsőítését és Alonzó védését...Tifosi: ezennel elismerem ,hogy Massa leverte Alonzót és jobbb volt, Alo-nak volt 2 köre nem tudott vele élni míg Massa csak 4 hellyel többet de amit lehetett kihozott a Ferrariból... érdekes verseny lesz és ez egy újabb elrontott hétvége

Jó lenne ha Alo összeszedné magát és összerakna egy hibátlan versenyhétvégét na meg a Ferarri is, de erről inkább nem is ejtek szót...amatőrök ezek az olaszok és nem csak a mai eset miatt... emlékezzetek az elmúlt 2-3 évben hányszor buktak be ilyenekkel és ehhez hasonló marhaságokkal... na mindegy hajrá Alo told neki meg hajrá mindenki verjük le végre a bikákat!

UNICUMM képe

@Skory:
Igazad van megmutatta hogy tud vezetni, láthattuk.

Skory képe

Nem hiába kezdte a szerkesztőbácsi is így a mondatot: " A Ferrari talán túl sokáig váratta a boxban, ..."

tomconnor képe

@UNICUMM: ezzel csak az a baj, hogy... A FERRARI ÖNMAGÁBAN EGY K*BASZOTT NAGY SZÉGYEN!

gold képe

@tifosi:
Én ebbe kezdek belefáradni, nem azért mert igazad van, hanem a sok hülyeséget amit nyomatsz . Ha tényleg ezt vonod le a futamokból, akkor az elég szomorú. Lehet nálad mást közvetitenek. :D

Skory képe

@tifosi: Milyen nag ytúdású ember, te? Ki vagy te itt szerinted? Egy kis senkiházi... Úgy bírom, mikor 12 éves szinten álló emberkék fényezik magukat a semmire! :) Azért, mert kimásoltad az eredménylistából két köridőt, még nem vagy profsszor. Massát valahogy sosem mutatja a tévé, Alonso meg most is középpontban lesz, mert ő tud vezetni, nem csak egy ívben tura-fokozatban 70 kört.

UNICUMM képe

@tifosi:
Én inkább a rallyt ajánlanám Alonsonak törhet zuzhat ott belefér. És a ferrarira sem hozna több szégyent.

tifosi képe

@gold: Te a tények ellen próbálsz kuruttyolni! Alonzód Monacoban is verve volt, Massa gyorsabb köröket autózott. Itt meg cikra 4 tized a spanyolnak, aki 3 kör alatt sem tudta beelőzni Sutilt. Meddig égeted még magad?

tifosi képe

@gold: Ne hzudozz kópé, már megmondtam, azzal itt semmire nem mégy, mert nálad nagyobb utdású emberkékkel próbálsz vitatkozni, nem Matyival a sarkon.

Ausztráliában Massa gyönyörűen előzött, míg Alonzó pancser volt a rajtnál. Massa 3. lett, jobb volt.
Malajziában Buttotn megelőzte Massa és hátulról jött fel, tehát szintén jó volt.

Monacoban is bucira verte alonzót, aki, ha így folytatja mehet Bruno Senna mellé.

gold képe

@tifosi:
Már megint ezzel jössz, és?
Most nagy a pofád, máskor amikor fél mp-t kap a Massácskád akkor nem.

UNICUMM képe

@amerika:
Én nem bántottalak meg semmivel, elmondtam a véleményem a pilótákról erre elkezdtél személyeskedni azzal a kretén effeggyel. Én is elkezdhetem a a kurv@anyádat és a ökör apádat akik megcsináltak és kiszartak téged. De inkább beszéljünk az F1-ről ha nem akarod a személyeskedést folytatni, oké?

gold képe

@tifosi:
Ausztrália, MAlajzia Alonso peche volt, de mnidkét futamon jobb volt Alonso. Bahreinben,Spanyolországban,Kínában is verte rendesen.

tifosi képe

@gold: A személyes véleményed lgéből kapott fantazmagória. Abban tényleg alonzó a jobb, de a realítás más.

A realítás.

