Whitmarsh: A Forma-1 talál új szponzorokat

A McLaren újdonsült csapatfőnöke, Martin Whitmarsh meg van győződve arról, hogy a Forma-1 megtalálja azokat az új forrásokat, amikkel helyettesíteni tudja a gazdasági válság miatt csőd szélére került, eddig jól tejelő szponzorokat.

A McLaren újdonsült csapatfőnöke, Martin Whitmarsh meg van győződve arról, hogy a Forma-1 megtalálja azokat az új forrásokat, amikkel helyettesíteni tudja a gazdasági válság miatt csőd szélére került, eddig jól tejelő szponzorokat.

Azt követően, hogy tavaly decemberben a Honda bejelentette, azonnali hatállyal elhagyja a királykategóriát, az elmúlt hónapban a pénzügyi szektor két jelentős résztvevője, az ING és az RBS is közölte, nem hosszabbítja meg szerződését a Renault-val, illetve a Williamsszel.

Mindez a gazdasági világválságnak tudható be, ami az autóipart és a pénzügyi szektort érintette talán a legsúlyosabban.

Whitmarsh azonban nem félti a sportot, mert úgy gondolja, hogy idővel túljutnak majd a nehézségeken, és ahogy a dohánygyárak elvesztése után, most is talpra fognak állni.

“Volt idő, mikor a Forma-1-ről úgy beszéltek, mint arról a sportról, amit a dohányipar finanszíroz” – mondta a brit szakember a Daily Telegraph-nak. “Aztán bejöttek az autóipari nagyvállalatok, illetve a pénzintézetek, amik most hatalmas gondban vannak. De úgy gondolom, hogy üzletileg továbbra is vonzó a Forma-1.”

Whitmarsh szerint az a tény, hogy a csapatok minden eddiginél nagyobb egységben dolgoznak a sport jobbá tételén, sokkal egyszerűbbé teszi mindnyájuk számára, hogy átvészeljék ezt a nehéz időszakot.

“Ha közösen tudunk cselekedni, akkor szerintem sokkal többet érhetünk el” – mondta. “Azon kell lennünk, hogy megpróbáljunk javítani a show-n, és stabilizáljuk az üzletet. Nagyon keményen dolgozunk azon, hogy elfedjük a múlt sebeit.”

A McLaren újdonsült csapatfőnöke szerint a következő években több csapat is eltűnhet, és helyette új érkezhet, ami rendben is van, hiszen az idők változnak, nem alkothatja mindig ugyanaz a 10-12 csapat a mezőnyt.

“Nem gondolom, hogy normális lenne, ha tíz év múlva is ugyanez a tíz csapat állna fel a rajtrácsra. Amellett, hogy továbbra is az a célunk, hogy legyőzzük ellenfeleinket, azt akarjuk, hogy a többiek is elég versenyképesek legyenek ahhoz, hogy felvehessük velük a harcot” – tette hozzá a szakember.

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

OSRAM

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
}

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!