Williams: Massa a várakozásokon felül teljesített idén

A Williams Forma-1-es csapatának technikai igazgatója, Pat Symonds elismerte, versenyzőjük, Felipe Massa 2014-ben a várakozásokon felül teljesített.


A Williams Forma-1-es csapatának technikai igazgatója, Pat Symonds elismerte, versenyzőjük, Felipe Massa 2014-ben a várakozásokon felül teljesített.

A brazil nyolc év után távozott a Ferrari csapatától, az idei szezont pedig már a Williams pilótájaként töltötte el.

Symonds szerint a környezetváltozás jót tett Massának, aki idén újra remek formában versenyzett.

„Mindannyian tudtuk, hogy Felipe gyors, és nem volt az olyan régen, amikor majdnem világbajnok lett a Forma-1-ben” – mondta a szakember az AUTOSPORT-nak nyilatkozva.

„Korábban nem ismertem őt annyira jól, de egy nagyszerű srác, igazi csapatjátékos. Ami azt illeti, gyorsabb is volt, mint előtte gondoltam.”

„És szerintem ez remek példa arra, hogy egyesek tündökölhetnek a számukra megfelelő környezetben. Most tökéletes helyen van, és azt hiszem, a csapat számára is ez a megfelelő szituáció.”

„Megadtuk neki a szabadságot, amire szüksége volt, cserébe pedig hitelességet, sebességet és pontokat kaptunk.”

Massa idén háromszor állt dobogóra, míg csapattársa, Valtteri Bottas hatszor, Symonds szerint azonban a brazilt rajta kívül álló okok is hátráltatták az elmúlt évad során.

„Mit tehetett volna Ausztráliában, amikor [Kamui] Kobayashi beleszállt hátulról? Vannak dolgok, amik elkerülhetetlenek. Silverstone-ban a reflexeinek hála egy sokkal komolyabb incidenst úszott meg, amikor [Kimi] Räikkönennel ütközött. Eléggé frusztráló, ha visszatekintek és látom, mennyi pontot szerezhettünk volna még.”

Maradj még, olvasd el ezeket is!

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!