Williams: Fontos volt, hogy tanultunk a hibáinkból

Rob Smedley, a Williams teljesítményért felelős főmérnöke úgy véli, az, hogy elismerték és tanultak hibáikból, nagyban hozzásegítette őket ahhoz, hogy előrelépjenek.


Rob Smedley, a Williams teljesítményért felelős főmérnöke úgy véli, az, hogy elismerték és tanultak hibáikból, nagyban hozzásegítette őket ahhoz, hogy előrelépjenek.

A kis angol istálló tavaly harmadik lett a gyártók versenyében, olyan csapatokat utasítva maga mögé, melyek jóval nagyobb költségvetésből gazdálkodnak – például a Ferrarit és a McLarent.

A Williams idén is jól szerepel, jelenleg is harmadik az összetettben, a Monacói Nagydíj kivételével pedig eddig minden egyes futamon pontokat szerzett.

Kanadában ráadásul a csapat nagyot lépett előre, Valtteri Bottas révén ugyanis idei első dobogós eredményét is megszerezte.

„A csapat egyszerűen fejlődik. Igen, voltak gondok, vissza is léptünk, de csapaként ilyenkor azonnal feltesszük a kezünket és megbeszéljük a problémákat” – mondta Rob Smedley.

„Ilyenkor elmondjuk, mit csináltunk jól, de a legfontosabb, hogy az is szóba kerül, mit csináltunk rosszul, és miben kell jobbnak lennünk a jövőben.”

„Kanadába annak tudatában érkezhettünk meg, hogy megoldottuk a gondokat, és jól is teljesítettünk – de a csapatnak folytatnia kell mindezt.”

12 versennyel a bajnokság vége előtt a Williams előnye 50 pont a Red Bull-lal szemben, Ausztriában ráadásul egy komoly fejlesztési csomagot is pályára visz az istálló.

„Elég komoly újításaink lesznek Ausztriában, de még jó néhány versenyen idén” – folytatta Smedley.

„Nagyon jó, hogy folyamatosan fejlesztünk, és egyre közelebb kerülünk az elejéhez. És az is ugyanennyire fontos, hogy folyamatosan lépünk el a mögöttünk lévőktől.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

OSRAM

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
pp_gemius_hit('Aurgi_e7YvPTGxeFO8vlnqSc71yG41rhwqueMi4R8QT.b7');

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!