Mark Webber indulhat az élről a holnapi Spanyol Nagydíjon, miután az időmérő mindhárom etapjában felülmúlta csapattársát, Sebastian Vettelt, akinek így be kellett érnie a második hellyel.
A Red Bull eddig hibátlan az időmérőn az idei évben, és a ma délutáni teljesítménye alapján toronymagas esélyese a hétvégének, hacsak nem jön közbe semmi, és nem szakad le az ég, amire van némi esély a vasárnapi versenyen.
Az energiaital-gyárosok mögött Lewis Hamilton futott be a harmadik helyen a McLarennel, ám az egykori világbajnok legjobb ideje majd’ egy teljese másodperccel elmaradt Webber pole-t érő idejétől.
A helyi hős, Fernando Alonso a negyedik lett a Ferrarival, míg az első hat sorát Jenson Button zárta a másik McLarennel.
Michael Schumachernek az idei évben először sikerült túlszárnyalnia csapattársát, Nico Rosberget az időmérő edzésen, a két német közé Robert Kubica ékelődött be a hetedik pozícióban a Renault-val.
Napos, meleg idő fogadta a mezőnyt a szezon ötödik állomásának helyet adó Spanyol Nagydíj szombat délutáni időmérő edzésén, ahol a levegő hőmérséklete 20, az aszfalté pedig 36 Celsius-fok volt a kezdés pillanatában.
Első etap
Nem meglepő módon a Red Bull Racing pilótái végeztek az élen az első etapban, Webber, Vettel sorrendben.
Az energiaital-gyárosokat a McLaren párosa, Hamilton, és Button követte, míg az ötödik pozícióban a hazai színeket képviselő, Alonso foglalt helyet a Ferrarival.
Pedro de la Rosa szintén nagyot alakított hazai közönsége előtt, és a hatodik helyre repítette a Saubert, Rosberg elé, aki ezúttal gyorsabbnak bizonyult csapattársánál, Schumachernél, aki Kubica mögött a kilencedik lett.
Az első tíz sorát a Ferrari másik pilótája, Felipe Massa zárta, aki több mint fél másodperccel volt lassabb márkatársánál az első húsz perces etapban.
A kiscsapatok pilótái mellett a Williams új autójával versenyző Rubens Barrichello is már az első etap végén búcsúzott, ugyanis minden igyekezete ellenére is csak a 18. helyen végzett.
Az első etap végén a következő versenyzők búcsúztak: Rubens Barrichello (Williams), Jarno Trulli (Lotus), Heikki Kovalainen (Lotus), Timo Glock (Virgin), Lucas di Grassi (Virgin), Karun Chandhok (Hispania), és Bruno Senna (Hispania)
Második etap
A Red Bullok továbbra is megállíthatatlanok voltak. Webber és Vettel egyedüliként ment be 1:20 alá, míg a többieknek esélyük sem volt felvenni velük a versenyt, hiába tették fel autóikra már az elején a lágyabb keverékű abroncsokat.
Button a harmadik helyre hozta be a McLarent, csapattársa, Hamilton elé, akit Alonso és Schumacher követett az első hatban, Kubica előtt.
A Saubernél nagy volt az öröm, hiszen Kamui Kobayashi a nyolcadik helyen továbbjutott a harmadik körbe, míg az első tíz sorát Massa, és Rosberg zárta, aki ezúttal három tizedet kapott csapattársától.
A második etap talán legnagyobb meglepetése az volt, hogy a Force India mindkét pilótája kiesett, amire először volt példa az idei évben, ugyanis eddig egy versenyzővel mindig képviseltetni tudta magát a silverstone-i bázisú gárda az utolsó körben.
A második etap végén a következő versenyzők búcsúztak: Adrian Sutil (Force India), Pedro de la Rosa (Sauber), Nico Hülkenberg (Williams), Vitaly Petrov (Renault), Sebastien Buemi (Toro Rosso), Jaime Alguersuari (Toro Rosso), Vitantonio Liuzzi (Toro Rosso).
Harmadik etap
A Red Bull most sem hibázott, sőt tovább javított az időkön. Webber egyedüliként ment be 1:20 alá, és egy tizeddel megelőzve márgatársát, megszerezte a rajtelsőséget, így az osztrák bázisú alakulat magabiztosan várhatja a vasárnapi versenyt.
