Whiting pótlása lehetetlen lesz az FIA számára – Wolff

Fotó: Toro Rosso
Fotó: Toro Rosso
Toto Wolff úgy gondolja, lehetetlen lesz pótolni Charlie Whitingot, az F1 tragikus hirtelenséggel elhunyt versenyigazgatóját.

Whiting az Ausztrál Nagydíj előtt, csütörtök reggel hunyt el Melbourne-ben – a Forma-1 közössége döbbenten állt a történtek előtt, és sokan már akkor elmondták, hogy lehetetlen lesz betölteni az űrt, amit a versenyigazgató maga után hagyott. 

Wolff, a Mercedes csapatfőnöke elmondta, az FIA-nál még csak most kezdenek rájönni, hogy mennyi mindent csinált Whiting, ezért pótlása szinte lehetetlen lesz. 

„Azt hiszem, lehetetlen betölteni ezt az űrt” – mondta Wolff. „Beszéltem Ross Brawnnal a rajtrácsos fotózás és az egyperces néma csend előtt, és azt mondta, hogy csak most látják, mennyi mindent csinált Charlie.”

„Ebben olyan triviális dolgok is benne vannak, hogy a kamerák mondjuk veszélyes helyen vannak. Ezt Ross említette nekem. Egy csomó feladat, és akkor a versenyen lévő munkáját nem is érintettük.”

„Biztos, hogy kemény döntéseket kell meghozni a jövőben, és azt hiszem, lehetetlen Charlie-t pótolni. De akárki is veszi át ezt a munkát, támogatnunk kell őt.

Az Ausztrál Nagydíjon Michael Masi látta el a versenyigazgatói feladatokat, ám egyelőre nem tudni, hogy hosszú távon is marad-e. Jean Todt, az FIA elnöke elmondta, a csapatokkal egyeztetnek, hogy mi lenne a legmegfelelőbb megoldás. 

„Nagyon szorosan együtt fogunk dolgozni az F1-es istállókkal, és már elkezdtünk gondolkodni” – mondta Todt. „A genevai csapatunk megpróbálja kitalálni, hogy mit valósítsunk meg a jövőben.”

Maradj még, olvasd el ezeket is!

 

 

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!