Massa 1:27.200
Alonzó 1:27.612 +412

Ébredj fel pubí!

tifosi képe

@gold: Sehol nem verte laposra Massát, te álomvilágban él Münchausen. Massa elverte Alonzót Ausztráliában, Malajziában és Monacoban. Most meg Törökben is veri. Ráadásul zsinróban, mert alonzó önhiba miatt futamok óta a bokszból nézi a Q3-at. Jó befektetés volt, erre vette Montezemolo:D

UNICUMM képe

@gold:
Massa legalább egy stabil teljesítményt nyujt, lehet rá számítani, ezzel szemben Alonso hibát hibára halmoz.
Lassan mehet a rallyba zúzni Kimi mellé.

gold képe

@tifosi:
Ez a személyes véleményem. Illetve szokás szerint Massa meg kapta a tizedeit Alonsotol a szabadedzésen.

tomconnor képe

@amerika: Lehet rászóltak a fülére, hogy "Jó helyen állunk Michael! Massa és a Renaultok mögöttünk! Na most pörögj egyet!:D"

Effegy képe

@amerika: :DDDDDD Napi komment.

amerika képe

@Effegy: Ne bánsd Unicumot nem kjell a balhé őt nem szabad szidni mert gondok vannak nála agyilag.Ő egy ilyen kis egérke akit hagnyi beszélni mert baja történik.Ő egy állatcsászár.

szlavo képe

Ezt az anyázást nem tudnátok már abbahagyni b+!!!?

tifosi képe

@gold: Az mióta tény, hogy alonzó 5. lett volna? Nagy kópé vagy Münchausen báró!

szlavo képe

@amerika: LOL!!Ezt nem mondod komolyan?Direkt csinálta?UltraLOL.:XD

gold képe

@UNICUMM: Igen mert Massa a 6 körüli helyeivel olyan nagyon büszke lehetett.
Miközben Alonso laposra verte.

Effegy képe

@UNICUMM: Téged vinne már el bazdmeg anyádat.

szlavo képe

@gold: Nem ért oda,mivel 12-ik lett a saját erejéből.Másodszor kapott ki Massától idén 4 tizeddel az időmérőn.Ettől még holnap bármi lehet persze,de Massat nem fogja elkapni.Pedig valószínűleg a rajtnál le fogja rajtolni a gyengébb kocsikat Alfonz.

UNICUMM képe

@gold:
Ez már a sokadik nem második és az előző futamokkal sem dicsekedhet Alfonso, mert csak akkor jutott a dobogó közelébe ha kiestek előle a nagyok, ez nem igazán nagy dicsőség.
Szerintem most viszi el Montezemolot a mentőkocsi Alonso miatt. :DDDDDDdd

Effegy képe

@szlavo: Rosbergnek is kettő köre volt ő is megcsinálta, most csúnyán elrontotta Alonso, nem rontott Dominicali sem. Ráment a fehér vonalra és megcsúszott ennyi. 2. körre pedig már elkopnak ezek az amúgy is elfékezett gumik.

amerika képe

Igazad van nem csinálta meg ennyi és akkor igy történt na menjünk tovább.Scumacher az milyen pofátlan sztem direkt volt ,nem hiába röhögcsélt ott a kocsi körül és még segített is letennia földre ,hát nekem gyanuskás a dolog.

gold képe

@tifosi:
Még pedig miben hazudtam? ÉN is a tényeket mondtam.
ÉN meg úgy vettem észre ezeket te szoktad bebukni :).
Amúgy számolni tudsz, mert nem úgy tűnik?

tifosi képe

@gold: Alonzó 3 kör alatt sem tudta megverni Sutilt, tehát hagyd az ordas hauzugságaidat, hagyatkozzunk a ténykere. haugsággal nem lehet vitát nyerni, elég sokszor belebuktál már.

gold képe

@tomconnor:
Kicsit Malajziái hibára hasonlít, csak eső nélkül.

szlavo képe

@amerika: Ez természetes dolog hogy várnak az utolsó pillanatig,ha nem elég erős a kocsi.A pálya minden másodperccel jobb állapotba kerül,mivel egyre több gumi kerül rá,így aki a legvégén fut gyorskört előnyben van.Erre az előnyre bazíroztak a Ferrarinál,mert hulladék a kocsi.Alonsónak meg kellett volna csinálnia ahogy Massa is megcsinálta.De nem bírta a nyomást evven.

tifosi képe

@UNICUMM: Röhögni fogsz, de így történt. Miután látta, hogy az előző kedvence már nem menő, váltott.

