Whiting: Ha valaki lefullad, azonnal integessen!

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) F1-es versenyigazgatója, Charlie Whiting felhívta a versenyzők figyelmét arra, ha lefulladnak a rajtnál, mindkét kezükkel igyekezzenek jelezni azt a versenyirányításnak, illetve a hozzájuk legközelebb álló pályabírónak.


A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) F1-es versenyigazgatója, Charlie Whiting felhívta a versenyzők figyelmét arra, ha lefulladnak a rajtnál, mindkét kezükkel igyekezzenek jelezni azt a versenyirányításnak, illetve a hozzájuk legközelebb álló pályabírónak.

A múlt hétvégi Maláj Nagydíjat követően Carlos Sainz nyilatkozott úgy, nem érti, miért rajtoltatták el a mezőnyt, amikor jelezte a rádión, hogy versenyautója lefulladt.

Baleset szerencsére nem lett az incidensből, a spanyol ugyanis az utolsó pillanatban újra tudta indítani autóját, az eset azonban természetesen felmerült a versenyzői értekezleten, Japánban.

Sainz a lefulladást követően integetéssel rögtön jelezte, baj van, eztán azonban elkezdte nyomkodni a kormányon lévő gombokat, mígnem mérnöke segítségével sikerült életet lehelnie autójába – a rajt pedig probléma nélkül lement.

Charlie Whiting, az FIA versenyigazgatója felhívta a versenyzők figyelmét arra, ha problémát észlelnek a rajtnál, azonnal jelezzék azt kétkezi integetéssel.

A versenyautók motorjának újraindítása egyébként csak az új, hibrid érában lehetséges, korábban erre nem volt mód. Sőt, jelenleg is csupán a Ferrari és a Renault motorját lehet a kinetikus energia-visszanyerő rendszer (MGU-K) újraindítani, a Mercedes rendszere nem képes erre.

Sainz esetével kapcsolatban egyébként felmerült az is, hogy a Toro Rosso szabályt sértett, hiszen a rajt előtt a rádión keresztül adtak utasítást a spanyolnak, amit tiltanak a regulák. Az FIA azonban nem szankcionált, mert úgy ítélte meg, balesetveszélyes lett volna, ha Sainz nem tud elrajtolni.

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!