A harmadik helyen a McLaren egykori világbajnoka, Hamilton végzett, akit a hazaiak nagy kedvence Alonso követett a Ferrarival, Button előtt.
Schumacher az idei évben először végzett csapattársa, Rosberg előtt, a hétszeres világbajnok a hatodik lett, miután egy tizeddel volt gyorsabb honfitársánál, aki Kubica mögött, a nyolcadik pozícióban landolt.
Az első tíz sorát Massa, és Kobayashi zárta.
Olvasóink ajánlatai:
Spanyol Nagydíj, időmérő edzés:1. Webber Red Bull-Renault 1:21.412 1:20.655 1:19.995 2. Vettel Red Bull-Renault 1:21.680 1:20.772 1:20.101 3. Hamilton McLaren-Mercedes 1:21.723 1:21.415 1:20.829 4. Alonso Ferrari 1:21.957 1:21.549 1:20.937 5. Button McLaren-Mercedes 1:21.915 1:21.168 1:20.991 6. Schumacher Mercedes 1:22.528 1:21.557 1:21.294 7. Kubica Renault 1:22.488 1:21.599 1:21.353 8. Rosberg Mercedes 1:22.419 1:21.867 1:21.408 9. Massa Ferrari 1:22.564 1:21.841 1:21.585 10. Kobayashi Sauber-Ferrari 1:22.577 1:21.725 1:21.984 11. Sutil Force India-Mercedes 1:22.628 1:21.985 12. de la Rosa Sauber-Ferrari 1:22.211 1:22.026 13. Hulkenberg Williams-Cosworth 1:22.857 1:22.131 14. Petrov Renault 1:22.976 1:22.139 15. Buemi Toro Rosso-Ferrari 1:22.699 1:22.191 16. Alguersuari Toro Rosso-Ferrari 1:22.593 1:22.207 17. Liuzzi Force India-Mercedes 1:23.084 1:22.854 18. Barrichello Williams-Cosworth 1:23.125 19. Trulli Lotus-Cosworth 1:24.674 20. Kovalainen Lotus-Cosworth 1:24.748 21. Glock Virgin-Cosworth 1:25.475 22. di Grassi Virgin-Cosworth 1:25.556 23. Chandhok HRT-Cosworth 1:26.750 24. Senna HRT-Cosworth 1:27.122







Hozzászólások
(27 komment)@UNICUMM:
Igen a Red Bull 8 tizeddel gyorsabb a többieknél sajna, Monacoban is megmaradt 0,5mp minimum, tehát Red Bull 1-2 megint, és nem lehet előzni, szoval ha nem kotlik meg a cucc akkor az 2-ös győzelem.
@amerika:
Esélye nincs Alfonsonak ha nem esnek ki a nagyok előle.
@gold:
Látod gold, ahogy mondtam, már csak Webbernek kellett volna kiesni és Alonso máris az "ÉLRE TÖRT" volna! :DDDDd
Massat sosem szerettem, csak a tehetségeket .
UNICUMM:?
Te szoktad nézni a Forma1 -et vagy csak az amit álmodtál az kavart meg ennyire,mert az hogy Massát szereted ettől még ő KILENCEDIK és a csapattársa egy Alonso nevezetű előtte van 5 hellyel és 6 tizeddel azaz mostantol mindig gondold át miket irsz ide.Nem tudom ugyan még hogy hány éves vagy de ezekből a szavakból,mondatokból én arra következtetek hogy egy olyan 8-12 között járhatsz.
Szoval ez a futam még előttünk van és nem tudni mi lesz mert a RedBull pilótái sem gépek hanem húsvér emberek és igy ők is hibázhatnak.De a rajtnál azt mondom nektek ott talán eldől minden.
Nem rossz, de azért ennél többet vártam volna :), Írjál még úgy 6-7 sort légyszi, hadd nevessek még egy kicsit :). Például az időmérőn a 0,648mp magyarázd meg, vagy ami még jól esik :).
( De Massáról és Alonsoról szóljon azért, ne tereld a dolgot::) )
@gold:
Nincs itt mit magyarázkodni. Alonso esélyes ha kiesnek előle ismét a red bullok, Hamilton Button , és Massánál hibáznak a szerelők a boxban.
Esteleg ha ismét szabálytalankodik Alonso és most nem bukik le mint legutóbb a rajtnál.
De ennyi szerencséje szokott lenni Alfonsonak.
