Williams: Rengeteget fejlődött a Ferrari motorja

Rendkívül nagyot lépett előre V6-os motorjával a Ferrari, ez most már a rivális csapatok, így a Williams számára is teljesen nyilvánvaló. A grove-i gárda szerint ez a Sauber teljesítményén is látszik.



Rendkívül nagyot lépett előre V6-os motorjával a Ferrari, ez most már a rivális csapatok, így a Williams számára is teljesen nyilvánvaló.

A patinás olasz istálló jó formában versenyzett Melbourne-ben, Sebastian Vettel a két Mercedes mögött harmadikként ért célba az évad első versenyén.

A Ferrari 2014-ben a negyedik helyen zárta a konstruktőri bajnokságot, a gyenge szereplésben pedig az is közrejátszott, hogy V6-os motorja egész egyszerűen nem volt elég jó. A szintén Ferrari-motorokat használó Sauber például egy pontot sem tudott gyűjteni tavaly.

„Ha a két legnagyobbat fejlődő csapatról beszélünk, akkor egyértelműen a Ferrarit és a Saubert kell említenünk” – mondta Rob Smedley, a Williams teljesítményért felelős főmérnöke.

„És mi a közös bennük? Teljesen egyértelmű, hogy a Ferrari erőforrása óriási fejlődésen ment keresztül.”

Amikor Felipe Massát arról kérdezték, a Ferrari és a Williams versenytempójában a motor jelentette-e a legfőbb különbséget, így felelt: „Igen, 100 százalék.”

„Ki végzett az ötödik helyen? A Sauber. És hol voltak tavaly? Egy olyan csapatról van szó, mely nem invesztál sokat, mégis rengeteget fejlődtek.”

„Ha megnézzük, hol zártuk a szezont, és most hol vagyunk, akkor egyértelműen látható, hogy a Ferrari motorja nagyot lépett előre. Elég csak megnézni a köridőket.”

„Tavaly év végén 12-15 km/h-val gyorsabbak voltunk a Ferrarinál. Most hasonló tempóra képesek, egy kicsit talán gyorsabbak is nálunk.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
}

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!