Verstappen vs. Ocon

Williams: Frusztráló, hogy mindenki a Halo kinézetéről beszél

Fotó: Williams F1
Fotó: Williams F1

A Williams technikai igazgatója, Paddy Lowe elárulta, kicsit frusztrálónak tartja, hogy mindenki a Halo esztétikájáról beszél, miközben az eszköz egyértelműen életeket menthet a Forma-1-ben.

A 2018-as szezonban már minden versenyző autójára kötelezően fel kell szerelni a fejvédő megoldást, melyet az elmúlt évek során a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) a csapatokkal együttműködve fejlesztett ki.

Az eszköz azonban nemcsak a rajongók, de a Forma-1 résztvevőinek körében is megosztó volt. Paddy Lowe, a Williams technikai igazgatója viszont biztos benne, jó döntés a használata.

„Nagy kihívást jelentett. A legnagyobb kihívás az volt a télen, hogy egy olyan karosszériát tervezzünk, mely ellenáll a Halo miatt szükséges terhelésnek, emellett pedig minimalizáljuk az autó tömegét” – mondta a szakember az ESPN-nek.

„De ez az egész jó irányba halad, és pozitív a sportág biztonsága szempontjából. Számomra továbbra is ez a terület jelentette a legnagyobb kockázatot a Forma-1-ben, és remélhetőleg ezen most sikerült jelentősen javítani.”

„Az egyetlen kifogásunk az esztétikával kapcsolatban van, ami kicsit frusztráló, mert amikor azt látjuk, hogy ilyen biztonsági kockázattal nézünk szembe – és mi ezt olyan csapatként mondjuk, mely két fiatal versenyzővel rendelkezik… szóval nagyon örülök, hogy egy ilyen eszközt használunk mostantól. Egyikünk sem akar olyan csapatnál lenni, melyet veszteség ér. Szerintem a Halo meg fogja oldani ezt a problémát. Miközben a kinézeten dolgozhatunk még, nem látom okát annak, hogy radikális változtatásokat eszközöljünk rajta.”

Lowe hozzátette, a Halo kétségkívül nagyobb biztonságot nyújt majd a versenyzőknek – főleg az olyan balesetek során, amikor egy autó egy másik tetején landol.

„A fő célkitűzés a Halóval kapcsolatban az volt, hogy megakadályozza a méretes és nehéz tárgyak behatolását. Különösen a repülő autókét. Az évek során számos olyan példát láttunk, amikor egyes versenyautók más autók tetején landoltak, éppen csak elkerülve a versenyzők fejét. A Halo célja, hogy elnyelje ezt az erőt, és megvédje a versenyzőt. Meglátjuk, hogy alakul, de szerintem el fogja érni a célját.”

 

Kapcsolódó cikkek

Kubica: Nehéz pozitívumokat találni…

Robert Kubicának, a Williams F1-es pilótájának számos problémával kellett szembenéznie az Ausztrál Nagydíj nyitónapján – nem túl rózsás a helyzet a csapatnál.

Kubica: Ez már egy új Forma-1

Robert Kubica, a Williams versenyzője 8 év után tér vissza a Forma-1-be, és hosszú idő után először áll rajthoz a hétvégi szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon.

Paddy Lowe elhagyta a Williamset?

Úgy tűnik, a Williams istálló technikai igazgatója, Paddy Lowe elhagyja az F1-es csapatot a keserű 2019-es szezonkezdetet követően – egyelőre csak annyit tudni, hogy „szabadságát tölti”.

Friss hírek