Jó szurkolást gold :)
Kiváncsi vagyok a mercire hogy mire lesz képes versenyen Schumi.Lehet odaverdes nekik, ha bírják a gumik.Telitankos versenyeken neki van a legnagyobb tapasztalata, csak hát ki tudja hogy mennyit javult az autó gumikezelése.Ha az rendben lesz, akkor akár dobogóra állhat..
@gold: Én is..de tudod ilyenkor jobb ha csendben vannak!
Meglepő, hogy a Red Bull ennyire jó. Csodálkoztam is, hogy a Ferrari, és a Mclaren nem tudott a közelükben lenni. De még messze a futam vége, és a Mclaren, és a Ferrari is jó hosszú etapokon a versenyen. De holnap minden kiderül.
Amúgy most nagyon hallgatnak a Massa drukkerek, akik belebeszélték a helyzetekbe az első 3 futam után hogy Massa jobb Alonso mert vezette a pontversenyt "mázlival", mármint azzal hogy Alonso peches volt :).
De tifosi, és Unicumm, meg akik még voltak várom most is a magyarázkodást, szeretnék pár jót mulatni a mellébeszéléseken :).
@bonus6:
Én nem, elegem van már hogy olyankor Button mindig előhúzza a taktikusat, és így mázlival nyeri a futamokat.
@Baltasar prof: Hogy őszinte legyek .ESŐT AKAROK!!! ;)
@bonus6:
Remélem, hogy rossz, de...
http://www.accuweather.com/world-forecast-details.asp?partner=forecastfox&traveler=0&locCode=EUR|ES|SP008|BARCELONA&metric=1&fday=2
.
A Red Bull előnye hihetetlen, nme tudom hogy egyáltalán ezt még időben le lehet-e dolgozni, illetve mivel a RB továbbra sem fog tétlenkedni egyáltalán az év végig behozható-e.
Ijesztő különbség.
3. Hamiilton
+0,162
5. Button
4. Alonso
+0,648
9. Massa
6. Schumacher
+0,114
8. Rosberg
@Baltasar prof: háát nem tom,hogy jó ötlet-e..
@Baltasar prof: Ezzel most már én is így vagyok. :DD
Szerintem a Holnapi futamon,ha csak nem lesz eső,semmi nem fog történni.Titkon reménykedtem abban hogy a McLaren és a Ferrari közelebb kerül a Red Bullhoz,de még inkább eltávolodtak tőlük...:( Ha nem tudnak jobban fejleszteni a Wokigiak és Maranelloiak,könnyen megeshet hogy Milton-Keynes-ben ünnepelnek idén!Én persze csípem a Red Bull-t,de már unom hogy mindig ők a leggyorsabbak,eddig csak az volt a szerencse,hogy valami mindig közbejött...Hajrá McLarenek,de méginkább szurkolok egy izgalmas futamért és szezonért!!!
@bonus6:
Lehet hülyeséget írok, de szvsz, lehet esőre állították a gépet!?
Mivan ezzel a Massa gyerekkel...:)Megzavarta a Kubica ügy? :)
@Effegy:
Nincs olyan unalmas verseny, melyben nem tudnék gyönyörködni, ha Nandó állna a pódium tetején!!!
Alonso remélem holnap legalább a dobogóra feláll. Eső jó lene mert amúgy unalom lesz...Vettel győzelme esélyesebb ha lerajtolja Webbót.
Alonso az ász!Massa hol is végzett?Ja tényleg,csak melegen tartja Kubicának az ülést!Schumi szárnyra kapott?Nem láttam merre röpült,nem a dobogóra az biztos!
Jól mondod, nyerjen Fernandó! :))
Jó vagy Schumi, megint verted Rozit..go..go
Alonsonál látható és érezhető volt a gumikímélés ami kifizetődhet a futamon,és szerintem ahoz képest ez a 4.rajtpozició.....én nagyon örülök ennek mert a futamon a Ferrari sokkal jobb mint az időmérőn és ebből simán lehet győzelem. Webbernek örülök hála Istennek.Sajnálom hogy még Hamilton befért Alonso elé, de jo lesz az igy is.A gumikimélése segíthet mert a jobb abroncsokkal a rajtnál és a rajt utáni 10-15 körben gyors lesz és utánna jönnek az uj gumik,minden lehet. Kemény lesz!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!