tomconnor képe

Apám! Nem hittem volna, hogy mégegy hasonlót látok a Ferraritól. Végülis Érthető. "ŰŰ ez lesz a 800. nagydíjunk, tehát megmutatjuk, hogy mi olyan f.szagyerekek vagyunk hogy 1 körből behozzuk mindkét kocsit." ÉBRESZTŐ! Mikor fogják már fel végre hogy ez a Ferrari már nem a Schumacher féle! Nem egy legenda! Megérdemlik hogy kiestek! B*szom a sok olasz gyökeret már...

tifosi képe

@Effegy: 3 tiszta köre volt alonfozónak, de ez is kevés volt, hogy lenyomja Sutilt és Kobayasit.

UNICUMM képe

@tifosi:
Ne hidd hogy komolyan veszem ezt a kis kretént, szerintem ez a 2. vagy 3. szezon amit látott a F1-ből és hallotta hogy a valaki az Alonso nevét kiáltotta és onnantól ő is neki szurkol mert azt hitte az jó lehet.:DDDDDDDDDd

gold képe

@szlavo:
Az autó kétség kívül nem a legjobb de Massa már megint alúl teljesített a 8. hellyel, Alonso odaért volna az 5.-re az biztos.

amerika képe

Csak rajkos nem egy olyan nagy pilota mint Fernando Alonso és hát azt nagyképűen eldalolom neked is hogy Rajkkonen simén jött ide remegőü lábbakkal és kezekkel ellentétben Alonsoval akiről azt lehet elmondani hogy két kis apró világbajnoki cimecskét zsebre vágott.Szerbusz kisfiam.

Effegy képe

@tifosi: VB címmel folytatta. Massának még nincs meg ez, nem is lesz.
De most tényleg csak Alonso hibázott. Volt 2 köre....

amerika képe

Gyenge Massa oszt kész ezen nem változtattok gyenge gyenge Alonso meg hibázott mert a csapat azzal nem tette nyugottá hogy az utolsó 3 percre engedte ki papagájok a Ferrari dolgozói én ezt bevallom tiszta szégyen Domenicali nem idevaló,hajléktalan egy ember.

tifosi képe

Montezemolo feje már izzik, mint az izzó:D Rajkós is így kezdte, ahogy alfonzó.

gold képe

@tifosi:
Te jóságos ég ez már második, hűha, és az az előtti futamokra meg te emlékez például barcelona: 6,5 zized, de rendszerint 3 tized mindig meg van.

Robi88 képe

Alonso , meg massa sem tehet a rossz szereplésről , egyszerűen nem volt jó az autó ennyi . Az edzésekből , Alonso nyilatkozatán és kapkodásán egyértelmű hogy nem sikerült beállítani az autót a pályára .

tifosi képe

@amerika: Volt két teljes köre a csalónak, nem volt elég.

szlavo képe

Az autó elég szar,de Massa kihozta amit lehet belőle.Egy jó rajttal 5-6-ik hely körül fordulhat az első kanyarban.Alonso nem okozott csalódást most sem.A "szériája" folytatódik a zseninek.Ha így folytatja nem lesz hosszú életű a Ferrarinál.Holnap a nagy igyekezetben talán megint megpróbálkozik egy beugrással a rajtnál..:D

Effegy képe

@tifosi: tudod ki a divat ketteske? :D

tifosi képe

@UNICUMM: effegy egy megkeseredett volt rajkós, aki divat alfonzós lett. :D

amerika képe

A csapat miért várt ennyit?nem értem:

tifosi képe

@amerika:Nem Massától gyenge te vak spynyol bérenc, hanem a Ferraritól. Alonzód volt lúzer, ne kend Massára a sarát.

