Whiting: Jövőre be fogjuk vezetni a 'glóriát' - F1VILÁG.HU

Whiting: Jövőre be fogjuk vezetni a ‘glóriát’

HIRDETÉS

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) pénteken megerősítette, továbbra is arra törekednek, hogy az úgynevezett halo rendszert 2017-től bevezessék a Forma-1-ben.


A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) pénteken megerősítette, továbbra is arra törekednek, hogy az úgynevezett halo rendszert 2017-től bevezessék a Forma-1-ben.

A glóriaformájú fejvédő megoldást Barcelonában próbálta ki Kimi Räikkönen és Sebastian Vettel, és bár a Red Bull is fejleszti saját megoldását, Charlie Whiting, az FIA versenyigazgatója szerint majdhogynem biztos, hogy a halo jövőre felkerül mind a 22 versenyautóra.

„Alaposan leteszteljük az úgynevezett halót. Nagyon jó védelmet nyújt majd például az elrepülő kerekek ellen” – fogalmazott a szakember.

„Ez a legfőbb megoldás, amit teszteltünk. Persze meg kell vizsgálnunk egyéb dolgokat, például a kimentést – beszélnünk kell az orvosi csapattal erről, de szerintem jól fog menni.”

„Ami a Red Bull megoldását illeti, hátrébb tartanak a fejlesztésekben, és soha nem tesztelték. Habár további védelmet nyújthat, vannak kétségeim afelől, hogy 2017-ben be lehetne vezetni – ezzel ellentétben a halót szerintem sikerül.”

Whiting azt mondja, teljesen nyilvánvaló, hogy a halónak több előnye lesz, mint hátránya.

„A halo előnyei sokkal jelentősebbek, mint az a csekély késlekedés, amit a versenyző kiszállásakor okoz. Az egyik csapat feltette a halót és beültette a versenyzőt, hogy lássa, milyen gyorsan tud kiszállni, és tökéletesen egyszerűnek tűnt.”

„Ami azt illeti, még könnyebb dolga is volt, mert a versenyző meg tudta fogni az eszközt és sokkal könnyebben le tudta emelni magáról.”

Az FIA versenyigazgatója szerint akkor sem lesz csúszás a rendszer bevezetésében, ha időközben újabb megoldások merülnek fel.

Hirdetés

„Jó úton járunk a halo bevezetéséhez, mert más alaposan leteszteltük, és úgy véljük, ez nyújtja a legjobb védelmet.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Whiting: Jövőre be fogjuk vezetni a ‘glóriát’
Leclerc szerint Sainz átlépte a határt a sprintfutamon
Norris csalódott a hiba miatt, ráadásul a McLaren tempója sem volt jó
Hamilton nagyon örül, de nehezebb folytatásra számít
Verstappen: Az első pár kör elég hektikus volt!
Norris már a rajtnál elszúrta, Verstappen nyerte a sprintfutamot Kínában!

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!