Whiting: Minden rendben Austinban - F1VILÁG.HU

Whiting: Minden rendben Austinban

HIRDETÉS

Az Amerikai Nagydíj helyszínére, Austinba látogatott a montreali versenyhétvégét követően a Nemzetközi Automobil Szövetség delegáltja, egyben versenyigazgatója, Charlie Whiting.


Az Amerikai Nagydíj helyszínére, Austinba látogatott a montreali versenyhétvégét követően a Nemzetközi Automobil Szövetség delegáltja, egyben versenyigazgatója, Charlie Whiting.

Ugyan korábban olyan pletykákról lehetett hallani, hogy a novemberre tervezett verseny veszélyben van, a szakember elégedett volt a jelenleg is zajló építési munkálatokkal, és várhatóan a következő hónapokban még kétszer látogat majd el Texasba, hogy információt kapjon a pálya állapotáról.

„Kétségtelen, hogy a Circuit of the Americas kötelezettséget vállal arra, hogy időben befejezi a létesítmény építését, és eleget tesz az FIA elvárásainak” – mondta Whiting.

„A tervek szerint augusztus végén egy újabb felülvizsgálatra visszatérek majd Austinba.”

Az Amerikai Nagydíjat november 16-18. között tartják majd Austinban, az utolsó pályainspekcióra pedig két hónappal előtte, várhatóan szeptember 15-én kerül sor.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!