Williams: Fáj a Ferrari elleni vereség - F1VILÁG.HU

Williams: Fáj a Ferrari elleni vereség

HIRDETÉS

A Williams technikai főnöke, Pat Symonds elismerte, nagyon csalódottak amiatt, hogy a 2015-ös idény során nem tudták legyőzni a Ferrari Forma-1-es csapatát.


A Williams technikai főnöke, Pat Symonds elismerte, nagyon csalódottak amiatt, hogy a 2015-ös idény során nem tudták legyőzni a Ferrari Forma-1-es csapatát.

A Ferrari 2014-ben győzelem nélkül, a konstruktőri negyedik helyen zárta a bajnokságot, idén azonban visszavágott, és a Mercedes mögött második lett a gyártók versenyében – megelőzve a Williamst.

A brit kiscsapat 2014-ben a Mercedes és a Red Bull mögött harmadik lett, és bár idén is megtartotta ezt a pozíciót, a Ferrari formajavulásával nem tudtak mit kezdeni.

„Nyilvánvalóan a Ferrari fejlődött a legtöbbet – 3 tizedre voltak mögöttünk, most 3 tizedre vannak előttünk. Ez pedig elég fájdalmas” – mondta Symonds az Autosportnak.

„A Red Bull nem javult sokat. Tavaly, amikor a Mercedes háromszor elhasalt, a Red Bull szedegette össze a morzsákat. Lehetett volna még három verseny, ahol viszont a Williamsnek sikerül mindez. De ilyen az élet. Idén már nyilván nem voltak ilyen szerencsések, de mi sem.”

„A Ferrari megnyert pár versenyt erőből, de azt nem gondolom, hogy nekünk, a Williamsnél csüggednünk kell az idei szezon miatt. Az emberek azt mondják, tavaly év végén közelebb voltunk, ami talán igaz is. De a Mercedeshez viszonyítva egészen Monzáig tartottuk az 1 százalékos hátrányunkat.”

„Monzában erősebb motort építettek autóikba, és egy kicsit visszacsúsztunk.”

Symonds ennek ellenére azt mondja, a Williams sok tekintetben jobb volt idén, mint tavaly.

„A Williams egy évtizeden át csúszott egyre hátrébb, szóval a tavalyi harmadik hely felért egy bajnoki címmel. De mindenki fejlebb akart lépni, szóval az, hogy megőriztük ezt a harmadik helyet, csak még nagyobb eredmény.”

Hirdetés

„Bajnoki címet nyerni nagyszerű, de ha a rákövetkező évben gyengén szerepel a csapat, az borzasztó. Ha viszont újra nyers, azzal azt bizonyítod, hogy nem pusztán véletlen volt.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!