Wehrlein még nem tudja, hol folytatja 2017-ben - F1VILÁG.HU

Wehrlein még nem tudja, hol folytatja 2017-ben

HIRDETÉS

A Manor ifjú versenyzője, Pascal Wehrlein arra számít, a nyári szünet után kiderül, hol folytathatja pályafutását 2017-ben.


A Manor ifjú versenyzője, Pascal Wehrlein arra számít, a nyári szünet után kiderül, hol folytathatja pályafutását 2017-ben.

A Mercedes ifjú felfedezettje idén debütált a Forma-1-ben, első pontját pedig az Osztrák Nagydíjon meg is szerezte.

Az biztos, hogy a Mercedes színeiben jövőre nem versenyezhet, hiszen a német istálló nemrég bejelentette, Nico Rosberg szerződését is meghosszabbította 2018-ig.

Hogy hol folytatja tehát Wehrlein, az egyelőre kérdés, ám a Manor mellett a Force India is opció lehet, amennyiben a Renault megszerzi magának Sergio Pérezt.

„Le kell ülnöm Totóval [Wolff] és a Mercedesszel, hogy megbeszéljük, mik a tervek a jövő évre vonatkozóan” – fogalmazott Wehrlein.

„És aztán majd elkezdünk értekezni. A nyári szünet után már többet fogunk tudni.”

A német versenyző elárulta, jelenleg arra összpontosít, hogy csapata, a Manor megtartsa a 10. helyet a konstruktőrök versenyében.

„A célom idén az volt, hogy hozzásegítsem a csapatomat ahhoz, hogy már istállókkal harcolhasson, ahogy tettük azt Spielbergben is, ahol a lehetőséget megragadva pontot szereztünk. Ennek hála pedig a Sauber elé kerültünk, és ez sok pont érhet a csapatnak jövőre, így például több szakembert szerződtethetünk. És több lehetőségünk is lesz az autó fejlesztésére.”

„Azért vagyok itt, hogy annyit tanuljak, amennyit csak lehet, és segítsem a csapatot a legjobb tudásom szerint. 12 futam után a 10. helyen állunk, elvégeztük a dolgunkat, és ezért vagyok itt. Persze mindig lehet jobban dolgozni, de mi csapatként remek munkát végeztünk, és az első verseny óta is rengeteget fejlődtünk.”

Hirdetés

„Most tovább kell javulnunk, ha pedig sikerül megtartani ezt a 10. helyet az év végéig, akkor elvégeztük a feladatunkat.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!