Whitmarsh: Idén nem lehet hibázni - F1VILÁG.HU

Whitmarsh: Idén nem lehet hibázni

HIRDETÉS

A McLaren Mercedes csapatfőnöke, Martin Whitmarsh úgy véli, a hibák számának minimálisra csökkentése idén még nagyobb jelentőséggel bírhat, mint az elmúlt években, a mezőny ugyanis jelenleg olyannyira szoros, hogy lehetetlen megmondani, ki nevet majd a végén.


A McLaren Mercedes csapatfőnöke, Martin Whitmarsh úgy véli, a hibák számának minimálisra csökkentése idén még nagyobb jelentőséggel bírhat, mint az elmúlt években, a mezőny ugyanis jelenleg olyannyira szoros, hogy lehetetlen megmondani, ki nevet majd a végén.

A wokingi gárda úgy várhatja a hétvégi Bahreini Nagydíjat, hogy versenyzői vezetik a világbajnoki tabellát, ez azonban nem jelenti azt, hogy a csapatnak komoly előnye van legfőbb riválisaival szemben.

„Az, hogy a kínai verseny után pilótáink az első két helyet foglalják el a tabellán, meglehetősen jó kezdésnek mondható” – mondta Whitmarsh.

„A verseny nagyszerű volt a rajongók számára, és azt hiszem, remek bajnokság vár ránk: három versenyen három különböző győztest láthattunk eddig.”

„Sajnos nem dominálunk, de szerencsére senki sem, szóval ez egy olyan idény lesz, ahol nem szabad sokat hibázni, és folyamatosan teljesíteni kell. Ráadásul képesnek kell lenni arra, hogy előzzünk a versenypályán, ahogy azt láttuk Kínában. Nem lehet pusztán a stratégiával és a bokszkiállásokkal előrelépni.”

A szakember hozzátette, az idei évben nemcsak a stratégián múlik majd egy-egy siker, hanem azon is, hogy a versenyzők miképp tudják teljesíteni feladataikat a versenypályán – egyszóval előzniük kell.

„Ez egy olyan idény lesz, ahol meg kell ragadni a kínálkozó lehetőségeket. Ha egy bizonyos stratégia szerint dolgozunk, nem mindig tudjuk tiszta pályára visszahozni a versenyzőket. Tehát forgalomban kell autózniuk, és ilyenkor el kell végezniük a feladatukat, magyarán előzniük kell a pályán.”

„Nézzék csak meg, hány autót kellett versenyzőinknek megelőzni hétvégén! Ez mindig nagyon nehéz feladat. Ha viszont olyan helyzetbe hozod magad, melyben kontrollálni tudod a versenyt, mint tette azt Nico, akkor nagy előnybe kerülhetsz.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!