Skory képe

Rohadtúl nem Alonso hibája, hogy az élcsapatok főnökei közül mindenki olyan nagy gyereknek érzi magát, hogy "jajj, bizotsan elég lesz egy kör a végén, nehogy már kicsitt is megdolgozzunk a sikerért"... Ő is emberből van, tud hibázni és tud veszíteni, nem úgy mint az a kis szaros Vettel, aki hatalmas nagy grimaszokat nyomott a 20 éves fejével a harmadik helyre. Múltkor is Alonso kamikázét ment, de őt is mutatták a tévében, mert ő izgalmassá tette a futamot, nem úgy mint Webber, aki szánalamsan unalmas futammal győzött... Tudtommal a Forma-1 a nézők szórakoztatására lett leginkább kitalálva és ő tud olyan helyzeteket csinálni, hogy még inkább a tévé elé üljön az ember ( jah igaz, a nyomorék csapat csinálta ezt a helyzetet, nem ő... ) Szóval két ok Alonso mellett, a kedves 10éves kommentelőknél pedig Nulla. :) És én nem védem Alonsot, mert nincs rá szüksége. És ne válaszolgassatok a véleményemre, mert ezt a cikket se fogom már kinyitni, lúzerkéim. Hajrá Ferrari!

tifosi képe

@gold: Emlékeztetlek, mert látom, nem jó a memóroád. Massa 4 tizedet adott a spanyolnak a Q2-ben! :DD

amerika képe

Hát srácok Alonso 12.,Massa meg 8. ez a teljesítmény Massatol nagyon gyenge és, csak három auto van köztük ja és ez a pálya nem Monte Carlo ugyhogy nincs miért izgulni az hogy Alonso hibázott mind1 futamon tud alakítani ez a lényeg.Nagy futam lesz mert Alonso megint megindul majd.Éhes lesz holnap is.

tifosi képe

@gold: Látom nem tünt fel, hogy sorozatban másodszor kap ki az időmérőn Massától, és zsinórban kétszer nézi a bokszból a Q3-at. Lúzer ez a fickó, egy újabb rajkó.

Effegy képe

@snack: Nem, msot csak Alonso hibázott..volt 2 köre...a gumi gyorsan kopik, ez van.

Effegy képe

@UNICUMM: Téged kéne jól pofán baszni már.

snack képe

Mit lehet erre mondani??? Alonso elcseszte de a csapat legföképpen. Nem kellett volna ilyen sokáig a bokszban tartani, Alo is egy ember aki tévedhet. És igaza van rvennek megint egy kamikaze futam lesz

gold képe

@tifosi:
Érdekes hogyha ennyi van, akkor Alonso rendszerint auton felül teljesít mert, fél mp-ket ver Massára.

UNICUMM képe

@tifosi:
Alonsonál ez sem gond, majd a versenybírák megbüntetik 20mp-re az első 11-et és ismét nyeregben van a "zseni". :DDDDDDd

gold képe

@tifosi:
Röhögve azt mondja, had hibázzon, van mit bepótolnia ezen a téren. Főleg ha még így is jobb Massánál.

tifosi képe

@UNICUMM: Én leestem az ágyról, amikor láttam, hogy elfékezi magát és utána Sutil mögé került. Nem lepődtem meg, mert már sorozattá vált.D

tifosi képe

Mit fog szólni Montezemolo ehhez a cspodás Alofonzó teljesítményhez, amikor már az előző lúzerkedéseiért is ideges lett.

UNICUMM képe

@tifosi:
Mondd már meg ki nyerte az időmérőt, mert a röhögéstől nem tudtam végig nézni, ahogy a lúzer Alonso megint elkurta a körét, az már szinte rendszeres nála. A ferrari szégyene ez a f@sz! :DDDDDDDDd

tifosi képe

@gold: okoska, a Ferrariban ennyi van. Azt meg Massa hozta ki az autóból, nem az új loser rekorder spanyol.

tifosi képe

Van egy jó hírem a rajkósok számára, Alonzó többet rontott 7 futam alatt, mint az eddigi csúcstartó rajkó!

whoisnormen képe

@rven: ez lesz a 4. kamikaze futama.

gold képe

@tifosi:
Ja mert Massa olyan nagyon nagyot nyújtott, végre lehetett szegénykének is egy kis sikerélménye csapaton belül.

tifosi képe

Kobayasi és Sutil péppé verte Alfonzót!:DD

McLaren fan képe

Hamilton nagyon jól ment!:D Jó az a 2. hely nagyon is és az a legjobb hogy már Webber-nek nem volt nagy előnye! Azért már látni hogy javult a kocsi 1 körön és a versenyen még jobb lesz akár még a győzelem is meglehet! Go Lewis rajtold le az Ausztrált!!!

rven képe

szép volt webber.ferrari megint hozza....:( alonsonak megint lesz 1 kamikáze futama.go alo